Dunaújváros Hetilap

Tűzijáték helyett segít az önkormányzat

Fábos Zsolt - 2022. augusztus 19. 8:57

Városunk az idén úgy döntött, hogy az augusztus 20-ai programból törli a tűzijátékot, a felszabaduló 1.5 millió forintot pedig intézményein keresztül szociális célra fordítja. Nevezetesen a rászorulókat vendégeli meg az augusztus 20-ai programon - összesen 1500 étel- és italjeggyel segítették az önkormányzati intézményeket.

Amint arról már beszámoltunk korábban, idén az augusztus 20-i tűzijáték helyett a rászorulóknak segít városunk önkormányzata. A nemes gesztus ténye mellett a segítségnyújtás pontos menete is fontos; erről szól az alábbi összeállítás.

Szebbé tenni az ünnepet!

Pintér Tamás polgármester az Útkeresés Segítő Szolgálatot személyesen kereste fel és vitt az intézménybe étel-, illetve italkupont, amit az augusztus 20-ai programon lehet beváltani.
Az Útkeresés az az intézmény, amelyik talán a legtöbb szociálisan rászoruló városlakónak ad segítséget, támogatást. Akik most megkapják ezeket az utalványokat, azoknak talán egy picit szebb lesz az ünnepük, talán különlegesebb és emlékezetesebb. Örömmel jöttem ide, és adtam át az utalványokat.
Hogy kinek adtunk most a közösből? Nagycsaládosoknak, álláskeresőknek, nehéz anyagi helyzetben élőknek, vagy éppen tartós betegségben szenvedőknek. Müller Bernadett az Útkeresés Segítő Szolgálat intézményvezető-helyettese minden érintett nevében mondott köszönetet:
Nagyon szépen köszönjük a kuponokat. Örülök, hogy a velünk kapcsolatban álló ügyfeleknek átadhatjuk ezeket, hiszem, hogy ezzel az ő augusztus 20-ai napjukat szebbé tehetjük. Nálunk ez egyébként 120 családot érint, benne 180 gyerekkel.

Szép gesztus, szép üzenet

Barta Endre humán alpolgármester a Frangepán utcai Családok Átmeneti Otthonába ment, ahol személyesen adott át utalványokat. 
Én már évekkel ezelőtt is felvetettem a kérdést, kell-e tűzijáték? Akkor elsősorban az állattartók oldaláról közelítettem meg a kérdést, ma azonban, egy háború szomszédságában milyen üzenete is lenne egy tűzijátéknak? Így én nagyon is helyesnek tartom a döntésünket és azt, hogy ezt az összeget nem megspóroljuk, hanem annak adjuk, aki erre rászorul. Itt egyébként 45 kupon talál gazdára, benne 26 gyermekkel. Azt gondolom, hogy ezzel a mi augusztus 20-ai ünnepségünk még nagyobb tartalmat kapott, még több üzenettel.

(Fotó: Végh Zoltán)

A rovat további hírei: Közélet

Boldog születésnapot, Magyarország! – együtt emlékeztünk az államalapítás ünnepén (galériával)

Boldog születésnapot, Magyarország! – együtt emlékeztünk az államalapítás ünnepén (galériával)

2025. aug. 21.

A hagyományoknak megfelelően közösen, de ezúttal a Mondbach-kúria udvarán ünnepelhettek a városlakók az önkormányzat által rendezett programon augusztus 20-án, az államalapítás és az új kenyér ünnepén.

Ünnepi forgatag a kúriában

Ünnepi forgatag a kúriában

2025. aug. 20.

Töltsük együtt a jeles napot államalapításunk és az új kenyér ünnepén! Augusztus 20. alkalmából városunk önkormányzata közös ünneplésre vár mindenkit a Mondbach-kúriában ma délután – itt az estébe nyúló ünnepi forgatag részletes kínálata!

 

Nagyon kell segítség az álláskereséshez

Nagyon kell segítség az álláskereséshez

2025. aug. 19.

Elsősorban a vasmű csoportos létszámleépítése nyomán álláskeresővé vált munkavállalóknak szerveztek gyakorlati tanácsadó napot a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvénytermében a közelmúltban. Első nekifutásra is szép sikerrel.

Monumentális alkotás festékszóróval

Monumentális alkotás festékszóróval

2025. aug. 18.

Az utóbbi években a graffiti szó egyre kedveltebb Dunaújvárosban – számos helyen díszítették fel művészek trafóházak, falak oldalát. AZ Arany János Általános Iskola egyik fala hatalmas alkotással gazdagodott – Harsányi Zotmund Bence és Boros István jóvoltából átalakult az intézmény látképe.

Ki kapja a "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat? Várják a javaslatokat!

Ki kapja a "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat? Várják a javaslatokat!

2025. aug. 17.

Dunaújváros közgyűlése minden évben "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat adományoz. A díjazott személyére bárki javaslatot tehet – egészen szeptember végéig.

DSTV: együtt ünnepelhet a város augusztus 20-án

DSTV: együtt ünnepelhet a város augusztus 20-án

2025. aug. 17.

A hagyományokhoz híven közösen ünnepelhetjük államalapításunk évfordulóját, derül ki a DSTV anyagából. A témában írt beharangozónkat már olvashatták, most itt az augusztus 20-án várható forgatag menetrendjének előzetes összegzése. Hangkép.

Várják a javaslatokat a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjra

Várják a javaslatokat a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjra

2025. aug. 16.

Dunaújváros önkormányzata idén is díjazza majd azt a személyt, aki Dunaújvárosban a szociális munka területén kiemelkedő tevékenységet fejtett ki a lakosság szolgálatában, a közéleti munkában. Felhívás.