Létezhet átmenet a nettó egészségőr kísérletek, meg a csülköspacal-mánia között? A nagyon is szaftos/fogós, ráadásul személy szerint is mélyen érintő kérdésre ezúttal is a Terítéken Dunaújváros és környéke gasztronautái adnak ínycsiklandó választ. Mutatom!
Az adventi készülődés időszakában, meg de pláne a karácsonyi, durva bezabálásokkal és bejglikómával fenyegető időszaka előtt merült föl a bevezetőben emlegetett kérdés – mielőtt a választott finomságokra térnék, egy kicsit bővebben is kifejtem.
Akad-e félutas opció?
Az nyilvánvaló, hogy télidőben a tradíciókból a komoly, súlyos, megkockáztatom, mértéket nehezen ismerő szokásrend fakad – aki nem hiszi, az nem járt még igazi, hamisítatlan falusi disznóölésen. Még a szolidabb, cél- és okszerűen kivitelezett torok is bőven elegendőek a belátáshoz; ahol délig felkínálnak alapjáraton hét fogást, amelyek közül a legkímélőbb cucc az orjaleves, ott azért még a magamfajta haspók is erősen elgondolkodik a hús imádatának határain.
Persze a másik véglet is riasztó ilyenkor: a tavasz közeledtével már elmegy a retekcsíra sovány joghurtos öntettel (néha), de a tél egyértelműen a jó kaják, ezzel együtt a tékozlás, a pazarló bőség időszaka is.
Járhatok-e egy gasztró körkép erejéig a tokaszalonna-hívek és a magevők kedvében egyszerre? Ha egyáltalán, akkor mégis hogyan oldható föl ez a súlyos dilemma?
A megoldás tálcán kínálja magát
Ezúttal szó szerint: a Terítéken Dunaújváros és környéke facebook csoport kínálatát böngészve azonnal szembejött az ötletadó darab, Molnár Tamásné Gerő Irén pompásan adjusztált lecsós kacsamell remeke. A pompás színek, a szaft, a hús ínycsiklandó karaktere mögött, illetve alatt szemérmesen bújik a püré, egyértelmű a dominancia, amit a (vélhetően csípős) paprikák látványa is inkább erősít, mint tompít. Csillagos ötös!
De menjünk csak tovább: itt figyel máris Igmándiné Valastyán Tünde szezámmagos csirkéje. Szintén a hús viszi a prímet, már a látványvilág is nagyon erős. Azt persze nehéz csak a képről eldönteni, hogy a mézesen fénylő bundába került-e valami pikáns vagy éppen csípős hozzávaló, ami még tovább emeli a produkciót, de az kifejezetten tetszett, hogy a szerző egy középkategóriás körettel, kukoricás rizzsel kínálta a húst; és esengek, vegyük észre a rafinált díszítést is!
Kacsa volt, csirke pipa, evidens választás Pintér Ildikó mutatványa, pulykából. Duplán vagyok elfogult, Pintyusz ex-osztálytárs, ráadásul nálam a medalion ősrégi kedvenc, ráadásul az alkotó nemcsak a sütés frontján remekelt: a gravy mártás szó szerint gyönyörűen simul a húshoz, a köret pedig valóban különleges: a diós sült karfiol már-már a hússal vetélkedő ízélményt ígér.
A végeredmény egyértelmű: igen, van, lehet esély az arany középút meglelésére kajafronton is – a fenti példák fényes igazolásai ennek.
(Fotó: Terítéken Dunaújváros és környéke)
