Két ezüst a bajnokságon

spigott - 2022. július 17. 7:30

Vajda József és Vajda Józsefné is második helyen végzett 500 méteren a kajak-kenusok Masters Magyar Bajnokságának szombati versenynapján.

Kép: DKSE-archív

Szolnokon rendezik meg a szombaton, illetve vasárnap a kajak-kenusok Masters Magyar Bajnokságnak küzdelmeit, melyen hatvanhárom egyesület összesen négyszázhuszonhárom versenyzője méreti meg magát. A rendkívül népes mezőnyben két dunaújvárosi kajak-kenusért szoríthattunk a viadal első napján, ugyanis Vajda József a kenu egyesek 500 méteres mezőnyében a 65-69 évesek között, míg Vajda Józsefné ugyanebben a korosztályban a kajak egyesek 500 méteres versenyszámában állt rajthoz.

A DKSE versenyzői közül Vajda József térdelt először hajóba, s vívott nagy csatát a Römi Sárkányhajó Klub versenyzőjével, Foltán Lászlóval, ám a hajrát ellenfele bírta jobban, így a dunaújvárosi versenyző a második helyen fejezte be a szám küzdelmeit. Vajda Józsefné döntője nem volt ennyire szoros, a tatai Csabai Ágota biztosan nyerte a finálét, így a DKSE kajak-kenusai végül két ezüstéremmel zárták a Masters Magyar Bajnokság első versenynapját.

A rovat további hírei: Sport

Fiatal csatárok az Acélbikáknál

Fiatal csatárok az Acélbikáknál

2025. aug. 25.

Keresztes Zsombor a FEHA19 együttesétől, míg Vadócz Bendegúz Lengyelországból érkezik a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóihoz.

Itthon maradt a Kohász Kupa

Itthon maradt a Kohász Kupa

2025. aug. 25.

A Kozármislenyt és a Kisvárdát is legyőzve szerezte meg a hazai rendezésű Kohász Kupát a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese.

Ünnepi foci a DLSZ Arénában

Ünnepi foci a DLSZ Arénában

2025. aug. 24.

A Szil-Ker együttesének sikerével ért véget a DLSZ Arénában megrendezett VI. Augusztális Ünnepi Foci Kupa.

Fájó búcsú a kupától

Fájó búcsú a kupától

2025. aug. 24.

Nem kis meglepetésre egygólos vereséget szenvedett a Magyar Kupa második fordulójában a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az alacsonyabb osztályú Kelen SC otthonában.

Hajdu Jonatánék világbajnokok Milánóban

Hajdu Jonatánék világbajnokok Milánóban

2025. aug. 23.

Parádés versenyzéssel szerzett világbajnoki címet a kenu négyesek 500 méteres versenyszámában a Kollár Kristóf, Juhász István, Hajdu Jonatán Fejes Dániel összeállítású magyar egység Milánóban.

DSTV: készül az utánpótlás

DSTV: készül az utánpótlás

2025. aug. 23.

A DFVE női vízilabdázóinak utánpótlása is megkezdte a felkészülést a következő szezonra. A fiatal sportolók munkájáról és terveiről Brávik Henrietta utánpótlás edző beszélt. Hangkép.

Miskolcon kezd a DAB

Miskolcon kezd a DAB

2025. aug. 23.

Első öt mérkőzéséből négyet is idegenben kell megvívnia a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinak az Erste Liga alapszakaszában.