Dunaújváros Hetilap

Fejlesztések és beruházások a 8-as választókörzetben

Terdik Péter - 2022. augusztus 1. 10:01

Megújult járdaszakaszok, zárt kutyafuttató – folyamatosan fejlődik dr. Székely Károly önkormányzati képviselő körzete is. A lakossági igényeknek megfelelően a "kellemeset a hasznossal" elv érvényesült a beruházások során. 

Az elmúlt időszakban is számos fejlesztéssel vált még élhetőbbé a 8-as számú választókörzet. Dr. Székely Károly önkormányzati képviselő számolt be a megvalósult, valamint tervben lévő beruházásokról.

Járda és útfelújítás 

Mint arról a képviselő beszámolt, elkészült a Lajos Király körút 19-21. előtti járdaszakasz felújítása. A 156,6 négyzetméternyi járdafelületet érintő beruházás bruttó 7 millió forintba került. Emellett elkezdődik a Hajnal út 1. előtt is a járdafelújítás is. A megsüllyedt szakasz aszfalt burkolatot kap, valamint kicserélik a sérült szegényeket is kerti szegény beépítésével. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy újabb 33 négyzetméternyi járdaszakasz újul meg, összesen 11 méter hosszan.  
Dr. Székely Károly felidézte, a Kertváros városrészben május első hetében került sor a Magyar Telekom Nyrt. új optikai hálózatának műszaki átadás-átvételére. A hálózatépítés során új aszfaltburkolatot kapott az Erdősor páratlan oldala a Dózsa György úttól a Kőris utca kereszteződéséig. A Kőris utca, valamint a Diófa utca a Nyárfa utcától az Erdősorig, továbbá a Baracsi út egy szakasza az erdősori kereszteződés előtt. A sok helyen rossz állagú aszfaltburkolat a kivitelezésnek köszönhetően összesen 316 m2 járdaszakaszon újult meg. Ezen kívül mindösszesen 49 négyzetméternyi úttest kapott csak új burkolatot, tekintettel arra, hogy a kivitelező az út átvágások helyett a forgalmat kevésbé zavaró irányított fúrás alkalmazását részesítette előnyben a kivitelezés során. 
Dr. Székely Károly mind a kivitelezések előtt, mind pedig a munkálatok végeztével figyelemmel kísérte a fejlesztéseket. Azt mondta, minden olyan fejlesztést üdvözöl, amely a körzetében élők mindennapjait könnyebbé teszi.

Zárt kutyafuttató 

Az út és járdafelújítások mellett a képviselő a körzetében élő kutyások kéréseit is teljesítette: ennek apropóján dr. Székely Károly azt mondta, a Hengerész utca és a Béke körút által határolt zöldterületen zárt kutyafuttatót alakítanak ki. Ezzel is könnyítve az állattartók helyzetét a városrészben.

(Fotó: Végh Zoltán)
 

A rovat további hírei: Közélet

Közgyűlés: több pénzhez jutottak a város intézményei a döntések révén

Közgyűlés: több pénzhez jutottak a város intézményei a döntések révén

2025. okt. 16.

Tizenhét témát nyílt ülésen, míg kettőt zárt ajtók mögött tárgyalt Dunaújváros közgyűlése a csütörtöki ülésén. A tanácskozás helyszíne az Almási Zsolt terem volt.

Alapítványi összefogás a vasmű macskáiért

Alapítványi összefogás a vasmű macskáiért

2025. okt. 15.

Mint ismert, a vasmű területén több száz kóbormacska él – a terület eddig sem volt biztonságos számukra. A gyár korábbi dolgozói önkéntes alapon élelmezték az állatokat, ám sürgető megoldást igényel az elvadult jószágok helyzete. A Duna Dog Center Alapítvány (DDC) vállalta annak az együttműködésnek a koordinálását, amelyben 100 macska sorsa fordulhat jobbra.

DSTV: lezárult az Urbact projekt

DSTV: lezárult az Urbact projekt

2025. okt. 15.

Az eseményről már olvashattak, most itt a DSTV összeállítása az Urbact projekt Szalki-szigeten rendezett fináléjáról. A nemzetközi program a delegáltak mellett a témával foglalkozó szakemberek, valamint egyetemisták részvételével, szakmai előadásokkal és remek beszélgetésekkel ért véget a közelmúltban. Hangkép.

 

Ugróiskolák a városrészben: Nagy Gergő ismét alkotott

Ugróiskolák a városrészben: Nagy Gergő ismét alkotott

2025. okt. 14.

Ismét színes alkotásokkal gazdagodott a Római városrész – Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője méltatta Nagy Gergő grafikusművész munkáját, aki további két alkotással lepte meg a körzetben élőket.

Újra lehet pályázni a Bursa-ösztöndíjra!

Újra lehet pályázni a Bursa-ösztöndíjra!

2025. okt. 12.

Két típusú ösztöndíjra pályázhatnak a felsőoktatásban tanuló, vagy a felvételi előtt álló diákok. A Bursa Hungarica részeként az önkormányzattól akár havi 18 ezer forintos támogatásban részesülhetnek.

Az égi műhelybe távozott Németh István órás

Az égi műhelybe távozott Németh István órás

2025. okt. 11.

Generációk ismerték és kedvelték, a szó leghagyományosabb értelmében volt mesterember Németh István: órásként évtizedekig dolgozott a városban, a közösség meghatározó személyiségeként, 70 évesen ragadta el a halál.

Ültetnek és gondoznak, virágosító munkájuk révén szépül a város (galériával)

Ültetnek és gondoznak, virágosító munkájuk révén szépül a város (galériával)

2025. okt. 10.

Idén már 26. alkalommal hirdette meg az önkormányzat a "Virágos Dunaújvárosért" versenyt – nyolc kategóriában várták a nevezéseket, de ezúttal is díjazták az "Első Fecskéket", valamint a jubiláló virágosítókat is.