Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 17. Antal, Antónia
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

A döntő a tét a bajnok ellen

Sport
vízilabda
DFVE
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2022. ápr. 06., 07:30

Pontot kell szereznie a DFVE női vízilabdázóinak a címvédő UVSE elleni hazai mérkőzésen ahhoz, hogy biztosítsák helyüket a bajnoki fináléban.

Óriási izgalmakat hoz a bajnoki alapszakasz véghajrája a női vízilabdázóknál, ahol egyelőre csak az a biztos, hogy az UVSE gárdája lesz a bajnoki finálé egyik résztvevője. Tizennyolc fordulót követően ugyanis a címvédő áll az első helyen, a második pozíciót a Ferencváros, míg a harmadikat a DFVE együttese foglalja el úgy, hogy hátránya mindössze egyetlen pont a fővárosi zöld-fehérek mögött.

A mieink és az UVSE nemzetközi kupaszereplése miatt azonban a két gárda utolsó mérkőzését el kellett halasztani, így ez még nincs benne az összesítésben, vagyis ez azt jelenti, hogy a Mihók-csapatnak van még lehetősége arra, hogy pontot, pontokat gyűjtve szerezze meg a bajnoki finálét jelentő első két hely valamelyikét. Nehezíti természetesen a helyzetet, hogy ezt éppen a címvédő UVSE ellen kellene elérnie a mieinknek ma este hét órától, ám vízilabdázóink természetesen bíznak abban, hogy képesek lesznek legyőzni ellenfelüket.

Képek: DO-archív

Az mindenképpen a mieink mellett szól, hogy hazai környezetben, a Fabó Éva Sportuszodában ugorhatnak medencébe a sorsdöntő összecsapáson, s talán az is a mi malmunkra hajthatja a vizet, hogy a címvédő a hétvégén két nagyon kemény meccses játszott az Euroliga négyes döntőjében, így Keszthelyi Riták talán nem a legfittebben vágnak neki a találkozónak.

Ez persze könnyen lehet, hogy semmit nem jelent, mert a vendégek minden teher nélkül, nyugodtan játszhatnak, míg a mieinken azért ott van a pontszerzés terhe, hiszen legalább egy egységet szerezni kell ahhoz, hogy elérjék céljukat, s bejussanak a bajnoki döntőbe. Rettentő izgalmas, kiélezett meccsre van tehát kilátás, melyen tudása legjavára lesz szükség minden dunaújvárosi játékostól, s amennyiben sikerül a védekezés mellett támadásban is extrát nyújtani, úgy a lelkes hazai drukkerhad támogatásával összejöhet a finálét jelentő eredmény.

A rovat további hírei: Sport

Újra dobogós helyen a DFVE

Újra dobogós helyen a DFVE

2024. már. 21.

Remek második félidei játékkal aratott 11-6-os sikert a jól küzdő BVSC ellen a DFVE női vízilabda csapata a Fabó Éva Sportuszodában szerdán este.

Nem borult a papírforma a Loki ellen

Nem borult a papírforma a Loki ellen

2024. már. 20.

Bő negyed óráig tudta megnehezíteni a debreceniek dolgát a DKKA női kézilabda csapata a két gárda ma délutáni bajnokiján a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.

A dobogóért küzd a DFVE

A dobogóért küzd a DFVE

2024. már. 20.

A BVSC elleni találkozóval folytatja az OB I-es pontvadászat küzdelmeit a DFVE női vízilabda csapata a Fabó Éva Sportuszodában ma este hét órától.

Újra hazai pályán a Kohász

Újra hazai pályán a Kohász

2024. már. 20.

Nehéz feladat vár a DKKA női kézilabdázóira a tabellán harmadik DVSC elleni hazai összecsapáson ma délután öt órától.

A DAB-nak még van esélye a négy közé jutásra

A DAB-nak még van esélye a négy közé jutásra

2024. már. 19.

A DAB-ASP jégkorongozói hazai pályán egyenlítettek a negyeddöntőben, a Worm Angels viszont búcsúzott az Andersen Liga idei kiírásától.

Tollaslabda: nyolcan döntőzhetnek

Tollaslabda: nyolcan döntőzhetnek

2024. már. 19.

Hat dobogós helyezéssel, nyolc továbbjutóval zárták a Danubius KSE tollaslabdázói a diákolimpia területi versenyeit a mögöttünk hagyott hétvégén.

Végül biztos siker idegenben

Végül biztos siker idegenben

2024. már. 19.

Négy gólt szerezve aratott magabiztos győzelmet a sereghajtó Érd SZISE otthonában a Dunaújváros Futsal csapata hétfőn este.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A tisztes helytállás lehet a cél

  2. Hogyan lehet megtalálni a megfelelő munkaerőt?

  3. DSTV: toboroznak az úszók

  4. Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

  5. Amit a címkékről tudni érdemes

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: toboroznak az úszók

DSTV: toboroznak az úszók

Embedded thumbnail for Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

Embedded thumbnail for DSTV: matchboxok a templomban

DSTV: matchboxok a templomban

Top hírek

  1. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  2. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  3. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  4. Idős asszonyt rabolt ki – letartóztatás a végre

  5. DSTV: erős a jótékony oldal

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 2. szám - 2026.01.16.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő