A demenciáról kezdődik előadássorozat
A demenciát taglalja az az előadássorozat, amely május 25-én 16 órakor kezdődik a Városházán. Az érdeklődők egyebek mellett a betegség tüneteiről, előfordulásáról és gyakoriságáról is szakemberektől hallhatnak. A bemutató sorozat részleteiről Solymosi-Bányai Bettina szociálgerontológus és Barta Endre alpolgármester közösen számoltak be.
A szókincs elszegényedése és a rövid távú memória károsodása is a demencia jelei között vannak – többek között például erről is hallhatnak az érdeklődők a május 25-én, szerdán startoló, a demenciáról szóló előadássorozatban.
Barta Endre alpolgármester kiemelte: nagyon sok idős ember él a városban és környékén, sajnos sokakat is érinthet ez a betegség. A mostani sorozatra minden érdeklődőt várnak, a családtagok részére pedig támogatói csoportokat is létrehoznak, hiszen egy demens rokon az egész család életére kihat. A legtöbben nem tudják, hogy mi ilyenkor a teendő, mit kell tenniük annak érdekében, hogy családtagjuknak a legjobb gondoskodást adják.
– 2019 vége óta terveztük ezt a programsorozatot, de közbeszólt a pandémia. Én nagyon örülök annak, hogy a szakembereknek, az idős otthon dolgozóinak megmaradt ebben az ügyben a lelkesedése, így május 25-én elstartol az előadássorozat, amelynek részeként például Bölcskei Anna, Solymosi-Bányai Bettina szociálgerontológusok tájékoztatják az érdeklődőket.
– A demenciával összefüggésben lévő nehézségeket és problémákat is taglaljuk. Tudni kell, hogy ez egy nagyon progresszív betegség, az alkalmak során bemutatjuk a különböző fázisait, lefolyásait – mondta Solymosi-Bányai Bettina szociálgerontológus az előadássorozat kapcsán tartott sajtótájékoztatón.
Mint kiemelte: ma Magyarországon sajnos sokszor tabunak számít a betegség:
– A demencia maga egy gyűjtőfogalom, és tisztában kell lennünk, milyen hatásai vannak a társadalomra, sokszor későn, már súlyos esetekben fordulnak hozzánk, szakemberekhez az érintettek. Ez az előadás azt a célt szolgálja, hogy az érintett családtagok, hozzátartozók, barátok a különböző típusú demencia esetén hová forduljanak segítségért, mik azok, amik könnyíthetnek ennek a betegségnek a lefolyásán. A cél, hogy ne tabuként kezeljük ezt, merjünk időben segítséget, tanácsot kérni.
Mint mondta az előadássorozattal párhuzamosan támogató csoportot is létrehoznak, amely az előadássorozatokra épülnek.
– Kéthetente lesznek a demenciával kapcsolatos előadások a Városháza Házasságkötő termében, majd mindig egy hétre rá tartjuk a támogató csoportoknak szervezett foglalkozást , amely a hozzátartozóknak szól, elsősorban az idős betegeket ápolóknak, és ott választ kapnak kérdéseikre, valamint a gyakorlati feladatokban is tudunk tanácsot adni számukra. A támogató csoportok helyszíne a Batsányi 15/a I. számú gondozási központja.
Barta Endre hangsúlyozta: az önkormányzat nem csak szakmai előadásokkal jár az idősek kedvében, hanem folyamatosan dolgoznak a nekik szóló kikapcsolódási lehetőségeken is.
Varga Richard
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Nyáron se álljon le a véradási lendület!
2025. jún. 01.
Pazar mutatók a Sugárúti Fesztiválon, sikeres akciók sora a kitelepüléseken – remek események csalogatták májusban a város és a térség önkéntes véradóit. Ugyanakkor a vérigény nyáron sem csökken – nagyon remélik, hogy a következő időszakban is kitart a véradási kedv.
Dunaújvárosban járt a Staféta szűrőprogram (galériával)
2025. jún. 01.
A Jót, Fut a Város – Dunaújváros! elnevezésű jótékonysági eseményhez kapcsolva érkezett meg városunkba az Országos Népegészségügyi Mozgósítási Staféta országjáró programsorozat szombaton.
Ismét jót futott a város! (galériával)
2025. máj. 31.
Parádés időben, remek hangulatban, igen komoly érdeklődés mellett rendezték meg a Jót, Fut a Város – Dunaújváros! elnevezésű közösségi eseményt a Városháza téren szombaton délelőtt.
"A segítő szándék a legfontosabb tényező"
2025. máj. 30.
Az Életút című konferencia keretében, a korábbiaknál jóval nagyobb merítéssel szervezte meg a szociálpolitikai kerekasztal évi rendes tanácskozását az önkormányzat: az eseménynek a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvényterme biztosított helyszínt szerdán délután.
Ünnepelt az EPI egyesület, generációk találkoztak a Szalki-szigeten
2025. máj. 30.
Több apropója volt a Dunaújvárosi Epilepsziások EPI Egyesülete legutóbbi, május végi találkozójának. Barta Endre alpolgármester plüssökkel lepte meg a fellépő gyerekeket, Szabó Zsolt alpolgármester pedig fát ajándékozott az egyesületnek.
Digitális fakataszter készül a városban – az első lépés a belvárosi fák felmérése
2025. máj. 30.
Dunaújváros zöldterületei és fái nem csupán a városképet szépítik, hanem fontos szerepet töltenek be a helyi közösség életében is. Most nagyszabású projekt keretében a város faállománya digitális nyilvántartásba kerül, köszönhetően egy közvetlen uniós pályázatnak.
Öt tétel a rendkívüli közgyűlés napirendjén
2025. máj. 29.
Rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőttre Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere. Az ülésen összesen öt témát tárgyalt a testület. A rendkívüli ülés indoka, hogy a köztemető üzemeltetésére vonatkozó közbeszerzési eljárást kellő időben el lehessen kezdeni.