Újabb válaszok a kihívásokra a 4-es körzetben
Járdafelújítás az Egészségmegőrzési Központ előtt, napvitorla a bölcsődében, új homokozó és több tucat új parkoló – sok apró, ámde a mindennapokat nagyon is megkönnyítő újítás és egy nagy beruházás, ami sokaknak okoz majd örömöt.
A Rómain, a 4-es körzetben járunk, ahol Barta Endre nap mint nap gyűjti az ott élőktől a javaslatokat, ötleteket, építő kritikákat – a legtöbb esetben pedig a javaslat meg is valósul.
Mindennapi szükségletek
Mintegy 100-150 méteren készült el járdafelújítás az Erkel kert és a Liszt Ferenc kert között, z főként az idősebbek, mozgásukban korlátozottak, valamint babakocsival közlekedők számára jelentett nagy könnyebbséget. Nem utolsó szempont, hogy a felújítás érintette az Egészségmegőrző Központ előtti szakaszt is, így az intézménybe látogatók ennek már láthatják az eredményét. Barta Endre minden nap ellenőrzi a volt ADU iskola mögötti parkolóépítést, erre gyakran elkíséri Novák Istvánné Katica is, a 2-es körzet képviselőjelöltje – hiszen a nyár közepére elkészülő új parkoló a 2-es körzetben élőknek is nagy segítségére lesz.
Az új parkoló több tucat jármű számára biztosít majd kulturált parkolási lehetőséget, az új lámpák mellé a DVG Zrt. szakemberei több új fát is telepítettek, így nem csak zöldebb lesz ez a rész, hanem néhány év múlva árnyékot is adnak majd az új fák a parkoló autóknak. A parkolóépítéssel párhuzamosan elindult az illegálisan parkolók miatt kikopott zöldterületek újrafüvesítése, amely több helyszínen is folyamatban van. A parkoló átadását követően az illegálisan parkolóknak két hét türelmi időt biztosítanak majd az átállásra. A képviselő elmondta, folyamatos a már meglévő zöldterületek és kertek szépségének fenntartása is. Ennek apropóján örömmel utalt a tavalyi évben teljesen átalakított közösségi sziklakertre is, amely azóta is díszíti a körzetet. Természetesen a 4-es körzet lakói sem maradtak ki a képviselők virágosztásából sem, Barta Endre összesen 400 tő virágot osztott szét a jelentkezők között. A gyermekek jólétét elősegítő projektek sem maradnak el, így Barta Endre a Liszt Ferenc kerti tagbölcsőde esetében egy napvitorla elhelyezéséről, valamint a Domanovszky téri játszótér esetében egy új homokozó létrehozásáról is beszélt. Az említett intézmények és helyszínek körül is számos autó parkol tilosban – a parkolófejlesztésekkel ennek is véget vetnek majd.
Szociális és közösségi törekvések
Mivel a pandémiás időszak hátrányosan érintette a város szociális és kulturális életét, Barta Endre fontosnak tartja a közösségi élet fellendítését is. Ennek érdekében rendezik meg június 18-án az Új Vasmű úti családi napot, amely a Resti étterem és az önkormányzat együttműködésében valósul meg, és – bár még távolinak tűnik – de idén is lesz Adventi forgatag a Római városrészben is.
Emellett továbbra is gondolnak a rászorulókra is: az újraindult Adománykuckó csapata figyelemmel kíséri a település és a körzet mindennapjait.
Kapcsolattartás és párbeszéd
Barta Endre most is hangsúlyozza: a körzeti képviselet nem merül ki a beruházásokban, ezért folyamatosan ápolja a kapcsolatot a körzetben élőkkel, a szociális, oktatási, és kulturális intézmények munkatársaival, bolti dolgozókkal, vállalkozókkal. Hisz abban, hogy a párbeszéd és közös akarat hatékonyan képes fejleszteni a körzetet, hiszen a problémákat azok látják igazán, akik a városrészben élnek.
Hozzátette, a közösségi igényekre reagálva hozták létre a tavalyi évben a körzet első zárt kutyafuttatóját, de a 6 db új pad és 7 db szemetes kihelyezése is a lakossági visszajelzések alapján történik majd meg.
A képviselő emellett kiemelt figyelmet fordít a hajléktalanok helyezének javítására, valamint az illegális szemetelőkkel vívott harcra is. Ezekben a kérdésekben folyamatos az együttműködés a hatóság munkatársaival - ez a közeljövőben még szorosabbá válik majd.
Hozzátette, a közösségi igényekre reagálva hozták létre a tavalyi évben a körzet első zárt kutyafuttatóját, de a 6 db új pad és 7 db szemetes kihelyezése is a lakossági visszajelzések alapján történik majd meg.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Közösen emlékeztek a tragikus sorsdöntésre
2025. jún. 05.
105 évvel ezelőtt, 1920. június 4-én, 16.32 perckor írták alá a Trianoni békeszerződést. A diktátum következtében a történelmi Magyarország elveszítette területének kétharmadát és lakosságának mintegy hatvan százalékát. A trianoni békediktátum évfordulójára emlékezett a Dunaújváros önkormányzata az evangélikus templomban szerdán.
Csattanó poénok a Dunaújvárosi Esteken – Fábry Sándor volt a vendég
2025. jún. 05.
Fábry Sándor humorista, műsorvezető, dramaturg volt a Dunaújvárosi Estek legutóbbi vendége. A kedd délutáni előadása sokakat vonzott a "C" szárnyba, nem véletlenül – közismert és megosztó személyiségére kíváncsiak voltak a dunaújvárosiak.
Hamarosan startol a szabadstrand-szezon
2025. jún. 04.
Egészen pontosan június 13-án nyit a szabadstrand – félreérthetetlenül jelezve a nyári szezon hivatalos kezdetét. Mezei Zsolt városüzemeltetési alpolgármester a helyszínen jelentette be: a jövő hét végén már ismét várja a fürdőzőket a város egyik legnépszerűbb nyári közösségi tere.
Tartalmas évtizedek után kerek évforduló
2025. jún. 04.
Folytatódott a dunaújvárosi szépkorú polgárok köszöntése. A napokban Dr. Tarjáni Györgyöt, Gyuri bácsit köszöntötte az önkormányzat nevében Barta Endre alpolgármester és Szántó Péter önkormányzati képviselő.
Parkolók és egészségügyi fejlesztések a városban – 69 új hely létesül a kórháznál
2025. jún. 03.
Újabb jelentős fejlesztés kezdődik Dunaújvárosban: 69 új parkolóhely épül a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet közelében, amely nemcsak a város, de az egész térség közlekedési helyzetét javíthatja. A beruházás részleteit sajtótájékoztatón ismertette Pintér Tamás polgármester, Szilágyi Örs, a kórház főigazgatója, valamint dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselő.
Lomtalanítás a Béke városrészben: 65 tonna, 976 köbméter lomtól szabadultak meg
2025. jún. 03.
Mozgalmas nap volt a Béke városrészben múlt szombaton: öt helyszínen gyűltek össze a környékbeliek, hogy megszabaduljanak régi bútoraiktól, elromlott elektronikai eszközeiktől és más feleslegessé vált holmiktól. Még két alkalom lesz a tavaszi sorozatban!
Trianon-megemlékezés az evangélikus templomban
2025. jún. 03.
A trianoni békediktátum évfordulóján emlékeznek a magyarság egyik legnagyobb tragédiájára – az emlékünnepség helyszíne az evangélikus templom udvarán felállított Trianon-emlékmű lesz szerdán délután.