Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 05. Ágota, Ingrid
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Fontos, szép siker a rangadón

Sport
vízilabda
DFVE
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2022. már. 05., 07:30

Színvonalas, gólokban gazdag mérkőzésen aratott 13-12-es győzelmet a DFVE felnőtt női vízilabda csapata a BVSC ellen pénteken este.

Hazai környezetben, a Fabó Éva Sportuszodában ugrott medencébe a DFVE felnőtt női vízilabda csapata a BVSC elleni bajnokin pénteken este nyolc órától. Mihók Attila gárdája természetesen a siker reményében vágott neki a rangadónak, ám mivel a két csapat évek óta kiegyenlített, nagy csatákat vív egymással, ezúttal is izgalmas küzdelemre számíthattak a meccsre kilátogatók.

A drukkereknek nem is kellett csalódniuk, már a kezdésnél átható volt, hogy nagyon jól felkészült egymásból a két együttes, s bár Garda, majd Gurisatti találataival kétszer is megszerezte a vezetést a Mihók-csapat, a fővárosiak mindkétszer egalizálni tudtak sőt, az első negyed utolsó másodperceiben Leimeter góljával a vezetést is magukhoz ragadták (2-3). A második etap elején akár kettővel is megléphetett volna a BVSC, ám büntetőt hibázott, s ahogy ez lenni szokott, a túloldalon Garda lőtt remek gólt, így újra egált mutatott az eredményjelző (3-3). A vezetést mégsem tudták átvenni vízilabdázóink, mert Leimeter akcióból már betalált, s bár erre Garda gyorsan válaszolt, a hátralévő szűk hat percben a védelmek és a kapusok is brillíroztak, így a nagyszünetig már nem változott az eredmény (4-4).

Végh Zoltán felvételei

A térfélcsere után azonban teljesen megváltozott a játék képe, az addig remekül záró védelmek mindkét oldalon megbomlottak egy kicsit, így elkezdtek potyogni a gólok is. A változatos küzdelemben hol a mieink, hol a fővárosiak álltak jobban egy-egy találattal, de ennél jobban egyik gárda sem tudott ellépni a másiktól. Egészen a harmadik negyed hajrájáig, mikor a BVSC két emberelőnyt is eltékozolt, míg a túloldalon a remek formát kifogó Horváth, illetve Garda is szép gólt szerzett, így a záró etapnak már 10-8-as hazai fórból vágtak neki a felek. Az utolsó felvonás elején Mucsy és Mahieu növelte négyfásra a dunaújvárosi előnyt, s mivel még a 29. perc végén is 13-9-es hazai vezetést mutatott az eredményjelző, eldőlni látszott a pontok sorsa. A fővárosiak azonban ekkor sem adták fel, Gémes duplájával, valamint Alexa pontos lövésével visszakapaszkodtak egyre, ám tovább már nem jutottak, mert elfogyott az idő, így a nagy csatát, remek színvonalat hozó mérkőzés végén a mieink örülhettek a 13-12-es győzelemnek.

DFVE - BVSC-Zugló 13-12 (2-3, 2-1, 6-4, 3-4)

DFVE: Maczkó - Szilágyi, Gurisatti 1, Horváth 3, Mahieu 3, Szabó, Garda 5. Csere: Sajben N., Mucsy 1, Pál, Szellák. Vezetőedző: Mihók Attila.

A rovat további hírei: Sport

Felemás hétvégi forduló a Pingpong Házban (videóval)

Felemás hétvégi forduló a Pingpong Házban (videóval)

2025. nov. 20.

A Pentele ASE második számú gárdája 11-7-re nyert, míg az harmadik számú gárda hasonló arányú vereséget szenvedett a csapatbajnokságok hétvégi fordulójában.

DSTV: hétvégi éremeső

DSTV: hétvégi éremeső

2025. nov. 20.

Összesen egy arany és öt bronzéremmel zárták a legutóbbi lábtoll-labda versenyt a Dunaújvárosi Lábtoll-Labda SE sportolói a mögöttünk hagyott hétvégén. A 28. Ifjúsági Országos Bajnokság küzdelmeinek a szokott módon a Szent Pantaleimon Iskola tornaterme adott otthont. Hangkép.

Klasszisai szállították a győzelmet a címvédőnek

Klasszisai szállították a győzelmet a címvédőnek

2025. nov. 20.

A végül hat gólig jutó Keszthelyi Rita vezérletével aratott 16-11-es győzelmet a Fradi gárdája a DFVE női vízilabdázói ellen a két csapat dunaújvárosi rangadóján szerdán este.

Előnyben a BJA

Előnyben a BJA

2025. nov. 19.

Hiába egyenlített 0-3-ról, végül háromgólos vereséget szenvedett a Magyar Kupa kvalifikáció harmadik fordulójának odavágóján a DAB jégkorong csapata a BJA HC ellen.

Sikeres évet zárt a DKSE úszója

Sikeres évet zárt a DKSE úszója

2025. nov. 19.

Több hazai és nemzetközi versenyen megmérette magát idén a DKSE tizenkilenc esztendős úszója, Kovács-Seres Hunor, aki jó érzésekkel tekintett vissza a mögötte hagyott szezonra.

Hazai rangadó a Fradi ellen

Hazai rangadó a Fradi ellen

2025. nov. 19.

Az idei szezonban még hibátlan Ferencváros elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki csatározásokat a DFVE női vízilabda csapata ma este hét órától.

Várják a jelöléseket, kié legyen a "Dunaújváros Sportjáért" díj

Várják a jelöléseket, kié legyen a "Dunaújváros Sportjáért" díj

2025. nov. 18.

A rangos elismerés odaítélésről a közgyűlés dönt, de javaslatot bárki tehet a "Dunaújváros Sportjáért díj" jelölésére, egészen december 20-ig. Felhívás!

  • További hírek

Friss hírek

  1. Átgázolt a bajnok röplabdázóinkon

  2. "Dunaújváros fái a négy évszakban": finálé a fotópályázat téli fordulóján

  3. DSTV: birkózó emlékverseny

  4. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  5. A vészhelyzetek gyors elhárítására képezték az óvodai és bölcsődei dolgozókat

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: birkózó emlékverseny

DSTV: birkózó emlékverseny

Embedded thumbnail for DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: nyílt nap és bemutatók

DSTV: nyílt nap és bemutatók

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  3. Újra élnek a bajnoki remények

  4. Birkózással emlékeztek a sportág szerelmesére (galériával)

  5. Közösségépítők (1.): a varázsos Madártanya

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő