Ivott, vezetett, balesetet szenvedett

Öcaline - 2022. január 23. 8:37

Csak a szokásos képlet még tavaly novemberből; a rendőrök befejezték az eset vizsgálatát. 

Ittasan ült a volán mögé az a 21 éves apostagi férfi, aki a város térségében szenvedett balesetet még november 11-én – a dunaújvárosi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát, derül ki a megyei főkapitányság kommunikációs szolgálatának összegzéséből. A szóvivői jelentés felidézi a történteket: a rendelkezésre álló adatok alapján az apostagi férfi hajnalban a 62819-es számú úton közlekedett Nagyvenyim felől a 6-os főút irányába, azonban a sebességét nem az út vonalvezetésének megfelelően választotta meg, és az útpadkának ütközött. Az ütközés következtében a jármű irányíthatatlanná vált és szalagkorlátnak csapódott.
A helyszínre érkező rendőrök a férfival szemben alkoholszondát alkalmaztak, amely ittasságot jelzett, ezért orvosi vizsgálatra és mintavételre vitték a gépjárművezetőt. Az eljárás során kirendelt igazságügyi szakértő megállapította, hogy a 21 éves sofőr úgy vezetett, hogy a szervezetében alkohol volt.
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kezdett nyomozást a vétkes autóssal szemben.

A vizsgálat véget ért, a rendőrség az ügy iratait a napokban átadta az illetékes ügyészségnek.

(Archív fotó: FMRFK)
 

A rovat további hírei: Sziréna

Rablás, betörés, lopás – érdemi magyarázat nélkül

Rablás, betörés, lopás – érdemi magyarázat nélkül

2024. jan. 17.

Simán befér a Legszebb Bűnözői Érvelések Nagy Lexikonába az a férfi, aki állítása szerint "hirtelen ötlettől vezérelve" követett el bűncselekményeket. Már a rendőrség vendégszeretetét élvezi, értesült a DO.

Életet mentett a szénmonoxid-érzékelő

Életet mentett a szénmonoxid-érzékelő

2024. jan. 16.

Ezúttal Sárbogárdon történt szerencsés kimenetelű eset – a téma kapcsán újra a megelőzés fontosságára figyelmeztetett a vármegyei katasztrófavédelmi szóvivő. Életet menthet az óvatosság!

Zsarolta is, fenyegette, ki is fosztotta áldozatát

Zsarolta is, fenyegette, ki is fosztotta áldozatát

2024. jan. 10.

Hamis ígéretekkel ejtett tévedésbe egy baracsi lakost egy 46 éves férfi – áldozata ingatlanának tulajdonrészét ajándékozási szerződéssel a gyermekére íratta, miközben a sértettet veréssel fenyegette meg, és anyagi bevételeitől is megfosztotta. És lehet, más ügyek is a zsaroló nevéhez köthetők, értesült a DO.

Végzetes faháztűz Rácalmáson

Végzetes faháztűz Rácalmáson

2024. jan. 08.

Idős, mozgásában korlátozott férfi vesztette életét a Bajcsy-Zsilinszky utcában lévő, életvitelszerűen lakott épületben. A tűz okát még vizsgálják a lánglovagok, értesült a DO.

Szirénapróba: most a második hétfőn morgatnak

Szirénapróba: most a második hétfőn morgatnak

2024. jan. 07.

Az új év első napján megúsztuk, de most bepótolják: a bevált havi gyakorlathoz híven Dunaújváros mellett Ercsiben, Szabadegyházán és Ráckeresztúron, valamint Paks harminc kilométeres körzetében lesz hallható szirénapróba holnap; a városban 11 órakor morgatnak.

Vigyázzunk a netes csalókkal!

Vigyázzunk a netes csalókkal!

2024. jan. 06.

Egy közelmúltban történt eset nyomán adott ki figyelmeztetést a vármegyei főkapitányság kommunikációs szolgálata: szintet léptek a csalók, a tárházuk kifogyhatatlan, vigyázzon mindenki!

Így előzhetők meg a szilveszteri tüzek

Így előzhetők meg a szilveszteri tüzek

2023. dec. 28.

Részletes tipptárral szolgált a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője – a cél az, hogy a tűzesetek ne okozzanak fejfájást az év utolsó, vagy éppen az új esztendő első napjaiban. Tavaly nem jött be sajnos.