Új edzővel készül a szezonra a DKKA

spigott - 2022. július 22. 17:00

Rapatyi Tamás személyében új vezetőedzővel vág neki a 2022/2023-as szezonnak a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese.

Szűk egy hete kezdte meg a felkészülés az új szezonra a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese, mely hétfőtől napi két edzéssel igyekszik formába hozni magát a bajnokság rajtjáig. Arról, hogy milyen célokkal, milyen stábbal vág neki a szezonnak együttesünk, a Campus étteremben megtartott évadnyitó sajtótájékoztatón számolt be a klub vezetése.

A program bevezetőjében Vertig Csaba, a DKKA volt ügyvezetője, mostani operatív igazgatója köszöntötte a jelenlévőket, majd átadta a szót Horváth Tibor ügyvezetőnek, aki először köszönetet mondott városunk vezetésének azért a segítségért, amit az elmúlt két-három hónapban nyújtott az egyesületnek, hiszen ez is kellett ahhoz, hogy most egyáltalán itt lehessenek, s legyen licenszük a következő szezonra. – Lesz egy főszponzorunk, akit a közeljövőben be is mutatunk szurkolóinknak, az viszont már most nyilvános, hogy csapatunk a jövőben Erima mezben szerepel, amit a TTSportnak köszönhetünk, mellyel hosszabb távban gondolkodunk.

A cég ügyvezetője, Tihanyi Árpád elmondta, nagy megtiszteltetés számukra, hogy egy ilyen múltú egyesülettel tudnak együttműködni, s bízik abban, hogy ez a kapcsolat mindkét fél számára eredményes és gyümölcsöző lesz. A folytatásban Bulath Anita szakmai igazgatótól megtudtuk, hogy komoly változások történtek a szakmai stábban, ugyanis Vágó Attila vezetőedzővel közös megegyezéssel szerződést bontottak, s a jövőben Rapatyi Tamás irányítja felnőtt együttesünket, akinek munkáját Törő Szabolcs másodedzőként, Perger Zsolt kapusedzőként segíti, míg Sipos Lajos jövőre is masszőrként dolgozik a csapat mellett. – Megérkeztek az új játékosok, Horváth Petra, Poczetnyik Luca, Ana Tomkovic, Arany Rebeka, Oguntoye Viktória, valamint Lakatos Petra is, utóbbi szintén Debrecenből érkezett kölcsönbe, míg Kiss Csenge a DVSC Kézilabda Akadémián folytatja pályafutását.

Felnőtt együttesünk új vezetőedzőjét, a kettő plusz egy éves szerződéssel bíró Rapatyi Tamást talán nem kell bemutatni a sportág helyi szerelmeseinek, ugyanis egy tősgyökeres dunaújvárosi szakemberről van szó, aki nagy örömmel tért haza akadémiánkhoz.
– Óriási öröm számomra, hogy újra itthon dolgozhatom, remélhetőleg eredményes lesz az együtt töltött időnk. Jelenleg még ismerkedem a csapattal, nagyon jó benyomásaim vannak eddig, s a célunk az, hogy egy irányító szemléletű játékot alakítsunk ki, amivel nem az események után megyünk, hanem előre gondolkodunk. Az első benyomásom az, hogy ennek nagyon jó a fogadtatása a lányok között, ugyanakkor még a munka elején járunk, de bízom abban, hogy gyümölcsöző lesz a kapcsolatunk, s minden játékos tudása legjavát nyújtva készül majd az előttünk álló feladatokra.

Végh Zoltán felvételei

A folytatásban megtudtuk még, hogy a DKKA utánpótlása jó kezekben van, a közelmúltban még növelni is tudták játékosaik számát, s a klubvezetés célja is egyértelműen az, hogy minél több fiatal kapjon lehetőséget a felnőtt együttesben, hiszen ez a magyar kézilabdázás érdeke is. A hazai mérkőzéseket továbbra is a Dunaújvárosi Sportcsarnokban játssza együttesünk, ugyanakkor azzal is tisztában van mindenki, hogy ráférne már a létesítményre a felújítás, ezért nemcsak a város, hanem a klub vezetése is lobbizik. Felnőtt együttesünkre hat edzőmérkőzés már biztosan vár a nyári felkészülés alatt, ezekből azonban csak egyet, az MTK elleni augusztus végi összecsapást játssza le hazai pályán és nyílt kapuk előtt a csapat. Melynek vezetőedzője elmondta, hogy a most elkezdett munka egy hosszú távú terv része, s bár tisztában van azzal, hogy ebből az idei évben lesznek nehézségeik, a céljuk az, hogy két-három éven belül ismét visszakerüljenek a nemzetközi mezőnybe. Addig azonban a szakvezetés és a szurkolók részéről is sok megértésre, türelemre, empátiára lesz szükség, ugyanakkor Rapatyi Tamás elmondta, éppen ezért lesz majd örömteli látni a csapat folyamatos fejlődését.

Horváth Tibor ügyvezető elmondta, az is fontos céljuk, hogy helyi kötődésű szakemberekkel erősítsék meg stábjukat, s innen építkezni, mert nagyon sokat köszönhetnek a városnak, s most ebből valamit szeretnének visszaadni.

A rovat további hírei: Sport

Két dobogós hely a fővárosból

Két dobogós hely a fővárosból

2025. okt. 28.

Összességében jól szerepeltek és szép eredményekkel zárták a DKSE és fiókszakosztályainak ifjú birkózói a fővárosban megrendezett U10-11-es országos diákolimpiai finálét.

Fontos három pontra hajtanak a vízilabdázók

Fontos három pontra hajtanak a vízilabdázók

2025. okt. 28.

Hazai környezetben, a Fabó Éva Sportuszodában folytatja a bajnoki küzdelmeket a DFVE nő vízilabda csapata a III. Kerületi TVE ellen ma este hét órától.

Érmek és pontszerző helyek az országos döntőről

Érmek és pontszerző helyek az országos döntőről

2025. okt. 27.

Jól szerepeltek a DKSE és fiókszakosztályainak tehetséges birkózói az Abonyban megrendezett U15-ös országos diákolimpiai fináléban. 

Bátrabb játék kell a röpisektől

Bátrabb játék kell a röpisektől

2025. okt. 27.

Három szettben szenvedett vereséget a DKSE röplabda csapata a bajnoki címvédő MÁV Előre Foxconn otthonában a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszában.

Szoros vereség Csíkszeredán

Szoros vereség Csíkszeredán

2025. okt. 27.

Nagyon korán tetemes hátrányba került, s bár innen még kiegyenlített, végül egy üres kapus góllal szenvedett 6-4-es vereséget Csíkszeredán a DAB jégkorong csapata.

Oda a DFC veretlensége

Oda a DFC veretlensége

2025. okt. 27.

Az első félidőben kétgólos előnyt szerző PMFC 3-1-es sikerrel vitte el a három pontot a Dunaújváros FC labdarúgóitól a két gárda vasárnap esti bajnoki mérkőzésén.

Hiába a nagy hajrá

Hiába a nagy hajrá

2025. okt. 26.

Hatgólos hátrányból kapaszkodott vissza, de végül 32-31-es vereséget szenvedett Szombathelyen a DKKA női kézilabda csapata.