Koccra kocc a Szórád Márton út és a Dózsa György út kereszteződésében

Öcaline - 2022. január 6. 18:19

Az első balesetnél meghibásodott a jelzőlámpa, a többit már tudjuk. De hogy egy jós is akadt, az több mint meglepő!

Lényegében egész délután sárgán villogó jelzőlámpa fogadta a közlekedőket a Dózsa György út és a Szórád Márton út kereszteződésében – és sajnos legalább egy baleset is történt a jelzett időszakban. Pontosabban a helyszínt illetően kettő, azt ugyanis Mezei Zsolt általános határkörű alpolgármester posztolta a nagy közösségi portálon, hogy a lámpák üzemszünete is egy baleset nyomán következett be. Mint írta, 13 óra körül történt baleset a város egyik legforgalmasabb csomópontjában, a balesetben a jelzőlámpa is megsérült. Íme!

Még jóval az alpolgármesteri összegzés előtt újabb bejegyzés született az egyik dunaújvárosi csoportban – és S. Ferenc jegyzete egyszerre volt vészjósló figyelmeztetés, majd rövidesen önbeteljesítő jóslattá is vált. Tényleg elgondolkodtató, mutatom.

Sajnos nem kellett sokáig várni a következő koccanásra – ezt már címlap- és nyitóképünk is tanúsítja: Kiss Ferenc felvétele a Dunaújvárosi Trafi Info facebook csoportban látott napvilágot; a fotó érdekessége, hogy a fentebb mutatott szöveg után szűk fél órával készült.
És hogy miért fontos mindez? A cikk nem titkoltan figyelemfelhívó célzattal született, ugyanis Mezei Zsolt összegzéséből az is kiderül, hogy egy ideig nem lesz érdemi javulás a baleset(ek) helyszínén. Mint az alpolgármester írta, a szakemberek elkezdték a javítást, de jó eséllyel csak holnapra jönnek meg az alkatrészek.

Azaz: jó ideig érdemes még a szokásosnál is jobban figyelni a veszélyes kereszteződésben!

(Fotók, illusztrációk: facebook)
 

A rovat további hírei: Sziréna

Megkárosította a szolgáltatót – vádemelés a vége

Megkárosította a szolgáltatót – vádemelés a vége

2024. már. 23.

Több hónap alatt összesen 730 ezer forinttal károsította meg az egyik távközlési szolgáltató céget az a férfi, aki ellen csalás miatt emeltek vádat a napokban. Adathalászattal kezdődött, értesült a DO.

Eltűnés miatt keresik Piroskát – jelentkezzen, ha tud róla!

Eltűnés miatt keresik Piroskát – jelentkezzen, ha tud róla!

2024. már. 19.

A 17 éves fiatal még február második felében tűnt el, a dunaújvárosi rendőrök keresik. Felhívás a hajtás után – most is segíthet egy megosztás!

Eltiltás hatálya alatt pattant a lopott motorra

Eltiltás hatálya alatt pattant a lopott motorra

2024. már. 13.

Nem ismert akadályt, egy kiadós ünnepi motorozásért még azt is vállalta, hogy mástól elvett motorral, járművezetéstől eltiltás hatálya alatt pattanjon nyeregbe az a férfi, akivel szemben most vádat emeltek. Benny Hill jelenthet.

Szabadtéri tüzekhez riasztják a lánglovagokat

Szabadtéri tüzekhez riasztják a lánglovagokat

2024. már. 05.

A tavaszias időjárás és a kerti munkák megkezdése miatt megemelkedett a szabadtéri tüzek száma. Idén már csaknem nyolcvan ilyen esethez riasztották a tűzoltókat Fejér vármegyében.

Súlyos baleset a vasműben, mentőhelikopteres bevetéssel

Súlyos baleset a vasműben, mentőhelikopteres bevetéssel

2024. már. 04.

Nem hivatalos információink szerint 5 métert zuhant egy munkás az erőmű gyáregységben történt baleset során ma délelőtt, létesítményi tűzoltók szabadították ki, mentőhelikopter szállította Fehérvárra. Anyagunk frissül!

Szirénapróba: hétfőn hangos üzemmel riasztanak

Szirénapróba: hétfőn hangos üzemmel riasztanak

2024. már. 03.

A tavaszi teljes körű szirénapróba vár ránk hétfőn délelőtt. Lakossági teendő nincs, de senki ne ijedjen meg a katasztrófariadó üvöltő jelzésétől!

Eltűnés miatt keresik Farkas Tibort (FRISSÍTVE)

Eltűnés miatt keresik Farkas Tibort (FRISSÍTVE)

2024. már. 02.

A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét a 45 éves férfi eltűnése ügyében. Múlt szerdán látták utoljára, jelentkezzen, ha tud róla – és persze egy megosztás is segíthet! (FRISSÍTVE)