Nyikos Veronika Európa-bajnok!
Remek mérkőzésen aratott 6-2-es győzelmet az U20-as Európa-bajnokság döntőjében Nyikos Veronika, a DKSE kiváló birkózója.
Főoldali és belső kép forrása: uww.org
A negyeddöntő és az elődöntő sikeres megvívása után már a fináléban várt óriási feladat a római U20-as Európa-bajnokságon Nyikos Veronikára, a DKSE mindössze tizenhét éves birkózójára. A még mindig csak kadet korosztályú, vagyis korkedvezménnyel Eb-résztvevő dunaújvárosi versenyzőre ukrán ellenfél várt a kontinenstorna döntőjében a 76 kg-osok mezőnyében, s ahogy az várható volt, a Marija Orlevics elleni mérkőzés óriási küzdelmet hozott. Az első menetben az ukrán versenyző került kétpontos előnybe, de még a szünet előtt egyenlített Veronika, aki második menet hajrájában két kétpontos akcióval húzott el vetélytársától, s végül 6-2-es győzelemmel szerezte meg a súlycsoport Európa-bajnoki aranyérmét.
A DKSE birkózói itthonról követték figyelemmel csapattársuk Eb-szereplését, s mint azt Kiss Károly edző elmondta, nagyon szurkoltak Veronikának, aki óriási tettet hajtott végre a győzelemmel.
– Veronika még mindig csak kadet korú, így korengedménnyel vett részt az Európa-bajnokságon, s a döntőben igen komoly csatát vívott ellenfelével. Magas színvonalú mérkőzés volt egy nagyon erős vetélytárssal szemben, de amikor kellett, helyén volt Veronika szíve, teljesen megérdemelten lett Eb-győztes, óriási örömöt és büszkeséget okozva ezzel nekünk is.
A rovat további hírei: Sport
Nehéz csaták idegenben
2025. okt. 17.
Huszonnégy órán belül két találkozó vár az Erste Ligában a DAB jégkorong csapatára, mely pénteken a DVTK Jegesmedvék, szombaton pedig az Újpest otthonában lép pályára.
Nem hibáztak a fiatalok
2025. okt. 16.
A DFVE női vízilabdázóinak serdülő és ifjúsági együttese is sima győzelmet aratott a Fehérvár VSE elleni korosztályos bajnokin.
Szoros vereségek Mosonmagyaróváron
2025. okt. 16.
A DKKA U18-as együttese egy, az U20-as két góllal kapott ki a Mosonmagyaróvár otthonában lejátszott korosztályos bajnokin szerdán délután.
Hazai tarolás a DKSE Kupán (galériával)
2025. okt. 15.
Remekül szerepeltek a DKSE versenyzői a Pap Zoltán Tornacsarnokban megrendezett utánpótlás viadalon.
DSTV: nehéz szezonra készülnek
2025. okt. 15.
Az eredményeket tekintve a szezon első pár mérkőzése után jutott mindenből a Pentele Asztalitenisz Sportegyesület csapatai számára. Az alakulatok eddigi szereplését értékelte Varga Richárd, az egyesület elnöke. Hangkép.
Továbbra is hibátlan a DFC női csapata
2025. okt. 15.
Négygólos győzelmet aratott Pakson, így öt mérkőzésélből ötöt megnyerve vezeti az NB II nyugati csoportjának tabelláját a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata.
Fényes dunaújvárosi érmek a veteránok világbajnokságán
2025. okt. 14.
Mátyás Gábor aranyérmet, Barna Zoltán ezüstöt szerzett a birkózók Tatabányán megrendezett veterán világbajnokságán, melyen a DKSE hét versenyzője is részt vett.








