Szoros siker az edzőmeccsen
Szinte végig vezetve aratott 25-23-as győzelmet az Alba FKC elleni székesfehérvári felkészülési mérkőzésen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata.
Kép: DO-archív
Második téli edzőmérkőzését játszotta a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese, mely a megyei rivális Alba FKC otthonában lépett pályára pénteken este hat órától. Vágó Attila gárdájából ezúttal Dominika Mrmolja, Horváth Gréta, Jana Sustkova, Polics Tímea hiányzott, míg Bulath Anita ugyan már leült a kispadra, pályára azonban nem lépett a találkozón.
Melyet egy 3-0-s sorozattal kezdtek az akadémisták, akik a folytatásban is sokkal jobban, pontosabban játszottak ellenfelüknél, s az első játékrész derekán már öt góllal, 8-3-ra vezettek. Ekkor talált magára valamelyest a fehérvári alakulat, mely feljavuló támadójátékának köszönhetően visszajött ugyan egyre, de a hajrát jobban bírta együttesünk, így a szünetre 14-16-os állással vonultak a felek.
A térfélcserét követően a védelmek és a kapusok kerültek főszerepbe, de kézilabdázóink ennek ellenére is tartották fórjukat sőt, még növelni is tudták azt (16-20). A hazaiak persze nem adták fel a küzdelmet, a meccs utolsó perceiben kiegyenlítettek, majd a vezetést is átvették, ám erre is volt válasza együttesünknek, mely Borgyos és Kazai góljaival, illetve Hlogyik védéseivel fordított, s végül 25-23-ra megnyerte a küzdelmes összecsapást.
Alba FKC – DKKA 23-25 (14-16)
DKKA: Bartulovic, Hlogyik, Wéninger (kapusok), Borgyos 6, Farkas 6, Fodor 1, Kazai 2, Kiss, Krupják-Molnár 1, Kukucska 1, Matucza 1, Nick, Szalai 3, Takács 4, Weisheitel. Vezetőedző: Vágó Attila.
A rovat további hírei: Sport
Vereséggel kezdtek a fiatalok
2025. szep. 05.
A DKKA U18-as és U20-as együttese is kikapott a 2025/2026-os korosztályos bajnokság első fordulójában.
Komoly kihívások előtt az utánpótlás
2025. szep. 05.
Két rangos viadalon is megméretik magukat a DKSE tehetséges kajak-kenusai, akikre világbajnokság és az Olimpiai Reménységek Versenye is vár a közeljövőben.
Miért fontos a mobilizálás?
2025. szep. 04.
Egyre többször találkozhatunk azzal a megfogalmazással, hogy edzés előtt/után mobilizációs gyakorlatokat kell végezni. De vajon miért? Egyáltalán mit jelent ez a kifejezés?
DSTV: ismert szakemberrel dolgoznak
2025. szep. 04.
Mindenki által ismert szakemberrel dolgozik majd együtt a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata. Szuper Levente látogatott el ismét Dunaújvárosba – a tervezett együttműködés részleteiről az Acélbikák részéről Ifj. Azari Zsolt, a szakmai részről pedig Szuper Levente beszélt. Hangkép.
A DEAC ellen a nyolc közé jutásért
2025. szep. 04.
A Debrecen csapata lesz a DKSE felnőtt röplabdázóinak ellenfele a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében.
DSTV: bemutatkoznak a DKSE reménységei
2025. szep. 03.
A héten is maradunk kajak-kenu utánpótlás vonalon, a múlt hét folyamán már megismerhettük Katona Réka Sárát a DKSE kajak-kenu szakosztály tehetséges versenyzőjét. Most ismét fiatalok mutatkoznak be – Blényesi Réka, Györkő Huba és Bebők Lara személyében utánpótlás versenyzők álltak kameránk elé. Hangkép.
Ismét a világ elitjét látják vendégül
2025. szep. 03.
Idén is Szombathely ad otthont a hazai torna challenge világkupának, amely szeptember 26–28. között zajlik a Schaeffler Aréna Savariában. A rangos esemény közvetlen főpróba a tornászok számára, hiszen alig három héttel a jakartai világbajnokság előtt mérhetik össze tudásukat a világ legjobbjai.