Hétköznapi hősként ments meg három életet!
Változatlanul jelentős vérigény, ennek nyomán városunkban és a térségben is több alkalmat teremtenek arra, hogy a hétköznapi hősök megmentsenek egy-egy véradással három-három életet. Ráadásul áprilisban is lesz rendkívüli alkalom – nem is egy!
Az előttünk álló hónapban is mindent megtesznek annak érdekében, hogy teljesítsék az egészségügy vérigényét, hangsúlyozta érdeklődésünkre Feth Katalin, a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetének vezetője.
A lehető legtöbb alkalom
Mivel az egészségügy vérigénye folyamatosan nagy, mindenképpen folytatják az elmúlt hónapok gyakorlatát annak érdekében, hogy aki csak akar, találjon alkalmat, lehetőséget a véradásra, nyomatékosította Feth Katalin:
– Egyre többen ismerik fel azt, milyen jelentős segítséget jelent a véradás, és természetesen továbbra is igyekszünk alkalmazkodni a véradók időbeosztásához . Ebből eredően áprilisban is szervezünk délutáni alkalmat, a hónap során összesen három iskolai véradás is lesz – nagyon bízunk a diákokban, hiszen ők jelentik a jövő véradóit, ráadásul a körükben is egyre többen ismerik föl, hogy vért adni menő dolog! És persze folytatjuk a térségi kitelepüléseket: Nagyvenyim és Ercsi véradóit várjuk áprilisban.
Két rendkívüli akció!
A területi szervezet vezetője kérdésünkre azt is kiemelte, hogy folytatják a rendkívüli alkalmak szervezését – ráadásul áprilisban két ilyen lehetőség is lesz:
– A rendhagyó helyszínek, rendkívüli alkalmak az elmúlt időszakban is sikeresek voltak, örömmel mondhatom, hogy áprilisban kettő ilyennel is számolunk. Visszatérő helyszínünk lesz a Városvédők Újtelepért Egyesület kitűnő közösségi programja, az ÖKO Nap, nagyon várjuk már! Ráadásul a hónap derekán húsvétra hangoló eseményként szervezünk rendkívüli véradást az MMK-ban is. Itt szintén mindig remek a hangulat, szeretettel várunk minden régi és új véradót. Örülünk, ha sokan jönnek, hiszen ez is igazolja, hogy egyre többekben tudatosul, hogy egy-egy véradással három-három életet menthetnek meg!
Hosszú az áprilisi lista – itt és ekkor várják a véradókat!
Lássuk szokás szerint a következő havi véradási tervet – következzen a donortoborzó menetrend, válasszon ki-ki bátran a felkínált lehetőségek közül!
április 5., kedd 15-18 óra – Nagyvenyim, Palágyi József Művelődési ház és Könyvtár (Fő utca 16/1.)
április 7., csütörtök 6.30-11 óra – Dunaferr Hengermű (zárt véradás)
április 9., szombat 10-14 óra – ÖKO Nap (Jókai utca 19.)
április 12., kedd 9-11 óra – Lorántffy középiskola (Radnóti utca 6.)
április 14., csütörtök 14-18 óra – Húsvéti véradás az MMK-ban (Apáczai Csere János utca 11.)
április 19., kedd 14-16 óra – Vérellátó (Vasmű út 10.)
április 20., szerda 13.30-17 óra – Ercsi, Művelődési ház (Szent István út 12.)
április 21., csütörtök 12-15 óra – Széchenyi Gimnázium (Dózsa György út 15/a.)
április 26., kedd 11-15 óra – Pálhalma BV
április 28., csütörtök 9-11 óra – Bánki középiskola (Táncsics Mihály utca 1.)
A feladat tehát adott: a részletes donortoborzó menetrend ismeretében ki-ki megtervezheti, mikor és hol válik hétköznapi hőssé!
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Mozaik
Spiccbot: egyszerű használat a csatornákon
2025. jún. 24.
A horgászat világában a spiccbotos technika egy olyan lehetőség, amely fokozatosan egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Miért választják sokan ezt a módszert? (X)
Egész héten forró nyár – apró ingadozásokkal
2025. jún. 23.
Szikrázó napsütés, a minimálisnál is kisebb csapadékhajlam, vészterhes hőmérsékleti értékek – nagyon durva kánikulára készülhetünk a héten a DO időjárási szakértőjének friss előrejelzése szerint. Főként a hét középső periódusa lesz veszélyes!
Idén is gazdag programot kínál az "Önkéntesek nyara"
2025. jún. 23.
Folytatják az elmúlt években már népszerűvé vált sorozatot, nyáron is sok önkéntes látogat el az Önkéntesek nyara elnevezésű programsor keretében a Jószolgálati Otthon Közalapítvány Liget közi intézményébe.
Vizsgáljuk felül a lakásbiztosításunkat!
2025. jún. 23.
Amikor elérkezik a lakásbiztosításunk évfordulója, feltétlenül nézzük meg, hogy azokat az igényeket szolgálja-e ki, amelyek most is aktuálisak. Azt is ellenőrizzük, nincs-e alul- vagy felülbiztosítva az ingatlanunk. (X)
DSTV: birtokba vették a játszóteret
2025. jún. 23.
A tanév vége előtt DÖK napot tartottak a BIROK Szabó Magda Tagintézményében, adta hírül a DSTV összeállítása. A gyerekeket meglepetés is várta – elkészült az új játszótérelem, az idei Magda-bál bevételéből bővült a létesítmény. Hangkép.
Végvári Janka lett Magyarország Szépe
2025. jún. 23.
Végvári Janka lett Magyarország Szépe, a két udvarhölgynek Veress Esztert és Csapó Dorka Katát választotta a szakmai zsűri a verseny vasárnap esti döntőjében.
Együtt főzőcskéztek és emlékeztek, jubileumi évre készülnek a nyugdíjas pedagógusok
2025. jún. 22.
Évtizedes hagyományt folytattak a közelmúltban, ünnepi évadra készülnek, és változatlanul nagyon várják, jó szívvel látják az újonnan csatlakozókat: remek évad után és immár a 30. "tanév" előtt a dunaújvárosi Nyugdíjas Pedagógus Klub.