Fényes dunaújvárosi érmek Fonyódon
Pető Zsolt és fia, Ákos is két-két éremmel zárta a Fonyódon megrendezett Meet&SUP SUP magyar bajnokság és Open SUP versenyt.
Főoldali és belső kép forrása: MKKSZ
Fonyódon rendezték meg a Meet&SUP SUP magyar bajnokság és Open SUP verseny küzdelmeit a mögöttünk hagyott hétvégén, s mint arról a Magyar Kajak-Kenu Szövetség honlapja beszámolt, a megméretésen több mint száz deszka siklott a komoly hullámokkal tarkított Balatonon. A népes mezőnyben három dunaújvárosi versenyzőért is szoríthattak a sportág helyi szerelmesei, ugyanis a DKSE kajak-kenusai közül Pető Zsolt szakosztályelnök, fia, Pető Ákos Zsolt, valamint Kóti Dávid is lapátot ragadott.
A magyar bajnokság keretein belül a versenyzési engedéllyel rendelkezők két kategóriában és három korosztályban mérték össze tudásukat. Ezen belül külön értékelték a felfújható és a merev deszkával indulókat is. Sprintben serdülőknél ötszáz, az ifjúsági és felnőtt korosztályban a klasszikus kétszáz méter volt a táv. Hosszútáv kategóriában a férfiaknak négy, a hölgyeknek két kilométert kellett teljesíteniük. Ami az Open versenyeket illeti, a hosszútáv és a technikai versenyben is bárki elindulhatott, derült ki az MKKSZ honlapjának beszámolójából.
A dunaújvárosi versenyzők ezúttal is alaposan kitettek magukért, ugyanis a férfi felnőtt, U23 sprint 200 méter felfújható deszka kategóriában Pető Ákos Zsolt az első, míg Pető Zsolt a harmadik helyen végzett, míg a férfi felnőtt 4 km felfújható deszka kategóriában Pető Zsolt diadalmaskodott fia, Ákos előtt, így a mieink végül négy éremmel zárták a végig kiváló hangulatú megméretést.
A rovat további hírei: Sport
Volt KHL-es bekk az Acélbikáknál
2025. júl. 07.
A 29 esztendős Alekszandr Mikulovics az orosz másodosztályból érkezik a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóihoz a 2025/2026-os szezonra.
Végleges a vb-csapat
2025. júl. 06.
A DKSE tizenkilenc esztendős úszója, Kovács-Seres Hunor tartalékként utazhat el a szingapúri világbajnokságra.
Pupp Viktória is lemaradt a dobogóról
2025. júl. 05.
Nem sikerült érmet szereznie, de összességében jól szerepelt Pupp Viktória az Olaszországban megrendezett U20-as birkózó Európa-bajnokságon.
DSTV: Hajdu Jonatán már újra munkában
2025. júl. 04.
Szép teljesítménnyel, negyedik hellyel zárta a racicei kajak-kenu Eb-t Hajdu Jonatán. A versenyző teljesítményét Molnár Gergely edző is értékelte, míg Motyovszki Mátyás a város nevében köszöntötte a sportolót. Hangkép.
Lemaradt a dobogóról Nyikos Veronika
2025. júl. 04.
Negyedik helyen végzett Nyikos Veronika a olaszországi U20-as birkózó Európa-bajnokságon, melyen Pupp Viktória a bronzéremért küzdhet meg ma este.
Bronzérmes a magyar csapat
2025. júl. 04.
Óriási küzdelemben aratott egygólos győzelmet az olaszok ellen, s ezzel a harmadik helyen végzett az isztambuli Európa-bajnokságon az U16-os magyar női vízilabda válogatott.
DSTV: maga mögött hagyta az utánpótlás éveket
2025. júl. 03.
A közelmúltban is remekül szerepelt a DKSE tehetséges úszója, Kovács-Seres Hunor. A fiatal tehetség lezárt egy korszakot a pályafutásában – maga mögött hagyja az ifjúsági éveket, s megmérette magát a felnőttek között is.