Megtörné rossz sorozatát a DPASE
A Vác elleni összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata ma délután öt órától.
Kép: DO-archív
Finoman szólva sincs jó formában a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata, mely legutóbbi öt találkozójából egy döntetlen mellett négyet is elveszített, így hosszú idő után visszacsúszott a bajnoki tabella harmadik helyére az NB III Közép Csoportjában. A remélt eredmények elmaradása személyi változásokra sarkallta az együttes vezetését, mely a héten elköszönt Varga Balázs vezetőedzőtől és Tóth Árpád másodedzőtől is, s az új szakvezető megtalálásáig dr. Dobos Barna irányítja az alakulatot.
Melyre ezúttal idegenben, a Vác otthonában vár újabb bajnoki találkozó ma délután öt órától, s ahhoz, hogy ne kerüljön veszélybe már a dobogó harmadik helye is, muszáj lenne végre ismét a győzelem útjára lépni. Ez azonban nem ígérkezik könnyű feladatnak, mert a házigazda váci alakulat az elmúlt hetekben igen szép eredményeket is fel tudott mutatni, elég, ha a listavezető Kozármisleny elleni döntetlenjére, vagy a Mohács és a Szekszárd legyőzésére gondolunk.
Csank János együttesének az előző fordulóban szakadt meg ötmeccses pontszerző sorozata, de abban biztosak lehetünk, hogy a mieink ellen szeretnének ismét pontot, pontokat szerezni. Ez a célja azonban labdarúgóinknak is, amihez elsősorban a támadások építésében, illetve a befejezések hatékonyságában kell javulnia, s amennyiben ezt meg tudják valósítani, akkor bő egy hónap után újra győzelemnek örülhet együttesünk.
A rovat további hírei: Sport
Szép siker a rangadón
2025. nov. 01.
Végig vezetve aratott négygólos győzelmet az Eger elleni hazai bajnokin a DFVE női vízilabda csapata pénteken este.
DSTV: az Üstökös Kupáért küzdöttek a fiatalok
2025. okt. 31.
A tavalyi jubileumi rendezvényhez hasonló számokat produkált idén is a nagy sikerű és nagy múltú Üstökös Kupa. A fiatal kézilabdázók számára meghirdetett verseny egyik állomáshelye a hagyományokhoz hűen Dunaújváros volt – az ország nagyon sok szegletéből látogattak el ide a lelkes sportolók. Hangkép.
Újra Miskolcon játszanak az Acélbikák
2025. okt. 31.
Idén már harmadik alkalommal méri össze erejét a DAB jégkorong csapata a DVTK Jegesmedvék gárdájával az Erste Liga alapszakaszában.
Rangadó előtt a vízilabdázók
2025. okt. 31.
Az Eger elleni mérkőzésen ugrik a Fabó Éva Sportuszoda medencéjébe a DFVE női vízilabda csapata a bajnokság újabb fordulójában ma este hét órától.
DSTV: kiváló eredmények Ősi Tamástól
2025. okt. 30.
A tavalyi Világkupa-siker után ezúttal az Európa Kupa lengyelországi állomásán ért el remek eredményt városunk kiváló erőemelője, Ősi Tamás. A napokban ismét ellátogattunk a sportolóhoz. Hangkép.
Bravúros DKKA-siker a sportcsarnokban
2025. okt. 30.
A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia U18-as csapata szép győzelmet aratott, az U20-asok viszont szoros csatában kaptak ki a Budaörstől a korosztályos bajnokságok szerdai fordulójában.
Továbbra is a világ élmezőnyében a dunaújvárosi tornászok (galériával)
2025. okt. 29.
Hazatértek a DKSE tornászai a Jakartában megrendezett világbajnokságról és szerdán második otthonukban, a Pap Zoltán Tornacsarnokban várta és köszöntötte őket a szakosztály és városunk vezetése is.








