Újpesti öröm a jégcsarnokban
Hiába szerzett korán vezetést, mindhárom harmad hajrájában gólt kapott, így 4-1-es vereséget szenvedett az Újpesttől a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.
A remek formában lévő Újpest elleni hazai mérkőzéssel folytatta az Erste Liga küzdelmeit a DAB jégkorong csapata kedden este hat órától. Ugyan a keretbe visszatért Rybchyk, illetve bemutatkozhatott a tegnap igazolt Krystof Stuchlik is, így is voltak hiányzói a Bikáknak, ugyanis Pozsár és Török betegség, míg Gebei eltiltás miatt nem állt a kispadra visszatérő Leo Gudas rendelkezésére.
Acélbikáink azonban így is biztatóan kezdték a meccset, s bár a vendégek játszottak minimális mezőnyfölényben, a közelmúlt meccsen is látott stabil védekezéssel őrizte kapuját együttesünk, mely elsősorban az ellentámadásokra rendezkedett be. Az első gólra a 12. percig kellett várni, ekkor Rajna kapusról pattant ki egy korong, amint Németh Árpádnak már csak az üres kapuba kellett továbbítania, így megvolt a hőn áhított vezetés (1-0). A Gudas-csapat a folytatásban taktikusan védte ketrecét, ám elég volt egy kis kihagyás a harmad véghajrájában, s mindössze tíz másodperccel a szünet előtt Suter révén egalizált a fővárosi alakulat (1-1).
A térfélcsere után igyekezett nagyobb tempót diktálni az UTE, de Kovács kapus továbbra is fogta, amit kellett. A 24. és a 28. perc között nagy esélyt kaptak a mieink, ám hiába játszhattak közel két percig kettős emberfórban, csak kapuvasig jutottak, gólig nem, így nem változott az eredmény. Egészen a 36. percig, mikor egy kapu mögül visszatett korongot Suter vágott Kovács ketrecébe, s hogy még bosszúsabban vonulhassunk a szünetre, arról Just gondoskodott, aki a második felvonás vége előtt tizennyolc másodperccel megszerezte a vendégek harmadik találatát is (1-3).
Képek forrása: DAB
A harmadik húsz perc elején igyekezett támadólag fellépni együttesünk, ám a próbálkozásokat jól szűrte meg az UTE, mely fokozatosan átvette a játék irányítását, majd Coatta találatával az 58. percben végleg lezárta a találkozót, s végül 4-1-es sikerrel növelte ligapontjai számát.
Leo Gudas: – Jól kezdtünk, vezettünk is, de sajnos az első és a második harmad hajrájában is hibáztunk, így mindkétszer az utolsó másodpercekben kaptunk gólt. Jobban kellett volna élnünk a lehetőségeinkkel, különösen kettős emberelőnyben. A munkára nem lehetett panaszom, dolgoztunk végig, de a koncentrációval akadtak problémáink.
Virág Csaba: – Bár általában jellemző ránk, hogy jól kezdünk, ezúttal nem így volt, éppen ezért is volt fontos az első harmad utolsó másodperceiben szerzett gólunk. A második felvonástól egyre inkább erőre kaptunk, kulcsfontosságú volt a kettős emberhátrány kivédekezése, majd cseréről cserére egyre jobbak lettünk, s a harmadik húsz percben még rá is tudtunk tenni egy lapáttal, így megérdemelten szereztük meg a három pontot.
DAB - UTE 1-4 (1-1, 0-2, 0-1)
DAB: Kovács - Bubnov, Szécsi, Rybchyk, Stuchlik, Szappanos - Benke, Bobcek, Szűcs, Tamás, Németh P. - Erdély, Tkachenko, Horváth (1), Pinczés O. (1), Németh Á.1 - Druja, Marosi, Somogyi. Edző: Leo Gudas.
UTE: Rajna - Stadel, Pokornyi, Németh A., Suter 2, Kiss P. (3) - Jago (2), Horváth, Kovács (1), Coatta 1, Just 1 - Kiss Phil (1), Kiss D., Zsigmond, Robichaud, Csergő - Kovács, Balogh. Edző: Virág Csaba.
A rovat további hírei: Sport
Itthon kezdi az évet a Kohász
2025. jan. 03.
A DVSC elleni hazai összecsapáson lép pályára a DKKA női kézilabda csapata az NB I-es pontvadászat első idei fordulójában szombaton este hat órától.
DSTV: fiatalon az Extraligában
2025. jan. 03.
A 2024-es év nem volt egyszerű a DKSE felnőtt röplabdacsapata számára. Ahogyan azt a mérkőzések összefoglalóiban is említeni szoktuk, olyan srácok vállalták az Extraligás szereplést, akik mindeközben az U20-as bajnokságban is hétről-hétre pályára lépnek – év végi értékelőre kértük fel Tomanóczy Tibor vezetőedzőt. Hangkép.
Újra a BJA ellen küzdenek az Acélbikák
2025. jan. 03.
Nehéz hatvan perc vár a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatára, mely a BJA HC otthonában játssza az év első találkozóját az Erste Ligában ma este.
DSTV: sikeres évet zárt a DLSZ
2025. jan. 02.
Sportos, fejlesztésekben és sikerekben gazdag évet zárt a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség. Mint arról Petrás Gábor az év végi összefoglalóban beszámolt, a DLSZ ezernél is jóval több amatőr kispályás labdarúgónak biztosít sportolási lehetőséget, amit a pályaépítési projekt során tovább bővítettek. Hangkép.
DSTV: a DKSE elmúlt éve
2025. jan. 02.
Sikeres évet zárt a Dunaújvárosi Központi Sportegyesület. December elején Mátyás Gábor, a DKSE elnöke értékelte az elmúlt esztendő legfontosabb tapasztalatait, idézte fel a legörömtelibb eseményeket. Hangkép.
Elhunyt Keleti Ágnes
2025. jan. 02.
Százhárom éves korában csütörtökön hajnalban elhunyt Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász, a Nemzet Sportolója, Magyarország legtöbb olimpiai éremmel rendelkező női sportolója, aki a világ legidősebb élő, egyben a világ valaha élt legidősebb ötkarikás aranyérmese volt.
Három dunaújvárosi a válogatottban
2025. jan. 02.
A DFVE női vízilabdázóinak három játékosa, Maczkó Lilla, Dobi Dorina és Sümegi Nóra is helyet kapott a világkupa selejtezőre készülő magyar női vízilabda válogatott keretében.