Bartók Kamaraszínház: itt suhan a "Szerelem" (galériával)
A magyar dráma napjához időzítve folytatja a bemutatók sorát a Bartók Kamaraszínház, Barta Lajos Szerelem című darabját ráadásul több társulat együttműködésével viszik színre – pénteken már premier!
Új bemutatóra készül, nagyszabású együttműködés nyomán viszi színre Barta Lajos immár klasszikussá nemesedett darabját a Bartók Kamaraszínház. A Szerelem című darab a magyar dráma napjához időzített premierje szeptember 23-án, pénteken este lesz a színházteremben.
Több társulat, egy csapat
Az új produkció több soron is határokon átívelő mutatvány: a Szerelem a Bartók és a Szabadkai Népszínház Magyar Társulat közös produkciója. A darabbeli Szalay-lányok kivétel nélkül a szabadkai teátrum tagjai – Kalmár Zsuzsa, Magyar Zsófia, Grgity Niki –, ugyanakkor a darab rendezőja, Czajlik József a kassai Thália Színház igazgatója. És akinek még ez is kevés: László Csaba a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának a tagja.
A szereposztás szerint az Örkény Színházból Kerekes Éva, míg a dunaújvárosi társulatból Őze Áron, Kiss Attila, Vrabecz Botond, Jerger Balázs és Gasparik Gábor lép színre az előadásban.
Kifinomult rendezés nyomán mesélnek
A darabban Őze Áron alakítja Szalayt, az apát – mint elárulta, először dolgozik Czajlik Józseffel, és mint mondta, nagyon szereti a rendező munkamódszerét:
– Kifinomult érzékenységű rendező, aki képes Barta darabját sajátos költészetté rendezni, szép és izgalmas előadássá varázsolni. Ráadásul az általam játszott apáról egy egészen új képet tárt elém – végül a dédapámhoz lett hasonló a figura. Ő egy ludovikás tiszt volt, hallatlanul jó humorú, fantasztikus ember. Tisztként a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián tanított festészetet, német nyelvet, erkölcstant és illemtant a fiatal tiszteknek. Ezt így mind. Czajlik Jóska az első perctől azt kérte tőlem, hogy Szalay ne egy visszafogott, gyenge családfő legyen, hanem egy aktívabb, rendteremtő apa, aki próbálja a gyeplőt kézben tartani, feleségével megteremteni a családi harmóniát – ez persze idővel már nem nagyon sikerül neki, illetve hát viszi az ösztön a lányait az udvarlókkal, szerelmekkel, csalódásokkal, egy csomó mindennel. És ezekben a helyzetekben a Szalay-házaspár is megméretik – és kiderül, milyen iszonyatos szenvedélyek dúlnak ebben a családban.
Kerekes Éva formálja Szalayné karakterét – az Örkény Színház művésze először játszik a Bartók produkciójában, de elégedetten nyilatkozott a próbafolyamatról:
– A próbák légköre szeretetteljes volt, lehetett gondolkozni és lehetett engedni az érzelmeknek. A szeretetteljesség miatt én feltétlenül biztonságban érzem magam alkotói szempontból és emberileg is. Már vágytam új találkozásokra, kíváncsi voltam, hogyan tudunk egymásra hatni, hiszen különféle helyekről, színházi kultúrákból érkeztünk ebbe az előadásba. Ha az élet ad egy ilyen lehetőséget, akkor annak mindig érzem a létjogosultságát – most is vallom, hogy ennek a csapatnak találkoznia kellett, és jó együtt lenni.
A lelkek tükrébe nézhetünk
A Komoróczy Jenő szerepét formáló Lászéó Csaba szintén először dolgozik a Bartókban – nyilatkozata szerint a város is elvarázsolta:
– Gyönyörű platánfák vannak Dunaújvárosban, gyönyörű a Duna-part, jól érzem magam, jót tesz most ez a nyugalom. És nagyon jó a csapat, szeretem a kollégáimat. Húsz éve ugyanabban a környezetben, társulatban mozgok, nyilván számos rendező jön hozzánk, de az alapcsapat ugyanaz, és most itt, a Bartók Színházban jó ez az új szemszög. Magamat is figyelem, hogy például mennyire szorongok ebben a helyzetben, vagy milyen gátlásokat kell feloldanom, mik azok, amik felerősödnek. Komoróczy izgalmas karakter, ráadásul a rendezői koncepció ráerősít a szerzői elképzelésre, miszerint a párkapcsolatban való létezésünket a múlton keresztül próbálja megérteni. És ez szerintem nagyon friss gondolat.
Czajlik József, korábban már dolgozott a Bartókban, rendezőként jegyezte az Üvegcipő című bemutatót – a kassai színház igazgatója fontos feladattal vágott neki az új kihívásnak:
– Barta nagyon részletesen beleírta, beleszerkesztette a darabba a lelkiállapotokat. Ez megerősítette bennem, hogy itt bizony nagyon összetett lélektani szituációkról van szó. Fontos számomra az is, hogy életszerű, élettel teli legyen a Szalay-lányok elvágyódása. A kiugrási vágyuk, hogy elhagyják a helyet, ahol élnek, hogy kilépjenek abból a közegből – márpedig ez valós belső vágyból fakad, tehát nem kiüresedett szólam az elvágyódásról, hanem ezt a szenvedélyesség, az erő motiválja. És így mindenki egyszer csak élővé, izgalmassá válik. És van még egy nagyon fontos küldetés, ha tetszik, feladat: a ráaggatott "csehovi három nővér" hasonlóságot próbálom, próbáljuk leszedni a darabról.
A "Szerelem" bemutatója tehát pénteken lesz – a játék emlékezetes pillanatairól meséljenek a képek!
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Kultúra
Visszaszámlálás: közeleg a Rockmaraton – a volt vasműsöknek ingyen!
2025. jún. 28.
A tavalyi nagy és szó szerint tüzes jubileumi visszatérés után újra a Szalki-szigetre költözik a Rockmaraton Fesztivál: a fergeteges programot kínáló tombolda jövő szerdán nyitja meg kapuit a rock/metal zene rajongói előtt! A szervezők nemes gesztust is tettek – hadd szóljon!
Szép évadzáróra készül a Dunaújvárosi Vegyeskar
2025. jún. 26.
Ismét az Intercisa Múzeum kiváló akusztikájú kertje biztosít helyszínt a Dunaújvárosi Vegyeskar évadzáró hangversenyének. A koncertre pénteken várják a kórusmuzsika híveit.
Újra zene szól a cukrászdában
2025. jún. 25.
Gazdag programmal, de rendhagyó időpontban, ezúttal csütörtökön várják a Zenélő Cukrászda sorozatának következő előadására az érdeklődőket a Vasmű úti bázison.
DSTV: Wesley-tárlat a Cornerben
2025. jún. 24.
Folytatódott a Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola bemutatóinak sora. A képzőművészeti tanszak növendékeinek munkáit a Cornerben állították ki – a megnyitót pedig szép műsorral tette emlékezetessé az intézmény közössége. Hangkép.
A velünk, bennünk élő történelemről is mesélt a múzeumok kavalkádja (galériával)
2025. jún. 23.
Két intézmény három helyszínen csalogatta a Múzeumok Éjszakája című országos programsorozat keretében a vendégeket múlt hét végén városunkban. A program gazdag és változatos volt – ráadásul aki azt hiszi, hogy ez a móka a múltról szól, nagyon nagyot téved: a közös munkálkodás, ténykedés, az alkotó energiák kibontása is nagyon fontos szerepet kapott a kínálatban.
Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Hamlet szindróma"
2025. jún. 22.
Minden szempontból drámai hangütésű darabbal zárja az évadot a KineDok sorozata a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) kedden délután.
DSTV: haza pályán muzsikált a Quimby
2025. jún. 22.
Kitüntetett szerepet kapott a Quimby zenekar az Ambrózia Fesztiválon, derül ki a DSTV összegzéséből. A városunkban alakult banda két alapemberét sikerült elcsípni a "hazai pályán" rendezett múlt vasárnapi koncert előtt. Hangkép.