Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 13. Veronika
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Szép hazai évzáró

Sport
futsal
Dunaújváros Futsal
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2021. dec. 21., 08:00

Hátrányból fordítva aratott 4-1-es sikert a vendég Sárvár ellen a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese az NB II Nyugati csoportjának hétfő esti találkozóján.

A 2021-es naptári év utolsó bajnokiját játszotta a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese, mely az ötödik helyezett Sárvári Futsal gárdáját látta vendégül az egyetemi sportcsarnokban hétfőn este hét órától. A két gárda őszi meccsén a sárváriak örülhettek a 4-1-es győzelemnek, így a mieink természetesen a visszavágás reményében léptek pályára, s erre most meg is volt a keretük, mert Facskó József edző ezúttal szinte minden játékosára számíthatott a találkozón. Melynek első félideje meglehetősen visszafogott játékot hozott, egyik gárda sem akart kockáztatni semmit, így nem sok dolga volt a kapusoknak. A mieink Csányi lövéseivel veszélyeztettek két-három alkalommal, míg a vendégek előtt egy komolyabb lehetőség adódott, így a felejthető első húsz perc végén reális volt a gól nélküli döntetlen.

Ez volt az állás egyébként a két csapat sárvári meccsének első félideje után, s ahogy szeptemberben, úgy ismét a második etap hozta meg azt, amiért szeretünk futsalmeccsre járni. A hazai drukkerek persze eltekintettek volna attól, hogy egy eladott labdából remekül kontrázott a sárvári alakulat, mely Kuti András találatával előnybe került a 25. percben (0-1). Egyből sietősebb lett a mieink számára is a meccs, s bár a vendégek elpuskáztak két kontrát is, nem lehetett azt mondani, hogy érdemtelenül született meg a hazaiak egyenlítő találata, melyet Kovács Krisztián szerzett közvetlen közelről a 32. percben (1-1).

Képek: DO-archív

Az első hazai gól után még inkább felpörögtek az események, pár érthetetlen játékvezetői ítélet is borzolta a kedélyeket, de volt ok az örömre is, mert Boldizsár Csaba a 33. percben előbb egy remek csellel leültette védőjét, majd éles szögből a léc alá vágta a labdát, megszerezve ezzel a vezetést futsalosainknak (2-1). Ekkor a vendégek vették át az irányítást, Bán kapus több bravúrt bemutatva tartotta az eredményt, igaz a túloldalon Csányi lövésénél a kapufa mentette meg a sárváriakat az újabb bekapott góltól. A 39. percben azonban már semmi sem segített a vendégeken, mert egy kontrát lezárva Perjési lőtt pontosan a bal alsóba, majd a lefújás előtti másodpercekben Csányi zárt le góllal egy újabb remek megugrást, így futsalosaink végül 4-1-es sikert aratva zárták az évet, s idei ötödik győzelmüknek köszönhetően feljöttek a tabella tízedik helyére.

Dunaújváros Futsal – Sárvári Futsal 4-1 (0-0)
Gólszerzők: Kovács, Boldizsár, Perjési, Csányi, illetve: Kuti

Dunaújváros Futsal: Cseresnyés – Kovács, Csányi, Bartha, Perjési. Csere: Bán (kapus), Godslove, Lajos, Szili, Varga, Németh, Dobrovitz, Danó, Boldizsár. Edző: Facskó József.

A rovat további hírei: Sport

Rangadó előtt a vízilabdázók

Rangadó előtt a vízilabdázók

2025. feb. 04.

Az éllovas Ferencváros otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket a DFVE női vízilabda csapata ma este fél kilenctől.

Versennyel emlékeztek a birkózás helyi legendájára (galériával)

Versennyel emlékeztek a birkózás helyi legendájára (galériával)

2025. feb. 03.

Bár a csapatversenyben nem sikerült dobogóra állni, rengeteg érmes helyezéssel zárták a helyi birkózók az Arany iskolában megrendezett Komóczi Gábor Emlékversenyt a mögöttünk hagyott hétvégén.

Remek meccsek Rácalmáson

Remek meccsek Rácalmáson

2025. feb. 03.

A Dunaújváros PASE együttesének sikerével ért véget az I. alkalommal megrendezett Hóvirág Kupa elnevezésű kispályás női labdarúgó torna a Rácalmási Sportcsarnokban.

Idegenben javíthatnak a futsalosok

Idegenben javíthatnak a futsalosok

2025. feb. 03.

Martonvásáron, a tabellán nyolcadik Mad Dogs ellen folytatja az NB II-es pontvadászat küzdelmeit a Dunaújváros Futsal csapata ma este nyolc órától.

Fontos győzelmet aratott a Kohász

Fontos győzelmet aratott a Kohász

2025. feb. 02.

Izgalmakban bővelkedő, nagy hullámvölgyeket hozó csatában aratott hatgólos sikert a DKKA női kézilabda csapata az MTK elleni hazai bajnokin szombaton este.

Hozták a kötelezőt

Hozták a kötelezőt

2025. feb. 01.

Az első negyedben még akadozott a gépezet, ám így is sima, kilencgólos győzelmet aratott a DFVE női vízilabda csapata a III. Ker. TVE elleni hazai bajnokin.

A második szettig működött a terv

A második szettig működött a terv

2025. feb. 01.

Ismét közel volt a részsikerhez, de a Kazincbarcika ellen is két szoros és egy sima játszmában szenvedett vereséget a DKSE Röplabda csapata az Extraligában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Számtalan trükköt bevetnek az online csalók

  2. DSTV: jeges Dunaújváros

  3. DSTV: erős a jótékony oldal

  4. Szőrtelenítés és plasztikai beavatkozások: tévhitek és valós kérdések

  5. Április 12-én lesz az országgyűlési választás

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: jeges Dunaújváros

DSTV: jeges Dunaújváros

Embedded thumbnail for DSTV: erős a jótékony oldal

DSTV: erős a jótékony oldal

Embedded thumbnail for DSTV: havas, fagyos tudnivalók

DSTV: havas, fagyos tudnivalók

Top hírek

  1. Bestiálisan bántalmazta az albérlőjét – letartóztatták

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

  4. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  5. Alakul a DFC 2026-os kerete

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő