56 donor igazolta, hogy vért adni menő!
Újra remek alkalmat teremtettek a szervezők, a Szeretet hétvégéje záróeseményeként rendeztek rendhagyó, félig a farsangra hangolt véradást az MMK földszinti aulájában kedden délután.
Nem mindennapi programsorozat futott a csúcsra a kiváló hangulatú véradással – mielőtt ennek részleteire térnék, lássunk egy címszavas összegzést!
Színes, gazdag kínálattal
A szeretet hétvégéje első programja a Magyar Szervátültetettek Szövetsége javára szervezett, hasábjainkon már harangozott jótékony célú véradás volt múlt pénteken (erről beszámolónkat a 11. oldalon találják).Ezt követően két érdekes program csalogatta a vendégeket a Munkásművelődési Központba szombaton – a közösségi kínálat sorában előbb úgynevezett Szeretet bonbont készíthettek az érdeklődők, majd – immár a családi programok körére fordulva – a Téli bújócska című bábelőadást tolmácsolta a Lara Mesék társulata.
Újabb játékos és izgalmas kísérlet színhelye volt az MMK vasárnap: a Szerelem hálójában című szabadulójátéknak adott otthont az intézmény. És ezzel még mindig nem volt vége: a szeretet jegyében szervezték Nagy Árpádné Mandalák című kiállításának megnyitóját hétfőn, amely után mandalafestő workshop várta a műfaj iránt érdeklődőket.
Adj vért sok szeretettel!
Mindezek után nem csoda, hogy remek hangulatú, retró zenékkel turbózott, még a farsangra is hangolt alkalom kerekedett az intézmény aulájában rendezett véradásból. Éppen ez volt a szándék, árulta el a DSTV kamerája előtt Geistné Erdélyi Júlia, a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezete munkatársa:
– Régi tapasztalat már, hogy a véradóink nagyon kedvelik ezeket a különleges alkalmakat, hiszen ilyenkor jó hangulat, meglepetés ajándék vár mindenkit – és persze ez segít leküzdeni az esetleges félelmet! Sokan itt esnek túl a „tűzkeresztségen”, most is folyamatosan érkeznek a véradók, reméljük, hogy ezúttal is sikerül túllépni a félszázas álomhatárt.
Családi indíttatásból vállalta a kihívást első véradóként Németh Ferenc László: a Rosti iskola 19 éves diákja egyáltalán nem bánta meg, hogy eljött, mint mondta, nagyon jól érezte magát, és örül, hogy segíthetett. Szintén a segítség motívumát hangsúlyozta Grőb János, aki kisjubileumot tartott – a keddi volt a 115. véradása –, és mint elárulta, katonakora óta rendszeres véradó, és úgy érzi, ezzel személyesen is hozzájárulhat ismeretlen embertársai gyógyulásához.
Összességében minden remekül alakult a rendhagyó alkalmon – és végül a résztvevők száma is fényesen igazolta, hogy vért adni a szeretet jelszavával is menő: 56 donor mentette meg kedden három-három ember életét! A véradás kitüntetett pillanatairól meséljenek a képek!
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Mozaik
A modern férfi borotválkozási és szakállápolási szokásai
2025. okt. 15.
A férfiak borotválkozási és szakállápolási szokásai az utóbbi években drámai változásokon mentek keresztül. Ahogy a divat és a stílus terén is, úgy az arcápolásban is új trendek és termékek jelentek meg. (X)
Miért jó választás az üveg teraszfedés?
2025. okt. 15.
Napjainkban üveg teraszfedés az egyik leghatékonyabb választás, ami számos előnnyel rendelkezik. Kétségkívül elegáns és kifejezetten tartós. (X)
A grillezés varázsa: miért választják egyre többen a kerti grillezőt?
2025. okt. 14.
Szerinted miért növekszik egyre inkább a grillezés népszerűsége napjainkban? A közös grillezések nemcsak az ínycsiklandó fogásokról szólnak... (X)
DSTV: ünnepelt a LEAF közössége
2025. okt. 14.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV ünnepi összegzése: második születésnapját ünnepelte a kutyás kutató-mentőket tömörítő LEAF SE. Az alkalom apropóján izgalmas közösségi programot szerveztek a közelmúltban. Hangkép.
Klasszikus tükrök fürdőszobába, akár LED világítással is
2025. okt. 13.
Egy fürdőszoba hangulatát sok tényező alakítja: a burkolat, a bútorok, a fények, viszont talán semmi sem gyakorol akkora hatást önmagában, mint a tükör. Egy jól megválasztott modell nemcsak a betöltendő funkció szempontjából telitalálat, hanem hatásos designelem is, amely karaktert, fényt is eleganciát visz a térbe. (X)
Hideg reggelek, napos napok egész héten át
2025. okt. 13.
Viszonylag nyugalmas, és sajnos továbbra is érdemi csapadék nélküli időszak vár ránk a DO meteorológiai szakértőjének friss előrejelzése szerint. Közlekedők, figyelem, a reggelek hűvösek lesznek – csúszós pálya is előfordulhat!
DSTV: elsősavató zöldben és sárgában
2025. okt. 11.
Évtizedes hagyomány a Vasvári iskola elsősavató ceremóniája, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény a közelmúltban emelete az iskola teljes jogú polgárainak sorába a legkisebbeket – szokás szerint ünnepélyes keretek között! Hangkép.









