Áttörés távhő ügyben a közgyűlésen
Másfél óra tömény adok-kapok helyszíne volt a közgyűlési terem, azonban elhangzottak fontos mondatok is. Számszerűen: 29 téma nyílt ülésen, 3 pedig zárt ülésen. Bónusz: polgármesteri összegzés az ülés után!
Szomorú aktualitással kezdte munkáját a közgyűlés, egyperces néma felállással adózott a testület a napokban elhunyt Garai Zsuzsanna emléke előtt. Az Arany János Általános Iskola intézményvezetője 60 évesen hagyott itt bennünket. Városunk közössége megrendülve olvasta a hírt, és osztozik családja gyászában.
Komoly adok-kapok
A politikai jellegű felvetések sorát Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester kérdései indították el, melyeket a közgyűlési félkörben helyet foglaló dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselőnek (FIDESZ-KDNP) címzett. Nevezetesen, az elszabaduló rezsiárak ellentételezése kapcsán számíthat-e Dunaújváros állami támogatásra, mert ha nem, akkor Dunaújvárosnak magának kell a következő év többletét, akár 1,5 milliárd forintot kigazdálkodnia. Illetve megkérdezte Szabó Zsolt, hogy a távfűtött lakásokban hidegebb lesz-e majd a jövőben?
Dr. Mészáros Lajos válaszolt is, de innentől elszabadultak az indulatok és heves vita bontakozott ki konkrét kérdésekben is, de arról is, hogy kinek-hogyan kellene együttműködőnek lennie? A heves szó használatát azzal is alátámasztanánk, hogy Pintér Tamás polgármester és Szepesi Attila (FIDESZ) képviselő beszélgetése azzal zárult, hogy Szepesi elhagyta az üléstermet. Majdnem így tett Gombos István (független) képviselő is, de ő félúton meggondolta magát és visszaült.
A Fidesz végül elismerte: a DVG Zrt.-nek kell fizetni a távhő számlát
De ami az érdemi dolgokat illeti és visszatérve dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselő válaszára a távhő kérdésében, országgyűlési képviselőnk szóban is megerősítette az energiahivatal álláspontját, miszerint Dunaújvárosban a DVG Zrt. a távhőszolgáltató és a dunaújvárosi lakosoknak a DVG-felé kell fizetniük. Medgyesi Miklós sajtószóvivő is megszólalt a kérdéssel kapcsolatban, ő már-már történelminek nevezte a Fidesz ezen kijelentését, még akkor is ha 14 hónapot kellett rá várni.
Aztán az együttműködéssel kapcsolatban már rögtön a harmadik napirendnél polgármesteri homlokráncolás történt. Azt nem értette Pintér Tamás polgármester, hogy az állami támogatások módosítása miatti 106 millió forintos plusz forrás tényét miért is utasította el a Fidesz-frakciója? A költőinek szánt kérdés után pedig két szakemberlakás sorsáról is döntött a közgyűlés. Most a rendőrség, illetve a Dunaújvárosi Óvoda egy-egy munkatársa költözhet maximum öt évre szakemberlakásba.
Arról már értesültünk, hogy nem lesz, egyelőre biztosan nem, sportcsarnok-felújítás Dunaújvárosban. Az illetékes minisztériumtól még augusztusban kapott levelet városunk, melyben arról tájékoztattak, hogy az 5,7 milliárdos felújítástól elállnak, a már átutalt összeget pedig vissza kell fizetnünk. A visszafizetés már megtörtént, most közgyűlési határozatot kellett hozni róla. Pintér Tamás megjegyezte a témával kapcsolatban, hogy jó lenne, ha egyszer tényleg megvalósulna a sportcsarnok felújítása, amire korábban dr. Mészáros Lajos ígéretet is tett.
Visszautalt megtakarítás, karácsonyi pénz a nyugdíjasoknak!
Olcsóbb lett egy munka, kevesebb lett a vállalkozói díj. Ilyen is van! A DVG Zrt. levélben tájékoztatta a várost, hogy a Fáy András utca 1-3. előtti aszfalt burkolatú járda térkövezése során kiderült, a meglévő járda alapozása és teherbírása megfelelő, az új térkő burkolatú járda ráépíthető. Így a tervezethez képest megtakarítással tudtak dolgozni, megmaradt bruttó 3 millió forint.
Karácsonyi pénz a nyugdíjasoknak. A közgyűlés döntött arról, hogy még december hónapban az időskorúak számára egyszeri pénzbeli támogatást biztosít. A karácsonyi pénz összege a folyósított nyugdíj összegétől függően 5 és 8 ezer forint lesz.
Módosul a DVG Zrt. ügyfélszolgálti irodáinak nyitva tartása
Szeptember 26-ától az alábbiak szerint módosul a DVG Zrt. két ügyfélszolgálati irodájának nyitva tartása:
Szeptember 15-étől lehet kérvényezni a pótfűtést
A DVG Zrt. távhőszolgáltatási szerződéseinek Általános Szerződési Feltételei szerint a pótfűtést a Felhasználó vagy képviselője külön írásbeli kérése alapján, elegendő igény esetén a DVG Zrt. biztosítja, amennyiben azt a Felhasználó legalább 3 napon keresztül folyamatosan igénybe veszi, és azt az esedékesség előtt 36 órával bejelenti.
A pótfűtési időszak alatt minden évben a szeptember 15. – október 15. között, illetve április 15. – május 15. közötti időszak értendő. A Felhasználó rendelkezése hiányában pótfűtésre nem kerül sor.
Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a távhőszolgáltatásról, a lakossági távhőszolgáltatás díjalkalmazásának feltételeiről szóló 24/ 2021. (VI. 28.) számú önkormányzati rendelete 8. § (3) bekezdés értelmében a távhőszolgáltatónak abban az esetben kell távfűtést biztosítani amennyiben a napi átlaghőmérséklet 10 °C alá csökken, vagy két egymást követő napon át várhatóan 12 °C alatt marad. Utóbbi hőmérsékleti feltételek hiánya esetén a DVG Zrt.-nek a távhőtermelő létesítményeket le kell állítania.
Kérjük, hogy amennyiben a pótfűtési időszakban, tehát 2022. szeptember 15. után, de október 15. előtt távfűtésre tart igényt, kérését szíveskedjen a tavho.muszaki@dvgzrt.hu e-mail címre vagy postai úton a DVG Zrt. Titkárságára (2400 Dunaújváros, Kenyérgyári út 1.) eljuttatni.
Pintér Tamás polgármester a közgyűlés után értékelte a testület munkáját – itt az értékelő összegzés!
(Fotó: Végh Zoltán; belső oldali táblázat: DMJV Önkormányzata)
A rovat további hírei: Közélet
Az ünnepi időszakban is várják a véradókat!
2025. nov. 30.
Az év utolsó hónapjára fordulva sem csökken az egészségügy vérigénye, és mivel a vér csak vérrel pótolható, egyértelmű, hogy szükség lesz az önkéntesek közreműködésére. Szerencsére egyre többen tudják: vért adni menő! Segítsen, aki tud, ajándékozzon életet!
Megemlékezés a pentelei kitelepítés 75. évfordulóján
2025. nov. 29.
Szomorú évfordulót ünnepel a Pentele Baráti Kör közössége hétfőn: idén lesz 75 éve, hogy Pentelérő kitelepítették az osztályellenségnek bélyegzett lakosokat. Az ünnepi eseményen a DSTV műhelyének közreműködésével készült visszaemlékezést is bemutatják.
Szakemberek segítenek a bajbajutottaknak
2025. nov. 28.
Égető téma apropóján tartott sajtótájékoztatót Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester, dr. Kovács Adél, a Nemzetközi Pályázati Iroda vezetője, valamint Mészárosné Libor Ágnes, az Útkeresés Segítő Szolgálat intézményvezetője csütörtökön.
Barta Endre alpolgármester: "Minden ott kezdődik, hogy odafigyelünk egymásra"
2025. nov. 28.
Egy év értékeléséről, közéletről, hangulatokról és sok-sok apró, de annál fontosabb emberi gesztusról beszélgetünk. Bár a politikai tér ma gyakran elidegenítő és tehetetlenséggel teli, Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester szerint a valódi munka még mindig ott kezdődik, ahol az emberi szó és az odafigyelés találkozik.
DSTV: sikeres gyűjtőakció
2025. nov. 28.
Fontos, hogy támogassuk rászoruló, nehéz helyzetben élő embertársainkat. A DSTV összeállítása nemes kezdeményezést mutat be: a Magyar Élelmiszerbank Egyesület országos akciója keretében városszerte gyűjtöttek – az adományok elosztását az Útkeresés Segítő Szolgálat is segíti. Hangkép.
Levelek a Jézuskának – már hatodik éve!
2025. nov. 27.
Változik a résztvevők köre és picit a lebonyolítás rendje is, de a lényeg marad: a DO/DSTV műhelye idén immár hatodszorra vág neki ajándékgyűjtő közösségi kezdeményezésének. A fő cél változatlan: a Családok Átmeneti Otthona kis lakóinak gondoskodunk karácsonyi ajándékról!
DSTV: biztonságosabb játszótér
2025. nov. 27.
A híradást már olvashatták, most itt a DSTV összegzése a Hajnal utcában található játszótérnél történt fejlesztésről. Nem látványos, de a lakók miatt nagyon fontos munkálatok értek véget a közelmúltban: a tér népszerű közösségi pont – immár kerítés teszi még biztonságosabbá. Hangkép.









