Szoros, de vereség
Nem tudott pontot szerezni a Szigetszentmiklós elleni hétfő esti bajnokin a Dunaújváros Futsal felnőtt csapata az NB II. Nyugati Csoportjában.
Kép: DO-archív
Alsóházi rangadón lépett pályára Szigetszentmiklóson a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese az NB II-es pontvadászat 19. fordulójában hétfőn este fél kilenctől, s mivel a két csapatot mindössze egyetlen pont választotta el egymástól a tabella tizedik és tizenegyedik helyén, a hazaiaknak és a mieinknek is kulcsfontosságú volt a győzelem megszerzése.
A találkozó első félideje ennek megfelelő nagy csatát hozott, s bár akadtak helyzetek mindkét oldalon, a 12. percben mégis a hazaiak szereztek vezetést Závodszky révén, s minimális fórjukat a szünetig meg is tudták őrizni. A fordulást követően szűk két perc kellett ahhoz, hogy megtörje hosszú gólcsendjét együttesünk, mely Lajos Lóránd találatával egalizált, ám túl sokáig nem örülhettünk a döntetlennek, mert újabb két perccel később Varga is bevette a dunaújvárosi kaput, így ismét a hazaiak álltak közelebb a sikerhez (2-1).
A mieink helyzete a 26. percben vált még nehezebbé, mikor Csapó góljával megduplázta előnyét a házigazda, s mivel a helyzetek kihasználásával továbbra is komoly gondjai voltak futsalosainknak, ez sajnos elég is volt a győzelemhez a vendéglátóknak, akik kétgólos előnyüket megőrizve arattak végül 3-1-es sikert, megelőzve ezzel futsalosainkat a bajnoki táblázaton.
Kisép Futsal Szigetszentmiklós - Dunaújváros Futsal 3-1 (1-0)
Gólszerzők: Závodszky, Varga, Csapó, ill. Lajos.
Dunaújváros Futsal: Cseresnyés - Kovács, Csányi, Szili, Perjési. Csere: Bán (kapus), Béni, Lajos, Bartha, Szabó, Facskó, Dobrovitz. Edző: Facskó József.
A rovat további hírei: Sport
A veretlenség megmaradt
2025. szep. 22.
Bár korán vezetést szerzett, végül "csak" egy ponttal gazdagodott a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a Balatonlelle elleni bajnoki találkozón.
Bebők Lara parádézott az ORV-n
2025. szep. 22.
Két aranyéremmel, egy ezüsttel és rengeteg hasznos tapasztalattal zárták a DKSE ifjú kajak-kenusai a Racicéban megrendezett Olimpiai Reménységek Versenyét.
Bajnokokat avattak a tornászok
2025. szep. 22.
Címet védett a DKSE "B" csapata a Szuper Csapatbajnokságon, míg a szerbajnokság küzdelmeit összesen hat éremmel zárták a dunaújvárosi tornászok.
Továbbra is hibátlan a DFC
2025. szep. 21.
Sorozatban harmadik bajnoki meccsét nyerte meg a Dunaújváros FC női labdarúgó csapat, mely ezúttal Nagykanizsáról hozta el a három pontot.
Három pontért utaznak a Balaton partjára
2025. szep. 21.
A tabellán tizenegyedik Balatonlelle otthonában nyújtaná tovább veretlenségi sorozatát a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután négy órától.
Könnyed sikerrel kezdett a DFVE
2025. szep. 20.
Minden negyedet megnyerve aratott sima, 19-10-es győzelmet Szentesen a DFVE női vízilabda csapata a szezon első bajnoki mérkőzésén.
DSTV: szépen csillog az ezüst
2025. szep. 19.
Újabb dunaújvárosi kiválóságot köszönthettünk. Elégedetten tekintett vissza a győri maraton világbajnokságra, illetve az idei versenyszezonra a DKSE tehetséges kajakosa, Katona Réka Sára, valamint edzője, Horváth Attila is. Hangkép.