Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 24. Ádám, Éva
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Biztos siker Nagykanizsán

Sport
futsal
bajnokság
Dunaújváros Futsal

facebook megosztás

spigott - 2022. ápr. 12., 07:30

Visszatérő játékosai vezérletével aratott sima, 6-3-as győzelmet nagykanizsai bajnokiján a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese hétfőn este.

Fontos találkozó várt a Dunaújváros Futsal felnőtt együttesére az NB II-es pontvadászat Nyugati Csoportjának alsóházi küzdelmeiben hétfőn este nyolc órától. Facskó József együttese ezúttal idegenben, a Nagykanizsa ellen próbálta megszerezni első sikerét, s megkezdeni a felzárkózást a középmezőnyhöz.

A mieink mindössze kilenc játékossal, ám két visszatérővel, az emlékezetes nagykanizsai balhé óta nem játszó Boldizsár Csabával és Egejuru Godslove-val a keretükben vágtak neki a találkozónak, méghozzá remekül, mert korán fölénybe kerültek, s Németh Tamás találatával már a 7. percben megszerezték a vezetést (0-1). Futsalosaink kedve a játékrész derekán lett még jobb, mikor Boldizsár is beköszönt a vendéglátóknak, s mivel a hazaiak képtelenek voltak bevenni Bán kapuját, a szünetre kétgólos fórral vonulhatott együttesünk (0-2).

Boldizsár Csaba háromszor mattolta a Nagykanizsát! (Képek: DO-archív)

A térfélcsere után két perc kellett ahhoz, hogy megtörje gólcsendjét a házigazda, ám Boldizsár szinte a középkezdés után ismét betalált, majd a 27. percben Godslove is felíratta magát az eredményjelzőre, s már hárommal mentek a mieink (1-4). A vendéglátók persze nem adták fel, de hiába szereztek újabb gólt, Godslove és Boldizsár ellen nem volt ellenszerük, így a 33. percre eldőlt a pontok sorsa. A véghajrában Takács ugyan megszerezte harmadik találatát is, de tovább már nem jutott a kanizsai alakulat, így futsalosaink magabiztos, 6-3-as győzelemmel hozták haza a bajnoki pontokat, amivel feljöttek az alsóházi tabella ötödik helyére.

Nagykanizsa Futsal - Dunaújváros Futsal 3-6 (0-2)
Gólszerzők: Takács 3, ill: Boldizsár 3, Godslove 2, Németh 1.

Dunaújváros Futsal: Bán - Csányi, Boldizsár, Németh, Godslove. Csere: Cseresnyés (kapus), Béni, Kovács, Dobrovitz. Edző: Facskó József.

A rovat további hírei: Sport

Szoros vereség Csíkszeredán

Szoros vereség Csíkszeredán

2025. okt. 27.

Nagyon korán tetemes hátrányba került, s bár innen még kiegyenlített, végül egy üres kapus góllal szenvedett 6-4-es vereséget Csíkszeredán a DAB jégkorong csapata.

Oda a DFC veretlensége

Oda a DFC veretlensége

2025. okt. 27.

Az első félidőben kétgólos előnyt szerző PMFC 3-1-es sikerrel vitte el a három pontot a Dunaújváros FC labdarúgóitól a két gárda vasárnap esti bajnoki mérkőzésén.

Hiába a nagy hajrá

Hiába a nagy hajrá

2025. okt. 26.

Hatgólos hátrányból kapaszkodott vissza, de végül 32-31-es vereséget szenvedett Szombathelyen a DKKA női kézilabda csapata.

Vasárnapi meccsözön

Vasárnapi meccsözön

2025. okt. 26.

Labdarúgóink itthon, jégkorongozóink és röplabdázóink idegenben lépnek pályára bajnokságuk újabb fordulójában a hét utolsó napján.

Vereséggel kezdett a DFVE

Vereséggel kezdett a DFVE

2025. okt. 25.

Nem tudta megnehezíteni az UVSE dolgát a DFVE női vízilabda csapata a Bajnokok Ligája csoportkörének első mérkőzésén a fővárosban ma este.

DSTV: veteránok az élvonalban

DSTV: veteránok az élvonalban

2025. okt. 25.

Dunaújváros veterán birkózói a legutóbbi nagy megméretésen is remekül szerepeltek. Volt mit, és volt kiket ünnepelni, nem is maradt el a kiváló eredményeket elért sportolók köszöntése. Hangkép.

Hétgólos vereség Brassóban

Hétgólos vereség Brassóban

2025. okt. 25.

Két harmadig jól tartotta magát a tartalékos DAB a Brassó otthonában, de a harmadik felvonásban átgázoltak Acélbikáinkon a házigazdák.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Karácsonykor is előzzük meg a tűzeseteket!

  2. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

  3. "A közösség ereje ilyenkor válik igazán láthatóvá..."

  4. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  5. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

Embedded thumbnail for DSTV: jótékonyság a Restiben

DSTV: jótékonyság a Restiben

Embedded thumbnail for A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Hármas karambol, útlezárás a 6-oson

  3. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  4. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  5. Rablás miatt tartóztatták le a buszmegállók üvegtörőjét

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő