Óriási mezőny a Bringatúrán (galériával)
Baleset nélkül, végig remek időben, közel ezerháromszázan tekerték végig a 36. MK-TEC Bringatúrát, melyen mintegy harmincöt kilométert teljesítettek a biciklizés szerelmesei.
Két év kihagyás után, immáron 36. alkalommal rendezték meg városunk egyik legnépszerűbb szabadidősport rendezvényét, a bringatúrát, melyen június 11-én, szombaton tekerhették le a résztvevők a hagyományos Dunaújváros-Mezőfalva-Dunaújváros távot. Bár az elmúlt napokban meglehetősen hektikus volt az időjárás, szombaton reggel már nagyon kedvező körülmények várták a korán kelőket, akik nyolc órától kezdhették meg a regisztrációt.
Miközben a rajszámok átvétele zajlott, a színpadon Dóczi Zsuzsi gymstick bemutatóját követhették figyelemmel a résztvevők, majd Hajnal Alexandra melegítette be a tömeget a rajt előtt. A hivatalos megnyitón előbb Szemenyei István fővédnök, majd Pintér Tamás polgármester, illetve Létai Attila, az önkormányzati ebtelep vezetője szólt az egyre gyarapodó tömegnek, biztonságos, jó utat kívánva a mozgás szerelmeseinek, s megköszönve a támogatást, ugyanis a regisztrációs díjakból befolyó teljes összeget a Dunaújvárosi Ebrendészeti Telep támogatására fordítják a szervezők.
Délelőtt kilenc órára szinte teljesen meg is telt a Városháza tér, majd Szemenyei István startjelére, óriási csilingeléssel rendben el is rajtolt a mezőny, hogy teljesítse a rá váró közel harmincöt kilométeres túrát, melynek komoly biztonsági intézkedések mellett, rendőri felvezetéssel vágtak neki a bringások. A mezőfalvi pihenőn frissítők, illetve a Spartan Cheerleading SE bemutatója várta a biciklis "sereget", mely tizenegy órakor indult vissza Dunaújvárosba, ahol délután fél egy után, remek hangulatban kezdődhetett meg a szokásos tombolasorsolás, melyen sportutalványok, ajándékkönyvek, vacsora utalványok, kerékpár felszerelések, sportfelszerelések, illetve négy felnőtt és három gyermek kerékpár talált gazdára.
Végh Zoltán felvételei
Ami pedig a részvételt illeti, mint arról Petrás Gábor, a szervező Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség főtitkára elmondta, óriási volt az érdeklődés a bringatúra iránt, melyen szerencsére rendkívül fegyelmezetten tekertek a résztvevők, így baleset nélkül, parádés hangulatban ért véget a megméretés, melyen hivatalosan 1289-en vettek részt, óriási örömöt okozva ezzel az ismét remek munkát végző szervezői alakulatnak.
A rovat további hírei: Sport
Elhunyt a Dunaferr olimpiai és vb-bronzérmes szlovák hokisa
2025. aug. 03.
Szombaton éjjel 60 éves korában elhunyt a Dunaújváros jégkorongcsapatának korábbi szlovák kiválósága, az olimpiai és világbajnoki bronzérmes Peter Veselovsky.
Kiütéssel tovább a kupában
2025. aug. 03.
Félidőnként négy-négy gólt szerezve aratott nagyon sima győzelmet a Dunaújváros FC labdarúgó csapata Bonyhádon a Magyar Kupa első fordulójában.
Két dunaújvárosi a vb-csapatban
2025. aug. 02.
Kardos Dominika és Kardos Laura is bekerült a magyar U20-as női vízilabda válogatott végleges világbajnoki csapatába.
Döntetlennel kezdte edzőmeccsei sorozatát a Kohász
2025. aug. 02.
Fordulatos csatában ért el 32-32-es döntetlent a Budaörs elleni felkészülési mérkőzésen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata pénteken délután.
DSTV: nemzetközi mezőny Dunaújvárosban
2025. aug. 01.
Múlt héten a nemzetközi Dunatúra evezősei városunk folyószakaszát is elérték. Az évtizedes hagyományokkal rendelkező esemény mozgatója a sport, a természet és a közösség szeretete. A programot Mezei Zsolt alpolgármester sem hagyta ki, ő is hajóba pattant és evezett egészen Dunaföldvárig. Hangkép.
DSTV: a pound fitness világában
2025. aug. 01.
Nyáron sem kell abbahagynunk a rendszeres mozgást, ha pedig eddig még nem tettük, talán a tervezett utazások és az egészségesebb életmód reménye erőt adhat, hogy belevágjunk valami igazi újdonságba. Újdonságokból pedig nincs hiány – nemrég ismét ellátogattunk Dóczi Zsuzsa egy edzésére. Hangkép.
Vereséggel zártak a fiatalok
2025. aug. 01.
A csehektől is kikapott a magyar U16-os fiú röplabda válogatott a jereváni korosztályos Európa-bajnokság csoportkörének utolsó fordulójában csütörtökön este.