Befejezéshez közelít a csapadékvíz-elvezetési projekt Táborálláson
A Táborállás csapadékvíz-elvezetésére városunk 482 millió forint vissza nem térítendő Európai Uniós támogatást nyert; az ott lakók biztonságát és komfortját jelentős fejlesztések révén növelő projekt most a végéhez közeledik.
Bizonyára sokan emlékeznek a jó tíz évvel ezelőtti partoldal csúszásra, amikor sok táborállási ingatlan került veszélybe. A most záruló munkálatokkal megint közelebb kerülünk ahhoz az állapothoz, ami talán több mint megnyugtató. Orosz Csabát, a terület önkormányzati képviselőjét kérdeztük a most éppen az Üdülő soron zajló munkákról; elsőként a munkálatok részleteit összegezte:
– Örömmel mondhatom, hogy az egész pályázati projekt, így a munkálatok is a végéhez közelednek. A legfőbb feladat a táborállási felszíni vízelvezetés volt. A hátunk mögött hagyott tíz esztendőben nagyon sok minden történt ezen a területen, most a felszíni vízelvezetésen volt a sor. Még most is folynak annak az árokrendszernek a kialakítási munkálatai, ami régen egy szikkasztó árok volt és úgy folyt el a víz, ahogyan ő akarta, tulajdonképp egy földbe vájt árok volt. Mindez most egy bitumenes, fedett árokká válik. Ennek köszönhetően a felszíni vizeket be tudjuk vezetni a szabadstrandba. Értelemszerűen innentől kezdve nem ázik a partoldal. A projekt egy másik része a területet érintő utcák, mint az Európa Tanács utca, Palánk utca, Ivó utca, Bórgőz utca aszfaltozása, illetve a Harcsa utca térkövezése volt.
– Az elmúlt évtizedben milyen munkák valósultak meg annak érdekében, hogy ne mozogjon a terület?
- Van egy általános érvényű törvény: a lösz mindig mozog. Ez ellen úgy tud védekezni az ember, hogy elvezeti a vizet. Annak idején a szakértők több dolgot is feltártak, illetve több megoldási javaslatot is tettek. Egyik volt a csatorna beruházás, annak érdekében, hogy semmiképp ne kerüljön semmiféle szennyvíz a talajba. Egy fontos tétel volt a dréncsövezés. A dréncsövek egyébként láthatóan jól működnek, hiszen a környéken lévő kutak kiszáradtak. Ezt a veszteséget, azt gondolom, a lakosság benyelte. A Partvédelmi Vállalat a vizsgáló kutakban folyamatosan ellenőriz, dokumentál, így tudjuk, hogy éppen mennyi víz van a talajban. Ugyancsak hasznos volt a területnek a szilárd burkolatú utak kiépítése is, hiszen azok is elvezetik a vizet. Most pedig már majdnem készen vagyunk a csapadékvíz elvezetéssel.
– Ezeknek a beavatkozásoknak köszönhetően a környék lakossága, az ingatlanok tulajdonosai megnyugodhatnak?
– A természet erejével mi emberek nem tudunk megküzdeni, csak alkalmazkodni. Meggyőződésem, hogy ma sokkal nagyobb eséllyel tudjuk megtartani a partoldalt, mint tíz éve. Ahhoz képest óriásit léptünk előre. De azt is tudom, hogy a jövőben is szükségünk lenne támogatásokra, pályázatokra annak érdekében, hogy további területeket tudjunk biztonságosabbá tenni.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
"... mindig is a munkából élő emberek városa volt"
2025. júl. 11.
Dunaújváros adott otthont a Vasas Szakszervezeti Szövetség éves vándorgyűlésének, a 35. VASAS Nyári Egyetemnek. A várost Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester képviselte, aki köszöntőjében a szolidaritás fontosságáról beszélt.
Dunaújváros Kenyere: jelentős adomány – most az óvodának
2025. júl. 10.
A Dunaújváros Kenyere jótékonysági akció elmúlt negyedévében összesen 8041 darab kenyeret adtak el, az 50 forintoknak köszönhetően így 402 ezer 50 forintnyi támogatás gyűlt össze. Az adományban ezúttal a Dunaújvárosi Óvoda részesült.
Önkormányzatunk és a KIÉT fontos törvénymódosítási javaslatot fogalmazott meg
2025. júl. 10.
Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester tájékoztatása szerint az önkormányzat, valamint a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsa (KIÉT) hivatalosan is kezdeményezi, hogy a Megyei Jogú Városok Szövetsége indítson párbeszédet és törvénymódosítási javaslatot az oktatási, kulturális, szociális ágazatok bérfelzárkóztatása érdekében.
Móricz: laptop-adomány gépeivel gazdagodtak
2025. júl. 08.
A tanév utolsó heteit is rendkívüli események színesítették a Móricz Zsigmond Általános Iskolában. Az egyik ezek közül az, hogy nagyszabású laptop-adományozási program egyik kedvezményezettje lett az intézmény.
Három feladat egycsapásra: javítás, takarítás, festés
2025. júl. 07.
Az elmúlt időszakban a város több pontján is felújításokat végzett a DVG Zrt., melyek a vízhálózati rendszert érintették. Munkálatok folytak a Martinovics utcában és most legutóbb az Apáczai úton is. Ez utóbbi rekonstrukcióval egyidőben elkészült a nagyparkoló takarítása és útburkolat festése is.
Köszönet a véradóknak – csak így tovább!
2025. júl. 06.
Több sikeres közösségi kezdeményezés jellemezte a júniusi véradások sorát, és a következő időszakban sem törhet meg a lendület: nyáron is jelentős a vérigény, minden csepp kincs, szükség lesz az összes önkéntes jótevőre!
Általános és középiskolásoknak nyújt iskolakezdési támogatást az önkormányzat
2025. júl. 05.
Az általános és a középiskolás dunaújvárosi diákoknak nyújt iskolakezdési támogatást az önkormányzat a 2025/2026. tanévre vonatkozóan. Itt az összes tudnivaló!