A magyar kultúra napja: megemlékezés és ünnepség
Jeles napra emlékezünk ma, de a szokásos, díjátadóval koronázandó ünnepség hétfőn lesz, adta hírül a város hivatalos oldalán megjelent összegzés.
A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én – annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát. Az emléknap ötletét Fasang Árpád zongoraművész vetette fel 1985-ben. Szavai szerint "ez a nap annak tudatosítására is alkalmas, hogy az ezeréves örökségből meríthetünk, és van mire büszkének lennünk, hiszen ez a nemzet sokat adott Európa, a világ kultúrájának. Ez az örökség tartást ad, ezzel gazdálkodni lehet, valamint segíthet a mai gondok megoldásában is."
Az elmúlt évek tradícióját folytatva rendezi meg a magyar kultúra napja alkalmából díjátdó ünnepségét a város önkormányzata: január 24-én, hétfőn délután várják a vendégeket az evangélikus templomban. Az eseményen közreműködik a Dunaújvárosi Vegyeskar, és itt adják át a Pro Cultura Intercisae Díjat is, amelyet idén Mukli István zenész érdemelt ki.
Ünnepeljük együtt a magyar kultúra napját – szeretettel várnak minden érdeklődőt!
(Forrás és illusztráció: dunaujvaros.hu)
A rovat további hírei: Kultúra
Hangolás után orgonakoncert a templomban
2025. máj. 24.
Különleges zenei csemegét ígér a komolyzene szerelmeseinek az evangélikus templomban rendezendő orgonakoncert vasárnap. A hangszer időszerű hangolása után ez lesz az első bemutató.
DSTV: "Fény és Érzelem" az MMK-ban
2025. máj. 23.
Újabb tárlat nyílt a Munkásművelődési Központ kiállítóterében, derül ki a DSTV összegzéséből. Gallainé Nagy Erzsébet Fény és Érzelem címmel mutatta be legújabb fotóit – a megnyitót zenei aláfestés tette érdekesebbé. Hangkép.
ICA-D: finisszázs és szabadtéri koncert csalogat
2025. máj. 22.
Festés és hangfestés, tárlatvezetés és muzsika – vonzó programmal ér véget az Elefánttá vált köd című kiállítás a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) pénteken délután. Hangkép és kedvcsináló itt! Ne válj köddé – gyere!
Élő sporttörténelem a jégkorongozókkal
2025. máj. 21.
Legendás játékosokkal és a nagy rivális korábbi vezetőjével együtt emlékeznek meg a dunaújvárosi jégkorong kezdeteiről és aranyéveiről az Intercisa Múzeum sporttörténeti előadás-sorozatának második állomásán csütörtökön délután öt órától.
Sajtófotókkal folytatódik a tantermi tárlatok sora a Rostiban
2025. máj. 21.
Szabóné Zsedrovits Enikő fotóiból – és a képek születéséhez kapcsolódó történeteiből – rendeznek válogatást a Tantermi tárlatok a Rostiban című sorozat keretében. A kiállítás megnyitója csütörtökön délelőtt lesz.
DSTV: a techno bűvöletében
2025. máj. 21.
Megjelent Varju László első szerzői kiadása, a kazetta a Rozsda címet kapta, derül ki a DSTV összegzéséből. Az autentikus helyszínen készült riportból az is kiderül, mivel foglalkozik, hogyan készít zenét egy live acttel foglalkozó techno zenész. Hangkép.
Idén is dupláznak a Violin iskola gáláján
2025. máj. 18.
Folytatja az elmúlt évek szép hagyományát, idén is megrendezi évzáró gáláját a Violin Alapfokú Művészeti Iskola – az eseménynek a Bartók színházterme ad otthont hétfőn, méghozzá újra kétszer!