Megváltott jegy az Eb-re
Második helyen végzett Pupp Viktória a Kolozsváron megrendezett nemzetközi birkózó versenyen.
Pupp Viktória (középen) utazhat az Eb-re! (Kép: DKSE-archív)
Kolozsváron, az U15-ös korosztály számára rendeztek birkózó versenyt a közelmúltban, s tizennyolc nemzet versenyzőit felvonultató megméretése n ott volt a magyar válogatott is, melynek tagjaként a DKSE sportolója, Pupp Viktória is szőnyegre léphetett. Viktória a 62 kg-os súlycsoportban szerepelt, s remek teljesítményt nyújtott, hiszen három mérkőzését is megnyerve küzdhetett meg végül az aranyéremért. Bár a fináléban a románok kiválósága pontozással jobbnak bizonyult a dunaújvárosi versenyzőnél, Viktória ezzel a teljesítménnyel bebiztosította helyét a július derekán sorra kerülő korosztályos Európa-bajnokságra utazó keretben.
A DKSE birkózóinak közleményéből megtudhattuk még azt is, hogy a szakosztály és fiókszakosztályai (Gurics György BDSE, Enying VSE) megkezdték két hetes nyári edzőtáborozásukat, ahol egyszerre két helyen várnak programok a résztvevőkre. Mezőfalván a Petőfi Sándor Általános Iskolában valamint Dunaújvárosban a Gurics György Birkózó Centrumban több mint nyolcvan fős létszámmal dolgoznak az edzők.
A rovat további hírei: Sport
Nem adott esélyt ellenfelének a DFVE
2025. feb. 08.
Szenzációs játékot nyújtva aratott 16-3-as győzelmet a BVSC elleni hazai rangadón a DFVE női vízilabda csapata a női OB I szombati fordulójában.
Remek játék, szép siker
2025. feb. 08.
Helyzetet is alig engedett vetélytársának a Dunaújváros Futsal együttese, mely magabiztos, négygólos győzelemmel zárta az Airnergy FC elleni péntek esti rangadót.
Tisztes helytállás a cél
2025. feb. 07.
A tabellán második MÁV Előre vendégeként folytatja az Extraliga alapszakaszát a DKSE felnőtt röplabda csapata szombaton este hét órától.
Hazai rangadó vár a DFVE csapatára
2025. feb. 07.
A tabellán negyedik BVSC elleni mérkőzéssel folytatja a bajnoki küzdelmeket a DFVE női vízilabda csapata szombaton délután öt órától.
Itthon térnének vissza a győzelem útjára
2025. feb. 07.
A játék minden elemében javulnia kell a dunaújvárosi futsalosoknak ahhoz, hogy péntek esti rangadójuk után elégedetten jöhessenek le a rácalmási pályáról.
DSTV: emlékverseny az Arany iskolában
2025. feb. 06.
Remek hangulatú viadallal emlékezett meg a sportág helyi legendájáról a DKSE birkózó szakosztálya a mögöttünk hagyott hétvégén. Hangkép.
Mindenki a helyén
2025. feb. 06.
Pörgős edzéssel zárta felkészülését Sosnowiecben a magyar jégkorong válogatott, amely csütörtök délután Szlovénia ellen kezdi a négycsapatos tornát.