Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 01. Albin
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

A félidők hajráit nem bírta a Kohász

Sport
kézilabda
DKKA
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2022. szep. 16., 18:38

Az első és a második felvonás utolsó perceit is nagyon elrontotta, így nem volt esélye a pontszerzésre Debrecenben a DKKA női kézilabda csapatának.

Debrecenben, a tavalyi bronzérmes, s jelenleg is harmadik helyen álló DVSC otthonában folytatta a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese ma délután öt órától. Az összecsapásnak a házigazdák voltak az esélyesei, ám a mieink a bravúr reményében vágtak neki a meccsnek, melynek első percei rohanós játékot hoztak, így az 5. percben már nyolc gólnál jártak a felek (4-4). a folytatásban sem foglalkoztak sokat a védekezéssel a felek, egymás után szerezték góljaikat a csapatok, s ezt először a hazaiak szakvezetője elégelte meg, s a 8. percben időt is kért (7-7).

A nagy rohanásnak ekkor sem lett vége, s bár a 13. percben Bartulovic már a második hétméterest védte ki, a túloldalon a francia válogatott Joelle is megfogott egy büntetőt, így nem sikerült átvennie együttesünknek a vezetést a 16. percben (9-9). A nagy iramban elkezdtek azért hibázni is a felek, de továbbra is élvezetes volt a csata, melyben hiába lépett el kettővel a DVSC, Farkas és Weisheitel találataival ismét egalizált a Kohász (12-12). Nick második kiállítása ismét kettővel vezetett a Loki, mely könyörtelenül kihasználta a Kohász támadásban elkövetett hibáit, s nem egész négy perc alatt újabb négy könnyű gólt szerezve húzott el kézilabdázóinktól, s a szünetre már 22-14-es fórral vonulhatott.

Képek: DO-archív

A térfélcsere után elsősorban támadásokban és a visszarendeződésben kellett javulnia együttesünknek, de a házigazdák nem nagyon engedték ki kezükből az irányítást, s magabiztosan tartották nyolc-kilencgólos fórjukat a játékrész derekáig (30-22). Rapatyi Tamás a 46. percben kért újra időt, hogy a véghajrában sikerüljön kicsit feljebb kapaszkodnia csapatának, ám a Debrecen nemcsak tartotta, hanem még növelte is előnyét, s az utolsó hat percben egy újabb 5-0-s sorozattal alakította ki a 40-27-es hazai sikert jelentő végeredményt.

DVSC - DKKA 40-27 (22-14)

DKKA: Bartulovic - Szalai 2, Borgyos 1, Weisheitel 4, Nick 2, Horváth 2, Kazai 2. Csere: Oguntoye (kapus), Farkas 8, Matucza 1, Fodor 1, Arany 1, Poczetnyik, Krupják-Molnár, Agócs 1, Lakatos 2. Vezetőedző: Rapatyi Tamás.

A rovat további hírei: Sport

Nem ment az Angyaloknak

Nem ment az Angyaloknak

2021. feb. 03.

Második mérkőzését is elveszítette az Angels NJSE női jégkorong csapata az U25-ös bajnokság felsőházában.

Sorsoltak a Liga Kupában is

Sorsoltak a Liga Kupában is

2021. feb. 02.

A Mosonmagyaróvár lesz a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapatának ellenfele a Liga Kupa negyeddöntőjében.

Tokió 2020: két fix csapat, további három még versenyben

Tokió 2020: két fix csapat, további három még versenyben

2021. feb. 02.

Szűk fél évvel a tokiói olimpia rajtja előtt a klasszikus csapatsportágak közül férfi és női vízilabdában biztos a magyar részvétel.

Marozsán Dzsenifer az évtized legjobb női labdarúgója

Marozsán Dzsenifer az évtized legjobb női labdarúgója

2021. feb. 02.

Marozsán Dzsenifer lett az elmúlt évtized legjobb női labdarúgója a sportág történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezetnél (IFFHS).

A Debrecen volt a pontosabb

A Debrecen volt a pontosabb

2021. feb. 02.

Nem sikerült itthon tartania a bajnoki pontokat a DEAC elleni hazai rangadón a Dunaújvárosi Acélbikák U21-es jégkorongozóinak.

Jó hírünket viszik a bokszválogatottak

Jó hírünket viszik a bokszválogatottak

2021. feb. 02.

Komoly pofonokkal, de remek hangulatban rendezték meg Dunaújvárosban az algériai és a szlovák ökölvívó válogatott közös kesztyűzését – a hétfői edzésen több városvezető is tiszteletét tette.

Kiütéses sikerrel tértek vissza az akadémisták

Kiütéses sikerrel tértek vissza az akadémisták

2021. feb. 02.

Nem okozott gondot a győzelem megszerzése a DKKA U22-es csapatának a Hévíz elleni felnőtt NB II-es találkozón.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: tizedik születésnapjukat ünnepelték

  2. Itt a tavasz, nagyon várják a véradókat

  3. Megmutatták, milyen értékekkel bírnak

  4. DSTV: farsangi kavalkád a Vasváriban

  5. Nem volt esély a TFSE otthonában

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: tizedik születésnapjukat ünnepelték

DSTV: tizedik születésnapjukat ünnepelték

Embedded thumbnail for DSTV: farsangi kavalkád a Vasváriban

DSTV: farsangi kavalkád a Vasváriban

Embedded thumbnail for DSTV: a tisztább közterületekért

DSTV: a tisztább közterületekért

Top hírek

  1. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  2. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

  3. Horrorfilm-antológia, országos díszbemutató a Kultik Moziban

  4. Semmi sem stimmelt a megállított kocsival

  5. DSTV: Caldo Pizza & Étterem

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 8. szám - 2026.02.27.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő