Folytatják a hagyománnyá vált kezdeményezést
Ismét meghirdették a Rendvédelmi hónap névre keresztelt kezdeményezést Dunaújvárosban. Az akció részleteiről Orosz Csaba önkormányzati képviselő, a Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány kurátora számolt be.
Bár az elmúlt két évben a koronavírus-járvány miatt nem volt az igazi a Rendvédelmi hónap nevet viselő rendezvénysorozat a településünkön, az akció így is eljutott az immáron 25 éves évfordulójáig. Mint arról Orosz Csaba a Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány kurátora beszámolt, nagy öröm számára, hogy idén már számos kiváló programot is beharangozhatnak.
Orosz Csaba felidézte, bár eredetileg nem rendezvénysorozatként indult a kezdeményezés, mára számos civil szervezet és intézmény csatlakozott a programokhoz – így visszatérő, megújuló, és teljesen új akciókról is beszélhetünk. A kurátor visszautalt például a tűzoltók lépcsőfutására, ahol az évek során nem csak a lánglovagok mérették meg magukat. Emellett említette például azt az elsősegély-versenyt is, amelyet a közelmúltban rendeztek meg a Vöröskereszt helyi szervezetének munkatársai. Emellett kifejezetten a fiatalokat megmozgató program lehet például május 27-i alkalom is, ahol tűzoltóautókat tekinthetnek majd meg a városlakók a Kultik Mozi előtt. Ilyen, és ehhez hasonló kezdeményezésekre az elkövetkezendő 1,5-2 hónapban számíthatnak majd a városlakók. Az elmúlt időszakban egyre nagyobb figyelmet kapott a közbiztonsági hónap részeként a környezetvédelem is, hiszen a közbiztonság kérdése mellett a globális problémák is a mindennapjaink részét képezik – ezekre is reflektál a sorozat.
Az alapítvány kurátora hangsúlyozta: a kezdeményezés programjairól időben tájékoztatják majd a lakosságot – kiemelte, a városvezetés által teljes mellszélességgel támogatott kezdeményezés részeként minden korosztály találhat majd számára kedves, hasznos, és színvonalas elfoglaltságot.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Negyven évet ünnepeltek a Bóbitában (galériával)
2025. okt. 09.
Zenés-verses gyermekműsorral ünnepelte fennállása negyvenedik évfordulóját a Bóbita Tagóvoda szerdán délelőtt és a remek hangulatú rendezvényen városunk közvetlen vezetése is részt vett.
A menhelyi állatoknak is jár a második esély
2025. okt. 09.
Az állatok világnapjához kapcsolódóan számos figyelemfelhívó programot szerveznek Dunaújvárosban is. Az állatok tisztelete és megbecsülése azonban nem csak egy napra korlátozódik – hosszú évekig kell felelősséget vállalni jólétükért. Így az Ebrendészeti Telep védencei is megérdemlik a szerető otthont.
A város zöldítését segíti az Urbact projekt
2025. okt. 09.
Nemzetközi delegáltak, szakemberek, egyetemisták és meghívott vendégek gyűltek össze a Szalki-szigeten. Elérkezett a sokat emlegetett Urbact IV. BioDiverCity projekt záróeseménye – szakmai előadásokkal és remek beszélgetésekkel zárták a programot.
Közös főhajtással a hősök emléke előtt (videóval, galériával)
2025. okt. 08.
Dunaújvárosban is megemlékeztek a 13 aradi vértanú és Batthyány Lajos miniszterelnök hősiességéről és bátorságáról. A ’48-as emlékműnél tartott eseményen fellépett Polgár Lilla színművész; beszédet mondott Czeglédi Péter Pál református lelkész.
Ősszel sincs megállás, sok a városi munka
2025. okt. 08.
Évszaktól függetlenül folyamatosan dolgoznak a városban a GESZ munkatársai. Amikor kedvező az időjárás, pótolják a betegség miatt kivágott fákat, gallyazni kell, illetve a kiemelt területeken még az ősz kezdetén kaszálni is – van munka bőven.
30 családot segít az önkormányzat tüzelővel
2025. okt. 08.
Már ötödik éve, hogy Dunaújváros önkormányzata az Útkeresés Segítő Szolgálattal közösen tűzifával segíti a dunaújvárosi rászorulókat. Idén is 30 családot segítenek egy-egy köbméter fával, amelyet már lehet igényelni a szolgálat székhelyén.
DSTV: közösségi program a mellrák megelőzéséért
2025. okt. 08.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése a II. Figyelj rá(n)k! elnevezésű közösségi kezdeményezésről. A mellrák elleni küzdelem jegyében borult rózsaszínbe előbb a Városháza tér környéke, majd a belváros szombaton. Hangkép.









