Ne csak a hulladékot gyűjtsük szelektíven!
Városunkban már 16 helyszínen adható le a háztartásokban keletkezett használt sütőolaj, mindez a "CseppetSem!" program részeként. A cél a környezetszennyezés megelőzése és a környezettudatos magatartás erősítése.
Városunkban a tavalyi évben indult útjára a használt sütőolaj – és zsiradék gyűjtése. Az oktatási – nevelési intézmények önkéntes alapon csatlakoztak a „CseppetSem!” programhoz, számuk pedig egyre csak nő: jelenleg 16 gyűjtőponton adhatják le a kihelyezett boxokban a lakók az otthonaikban keletkezett sütőolajat.
– A használt sütőolajat és zsiradékot a környezetet erősen terhelő anyagok között tartjuk számon, hiszen gondoljunk csak bele: egyetlen csepp használt étolaj akár ezer liter élővizet is elszennyezhet, hatalmas károkat okozva ezzel. Éppen ezért nagyon fontos, hogy ne a lefolyókba, a talajba, vagy akár a kommunális hulladéklerakóba kerüljenek, hanem gyűjtsük szelektíven! – mondta Szabó Zsolt alpolgármester, aki maga is elhozta a város 16 gyűjtőpontjának egyikére az otthonában felgyülemlett használt olajat.
Hangsúlyozta: a város vezetése kiemelt figyelmet fordít a környezet védelmére:
– Jó látni, hogy ma már egyre szélesebb körben elterjed a környezettudatos gondolkodásmód. A város önkormányzata üdvözli az ilyen, és ehhez hasonló környezetvédelmi kezdeményezéseket, egyik kiemelt feladatának tekinti a környezettudatos magatartás erősítését. A "CseppetSem!" program egyik kiváló eszköze ennek, hiszen a csatlakozó intézmények közreműködésével már kisgyermekkorban kialakíthatóak a környezetvédelemmel kapcsolatos szokások.
Cserháti László, a CseppetSem! program vezetője elmondta, a lakosságnak nincs más dolga, mint az adott gyűjtőpontok egyikére nyitvatartási időben zárt PET palackban vagy befőttes üvegben elhelyezni a használt, kihűlt olajat.
– Dunaújvárosból a törökbálinti telephelyre szállítást követően az olajat átszűrik, így a lakosságnak ezzel sincs dolga, majd a zacc a biogáz üzembe kerül, ezt elektromos energia előállítására használják, és a tiszta olajból és zsiradékból bioüzemanyagot gyártanak, amely végül a gázolaj gyártás során hasznosul újra.
Cserháti László hozzátette: érdemes időt szánni az olaj szelektív gyűjtésére, hiszen amellett, hogy a környezetet kíméljük, az oktatási – nevelési intézményeket is támogatják a lakók, hiszen minden kilogramm leadott olaj után 25 forintot kapnak.
A Dunaújvárosban található gyűjtőpontok listáját az alábbi táblázatban találják.
Fontos tudni, hogy a gyűjtőpontokat az elkerített udvar részekre, vagy a tálaló konyha melletti elkerített területen helyezték el oly módon, hogy illetéktelen személyek ne férjenek hozzá az edényekhez, így a használt sütőolaj elhelyezését minden esetben jelezzék az adott intézmény vezetőjénél, vagy csengessenek a portán.
A csatlakozás lehetőségeiről pedig a Biotrans hivatalos oldalán olvashatnak!
DMJV Önkormányzata
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Önkormányzatunk és a KIÉT fontos törvénymódosítási javaslatot fogalmazott meg
2025. júl. 10.
Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester tájékoztatása szerint az önkormányzat, valamint a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsa (KIÉT) hivatalosan is kezdeményezi, hogy a Megyei Jogú Városok Szövetsége indítson párbeszédet és törvénymódosítási javaslatot az oktatási, kulturális, szociális ágazatok bérfelzárkóztatása érdekében.
Móricz: laptop-adomány gépeivel gazdagodtak
2025. júl. 08.
A tanév utolsó heteit is rendkívüli események színesítették a Móricz Zsigmond Általános Iskolában. Az egyik ezek közül az, hogy nagyszabású laptop-adományozási program egyik kedvezményezettje lett az intézmény.
Három feladat egycsapásra: javítás, takarítás, festés
2025. júl. 07.
Az elmúlt időszakban a város több pontján is felújításokat végzett a DVG Zrt., melyek a vízhálózati rendszert érintették. Munkálatok folytak a Martinovics utcában és most legutóbb az Apáczai úton is. Ez utóbbi rekonstrukcióval egyidőben elkészült a nagyparkoló takarítása és útburkolat festése is.
Köszönet a véradóknak – csak így tovább!
2025. júl. 06.
Több sikeres közösségi kezdeményezés jellemezte a júniusi véradások sorát, és a következő időszakban sem törhet meg a lendület: nyáron is jelentős a vérigény, minden csepp kincs, szükség lesz az összes önkéntes jótevőre!
Általános és középiskolásoknak nyújt iskolakezdési támogatást az önkormányzat
2025. júl. 05.
Az általános és a középiskolás dunaújvárosi diákoknak nyújt iskolakezdési támogatást az önkormányzat a 2025/2026. tanévre vonatkozóan. Itt az összes tudnivaló!
Újabb tömeges elbocsátás a vasműből
2025. júl. 04.
Tanácstalanság, düh és pislákoló remény – ezek jellemezték a második tömeges elbocsátási napot a szebb napokat látott acélipari óriás előtt. A vasműből két nap leforgása alatt közel 2500 embernek mondtak fel – legutóbb a Duna Furnace Dunai Vasmű Kft. bontott szerződést 800 munkavállalójával.
A városüzemeltetés nem mehet szabadságra
2025. júl. 04.
Bár a nyár sokak számára a pihenés időszaka, Dunaújvárosban az élet nem állhat meg – különösen nem a városüzemeltetés területén. Mezei Zsolt alpolgármester szerint a városi szolgáltatások ilyenkor is folyamatos munkát igényelnek.