Rendkívüli közgyűlés volt – egyetlen napirenddel
Rendkívüli közgyűlésen döntött a város önkormányzata a DVG forgóeszköz-hiteléhez nyújtandó garanciavállalásról – a tanácskozást a Városháza közgyűlési termében tartották 10 órától.
A rendkívüli nyílt ülést a közgyűlés pénzügyi, gazdasági és városüzemeltetési bizottsága kezdeményezte, méghozzá a soron következő rendes ülésig nem halasztható, a közgyűlés döntését igénylő ügyben. Egyetlen napirend került a testület elé: a DVG Dunaújvárosi Vagyonkezelő Zrt. által kötendő forgóeszköz hitelszerződéshez garancia vállalásáról szóló határozat módosításáról döntöttek a képviselők: a forgóeszköz hitel összege eddig 2,5 milliárd forint volt, ez a módosítás nyomán 3,75 milliárd forintra nőtt.
A közgyűlésen Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester kifejtette: a távhőszolgáltatás kapcsán volt szükség a vagyonkezelő hitelére, emellett garanciát nyújtott pénzintézet a gázszolgáltató felé – most ezt a két tételt gyúrják egybe annak érdekében, hogy miközben az ukrajnai orosz invázió miatt a gázárak ingadoznak, a következő fűtési szezonra is garantált legyen a távfűtés a dunaújvárosi otthonokban.
A módosítással a teljes hitelkeret lehívása az önkormányzat döntésének függvénye, és a lépéssel nem nő, mindössze átstrukturálódik a vagyonkezelő adósságállománya, hangsúlyozta a gazdasági alpolgármester.
A megküldött szerződéstervezet szerint a szerződésmódosításhoz a DVG Zrt.-nek be kell nyújtania a hitelintézethez az önkormányzat aláírt nyilatkozatot és garancia módosítás példányát – a vonatkozó javaslatot fogadta el a közgyűlés a rendkívüli ülésen.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
90 éves lett Gabi bácsi a játékvezető
2024. szep. 20.
Több mint három évtizedet töltött a sípszó mögött, 90. születésnapját ünnepelte Kovács Gábor József.
Indul az őszi lomtalanítás sorozata
2024. szep. 20.
A Dózsa II. városrészben élők négy helyszínen szabadulhatnak meg feleslegessé vált tárgyaiktól
DSTV: óvodai kezdés
2024. szep. 20.
A Dunaújvárosi Óvoda minden nevelési évet értekezlettel kezd, olyannal, ahová Pintér Tamás polgármester is meghívást kap. Ez idén is így volt, szerdán délelőtt a Lilla közi intézményben tárgyaltak. Hangkép.
Öt esztendő zárult le a szeptemberi üléssel
2024. szep. 19.
A 2019-2024-es önkormányzati ciklus utolsó közgyűlését tartották most csütörtökön a Városházán. Legközelebb októberben ül össze a közgyűlés, de akkor már az új összetételben, ahogy azt a dunaújvárosiak eldöntötték június 9-én.
Gémes Lajosné Erzsi néni 90 éves lett – családja körében ünnepelt
2024. szep. 19.
Folytatódott a szépkorú köszöntések sorozata városunkban: Gémes Lajosné Erzsi néni nemrég ünnepelte a 90. születésnapját. A jeles alkalomból az önkormányzat nevében Barta Endre alpolgármester köszöntötte.
Nyitott templomok napja – újra programözön Dunaújvárosban is
2024. szep. 19.
Színes kínálattal csalogatja az érdeklődőket a "Nyitott Templomok Napja" országos eseményének dunaújvárosi helyszínére katolikus karitász közössége: a programnak a Krisztus Király Templom ad otthont szombaton – a teljes választék máris itt!
DSTV: felújították a templomot
2024. szep. 19.
Hálaadó istentiszteletről tudósít a DSTV összeállítása. A helyszín a református templom volt múlt vasárnap – a gyülekezet éppen a templom felújítását ünnepelte. A 180 millió forintos beruházás nyomán a közösség központját korszerűsítették. Hangkép.