Dunaújváros Hetilap

Lovas hagyományőrzők a Lajos-köveknél – figyelem, már ma délelőtt!

Öcaline - 2022. augusztus 24. 7:11

A mohácsi csatához kapcsolódó emlékhelyek sorában lévő dunaújvárosi kegyhelyet is felkeresi a hagyományőrző lovascsapat – várhatóan 10 óra körül érnek a Béke téri emlékműhöz. Mindenkit várnak!

Immár ötödik alkalommal járják végig lovas zarándokok II. Lajos király seregének útvonalát Érdtől Mohácsig, hogy felhívják a figyelmet az emlékhelyek sorozatára, adta hírül a város hivatalos weboldala. A zarándoklat során felkeresik az emléktáblákat, és a megemlékezéseken emlékszalagot helyeznek el. 
Városunkba ma délelőtt, az előzetes tervek szerint 10 órakor érkezik a történelmi emlékeket ápoló lovasok csapata – a dunaújvárosi célállomás természetesen a Lajos-kövek térsége, vagyis a Béke téri emlékmű lesz. 

Az emlékezésre minden városlakót, érdeklődőt szeretettel várnak – köszöntsük együtt a lovas zarándokokat!

(Forrás és illusztráció: dunaujvaros.hu)
 

A rovat további hírei: Közélet

Egyirányú marad a Kallós Dezső utca

Egyirányú marad a Kallós Dezső utca

2024. dec. 21.

Az egyirányúsítás szükséges lépés volt, ugyanis érzékelhető jelei vannak a Kallós Dezső utcai épületek mozgásának. Az önkormányzat a lakosság türelmét és megértését kéri a helyzetre tekintettel!

Összesen száz napelemes ledes kandelábert telepítenek a város köztereire

Összesen száz napelemes ledes kandelábert telepítenek a város köztereire

2024. dec. 20.

A sikeres közbeszerzés után már a kivitelezés szakaszába került városunkban 100 darab napelemes lámpatest kihelyezése, telepítése. A munkálatok tehát már elkezdődtek és a következő esztendő legelejére már minden tervezett helyen világítani fognak.

Rendkívüli üléssel zárta az idei évet a dunaújvárosi közgyűlés

Rendkívüli üléssel zárta az idei évet a dunaújvárosi közgyűlés

2024. dec. 19.

Nyolc téma és nyolc döntés, illetve egy megható díjátadás maradt az esztendő utolsó rendkívüli közgyűlésére most csütörtökön. Az évzáró hangulatot a Móricz iskola diákjainak kórusa által tolmácsolt dallamok tették ünnepélyessé.

Amikor és ahol tapintható a szeretet és a boldogság érzése

Amikor és ahol tapintható a szeretet és a boldogság érzése

2024. dec. 19.

Hagyományos karácsonyi műsort rendezett szerdán délelőtt a Jószolgálati Otthon Közalapítvány a Liget közi intézményében, ahová ezúttal is vendégeket hívtak, olyanokat, akik közel állnak a szervezethez és a szervezet szellemiségéhez.

Dr. Táborosi Éva kapta a Dunaújváros Egészségügyéért díjat

Dr. Táborosi Éva kapta a Dunaújváros Egészségügyéért díjat

2024. dec. 19.

Az egészségügyi szféra legrangosabb önkormányzati elismerését idén dr. Táborosi Éva érdemelte – a díjat Pintér Tamás polgármester adta át az ünnepi közgyűlés előtt a több évtizede a pályán dolgozó orvosnak. 

Összefogásból megint csillagos ötös

Összefogásból megint csillagos ötös

2024. dec. 18.

Példás összefogással valósult meg egy új játszótér az Útkeresés Segítő Szolgálat Bartók Béla utcai telephelyén. A kezdeményezés egy bátortalan telefonhívással kezdődött egy esztendővel ezelőtt, kedden délután pedig ünnepélyes keretek között át is adták.

Hagyományos karácsonyi köszöntés

Hagyományos karácsonyi köszöntés

2024. dec. 18.

A szeretet ünnepéhez közeledve is látogatást tett Szántó Péter önkormányzati képviselő a dunasori idősek otthonában. A lakókat finom süteményekkel és rövid műsorral örvendeztették meg, a gesztus minden megjelentnek megható volt.