Álom maradt a harmadik hely
Nem sikerült dobogóra állnia a magyar ifjúsági leány strandkézilabda válogatottnak a görögországi strandkézilabda világbajnokságon.
Kép: ihf.info
A drámai körülmények között elbukott tegnapi elődöntő után ma a világbajnokság bronzmérkőzésén lépett pályára a magyar ifjúsági leány strandkézilabda válogatott. A két dunaújvárosi játékossal, Szabó Aidával és Bartók Dorinával felálló nemzeti együttes a csoportkörben egyszer már legyőzött lengyelek ellen mérette meg magát, s most is nagy lendülettel kezdett, hiszen nagyon simán, 21-10-re behúzta az első felvonást.
A második félidőben viszont villámrajtot vettek a lengyelek, hat ponttal is vezettek már, s bár a mieink nagyot hajráztak, csak megközelíteni tudták ellenfelüket, az egyenlítés sajnos nem jött össze, így szétlövés döntött a bronzérem sorsáról. Itt sajnos a lengyel csapat volt jóval pontosabb, hét pontjára mindössze kettővel tudott válaszolni együttesünk, s ez azt jelentette, hogy hiába a hétmeccses veretlenségi sorozat, két legfontosabb találkozóján nem tudott nyerni válogatottunk, mely így a negyedik helyen fejezte be a világbajnokság küzdelmeit.
Bronzmérkőzés
Magyarország - Lengyelország 1-2 (21-10, 15-16, 2-7)
A magyar U18-as női strandkézilabda válogatott kerete: Bartók Dorina, Buzsáki Bodza, Czifrik Virág, Kazeem Amina, Kreutz Kitti, Lévai Lili, Orbán Laura, Pelle Bettina, Szabó Aida, Zentai Dorottya. Szövetségi kapitány: Pinizsi Zoltán.
A rovat további hírei: Sport
Két dobogós hely a fővárosból
2025. okt. 28.
Összességében jól szerepeltek és szép eredményekkel zárták a DKSE és fiókszakosztályainak ifjú birkózói a fővárosban megrendezett U10-11-es országos diákolimpiai finálét.
Fontos három pontra hajtanak a vízilabdázók
2025. okt. 28.
Hazai környezetben, a Fabó Éva Sportuszodában folytatja a bajnoki küzdelmeket a DFVE nő vízilabda csapata a III. Kerületi TVE ellen ma este hét órától.
Érmek és pontszerző helyek az országos döntőről
2025. okt. 27.
Jól szerepeltek a DKSE és fiókszakosztályainak tehetséges birkózói az Abonyban megrendezett U15-ös országos diákolimpiai fináléban.
Bátrabb játék kell a röpisektől
2025. okt. 27.
Három szettben szenvedett vereséget a DKSE röplabda csapata a bajnoki címvédő MÁV Előre Foxconn otthonában a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszában.
Szoros vereség Csíkszeredán
2025. okt. 27.
Nagyon korán tetemes hátrányba került, s bár innen még kiegyenlített, végül egy üres kapus góllal szenvedett 6-4-es vereséget Csíkszeredán a DAB jégkorong csapata.
Oda a DFC veretlensége
2025. okt. 27.
Az első félidőben kétgólos előnyt szerző PMFC 3-1-es sikerrel vitte el a három pontot a Dunaújváros FC labdarúgóitól a két gárda vasárnap esti bajnoki mérkőzésén.
Hiába a nagy hajrá
2025. okt. 26.
Hatgólos hátrányból kapaszkodott vissza, de végül 32-31-es vereséget szenvedett Szombathelyen a DKKA női kézilabda csapata.








