Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 26. Edina
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Hosszú évek óta húzódó szemétprobléma oldódott meg

Közélet
temető
együttműködés
önkormányzat

facebook megosztás

doszerk - 2022. jan. 08., 08:25

A temetők állapota mindig érzékeny téma, hiszen mindenkit érint, nem nagyon van olyan dunaújvárosi akinek ne nyugodna ott barátja, családtagja. Természetes, hogy mindannyian azt szeretnénk: méltó körülmények között pihenhessenek. 

Ha a körülmények nem megfelelők, akkor megjelenik a kritika. A város vezetése mindezek figyelembevételével írt ki 2020-ban pályázatot a temető üzemeltetésére. Az új üzemeltető több jelentős problémát is örökölt, amelyek közül mára többet is sikerült megoldani, néhányat az önkormányzattal közösen. 

Fejlesztette, takarítottak

Ilyen volt a ravatalozó felújítása, ahol többek között kicserélték a korábbi törött és hiányos, e miatt pedig balesetveszélyes padlót. 
Szintén megtörtént a temetőben üzemelő nyilvános illemhely felújítása is. Annak érdekében, hogy a rendet mindenki magáénak érezze a mosdó használata jelképes 100 forint megfizetésével lehetséges. 

A legújabb munka pedig december közepén ért véget, ám kétségkívül ez a leg látványosabb. Egy hosszú évek óta húzódó probléma oldódott meg. Talán egy évtizede is már, hogy a temető 6-os út felőli oldalán elkezdett gyűlni egy szeméthalom. A többségében temetői hulladékból (műanyag koszorúk, mécsestartók, szalagok, művirágok) álló szeméthalom az évek során egyre nőtt, a korábbi önkormányzat és üzemeltető azonban nem tudott megegyezni arról, hogy kinek is kellene felszámolnia az áldatlan állapotokat. 
Érdekes véletlen, hogy időről időre ismeretlen eredetű tűz ütött ki a temető mögötti illegális szemétlerakó területén, amelynek hatására csökkent a szemét mértéke, érdemi megoldás azonban nem született. 

Megszűnt az illegális szeméttelep

A jelenlegi városvezetés azonban az új üzemeltetővel közösen felvette a kesztyűt az illegális szemétlerakókkal szemben. Decemberben több körben szállították el az illegálisan lerakott hulladékot, amely a temetői üzemeltetőváltás óta leginkább a lakosság által odaszállított szeméttel bővült, kidobott hűtőszekrények és televíziók növelték az évek óta ott lévő temetői hulladékot. Végül három nap alatt sikerült a 273 tonnányi, ember magasságú szeméthegyet elszállítani. 

A rendet azonban nemcsak csinálni, hanem megtartani is kell, így ez ügyben is lépett az önkormányzat. Mezei Zsolt alpolgármester és Orosz Csaba a körzet képviselője a környéken lakókkal is egyeztetve úgy döntött, hogy lezárja a terület felé vezető utat, így megnehezítve az illegális szemetelők dolgát. Az már az első napokban kiderült, hogy ez bizony nem tetszik azoknak, akik a város pénzén szeretnének megszabadulni a szemetüktől. Az önkormányzat azonban a jövőben is résen lesz a területen, hogy a szemétkupac ne nőjön újra, hangsúlyozta Mezei Zsolt:
– Nagyon fontosnak tartjuk, hogy folyamatosan dolgozzunk és áldozzunk arra, hogy a temető méltó helyszíne legyen szeretteinktől való búcsúra és emlékezésre. Idén is folytatni fogjuk a temető fejlesztését, megújítását.  

A temetőben végzett munkálatokra közel 20 millió fordított az önkormányzat. Vigyázzunk rá mindannyian, hiszen ismerjük Széchenyi István bölcsességét: "Ha tudni akarod, hogy egy nemzet mennyire becsüli a múltját, nézd meg a temetőit."

DMJV Önkormányzata
(Fotó: Végh Zoltán)

A rovat további hírei: Közélet

Semjén: az Európai Unió térjen vissza keresztény gyökereihez!

Semjén: az Európai Unió térjen vissza keresztény gyökereihez!

2019. ápr. 12.

Az Európai Unió keresztény gyökereihez való visszatérést szorgalmazta Semjén Zsolt KDNP-elnök, miniszterelnök-helyettes pénteken Tatán, a kisebbik kormánypárt önkormányzati tanácsának konferenciáját követő sajtótájékoztatón.

Szánalmas trükközést mutatott be a jobbikos polgármester

Szánalmas trükközést mutatott be a jobbikos polgármester

2019. ápr. 12.

Trükkös megoldást talált Dobó Zoltán, Tapolca jobbikos polgármestere arra, hogy a város közgyűlése által hozott döntés ellenére is létrejöjjön a baloldali összefogást tömörítő helyi egyesület. Dobó, miután a képviselő-testülettől nem kapott felhatalmazást a Tapolca név használatára, Egységben Tapolczáért Egyesület néven fogja bejegyeztetni a szervezetet, azaz a régi „cz" írásmódot választva. A szavazás előtt fenyegetőzött és zsarolt a szétesőben lévő jobbikos politikus.

 

Szijjártó: a migrációt nem menedzselni, hanem megállítani kell

Szijjártó: a migrációt nem menedzselni, hanem megállítani kell

2019. ápr. 12.

Ha sikerül megelőzni olyan helyzeteket, amikor embereknek el kell menekülniük otthonukból, akkor elérhető az is, hogy ne menedzseljük, hanem megállítsuk a migrációs folyamatokat - mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsának miniszteri szintű, Nők a békefenntartásban című nyílt vitáján. A tárca erről pénteken tájékoztatta az MTI-t.

Helyszíni felvételek a baloldal szerint nem létező agresszív migránskaraván balhéjáról

Helyszíni felvételek a baloldal szerint nem létező agresszív migránskaraván balhéjáról

2019. ápr. 11.

A liberálisok szerint nincs itt semmi látnivaló, nem létezik a migránskaraván, azonban a görög rendőrök vélhetően egészen mást gondolnak erről a helyzetről, hiszen többször is összecsaptak az agresszív illegális bevándorlókkal Szaloniki közelében. A videón jól látszik, hogy a rendőrsorfalat támadják, visszadobálják az oszlatásra szánt füstgránátokat, valamint tüzeket gyújtanak a migránsok - írja a Pesti Srácok.

D+ Híradó - Nagyvenyimi fejlesztések, diákverseny

D+ Híradó - Nagyvenyimi fejlesztések, diákverseny

2019. ápr. 11.

Hatalmas fejlesztések Nagyvenyimen, arattak az újvárosi diákok a megyei versenyen, idegenben játszik majd a Kohász - egy csokorban a hét legfontosabb hírei a D+TV Híradójában.

Elhordatják a szeméthegyet

Elhordatják a szeméthegyet

2019. ápr. 11.

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott Cserna Gábor polgármester, Hingyi László, a körzet önkormányzati képviselője és Mészáros László körzetfelelős a Petőfi utca 13. számnál, ahová illegálisan helyeztek el nagy mennyiségű hulladékot ismeretlenek.

Fidesz: Brüsszel nyíltan a bevándorlók tömeges befogadását tekinti fő céljának

Fidesz: Brüsszel nyíltan a bevándorlók tömeges befogadását tekinti fő céljának

2019. ápr. 11.

Brüsszel nyíltan hirdeti, hogy a bevándorlók tömeges befogadását tekinti legfőbb céljának - így reagált Zsigmond Barna Pál, a Fidesz országgyűlési képviselője csütörtökön Budapesten az Európai Bizottság migrációs biztosának előző napi nyilatkozatára.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Fogadóórát tart Szabó Zsolt

  2. Szakmai tájékoztatás a gyermekvédelemről

  3. Fejlesztések éve a 7-es választókerületben

  4. Az első lépés a válogatott felé

  5. Újra fókuszban az Európai Unió pályázatai

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: Caldo Pizza & Étterem

DSTV: Caldo Pizza & Étterem

Embedded thumbnail for DSTV: vízilabdázók köszöntése

DSTV: vízilabdázók köszöntése

Embedded thumbnail for DSTV: téltemető tüzeskedés a Vasvári udvarán

DSTV: téltemető tüzeskedés a Vasvári udvarán

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  3. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  4. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  5. DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 7. szám - 2026.02.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő