Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 16. Henrietta
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Eredményes volt a felhívás – elfogták a garázda párost

Sziréna
garázdaság
rendőrség
elfogás

facebook megosztás

Öcaline - 2022. szep. 22., 09:02

Felületünkön is napvilágot látott a múlt heti felhívás, amely óta sikerült előbb azonosítani, majd elfogni az erőszakos eset feltételezett elkövetőit. Garázdaság, könnyű testi sértés a vád ellenük, értesült a DO.

Amint arról már beszámoltunk, két fiatalt bántalmazott az a páros, akik ellen a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon kezdett eljárást. A felhívás eredményt hozott, tudatta a megyei főkapitányság kommunikációs szolgálata. A szóvivői összegzés a bűncselekményt is taglalja: mint felidézik, az akkor még ismeretlen tettesek a Dózsa György út és a Szórád Márton út kereszteződésében található buszmegállóban támadtak a fiatalokra múlt héten hétfőn délután.
A fényes nappal elkövetett bűncselekmény nyomán kiadott rendőrségi felhívásnak, valamint a széleskörű adatgyűjtésnek köszönhetően sikerült azonosítani a két elkövetőt, erősíti meg a friss közlemény. A 18 éves nőt már múlt csütörtökön elcsípték, míg társa, egy 21 éves helyi férfi tegnap került rendőrkézre.

A páros tagjait garázdaság és könnyű testi sértés vétség elkövetésének gyanúja miatt hallgatták ki a nyomozók, erősítette meg a főkapitányság summázata.

(Illusztráció: FMRFK)
 

A rovat további hírei: Sziréna

Letöltendő börtönbüntetést kapott az embercsempész

Letöltendő börtönbüntetést kapott az embercsempész

2021. ápr. 14.

Nyolc külföldinek nyújtott segítséget az államhatár jogellenes átlépéséhez – 3 év és 6 hónap a vége, értesült a DO.

Összefogás a környezeti bűnözés ellen

Összefogás a környezeti bűnözés ellen

2021. ápr. 14.

Az eddigi legjelentősebb együttműködés kontúrosodik, hét államigazgatási szerv, köztük a rendőrség képviselői írták alá a megállapodást. Éles, nagy meccs lesz.

Beszorult sérültet mentettek a lánglovagok

Beszorult sérültet mentettek a lánglovagok

2021. ápr. 13.

Frontálisan ütközött két személygépkocsi a 62-es főúton, Dunaújváros közelében vasárnap kora reggel – az egyik autóst tűzoltók szabadították ki a roncsból.

Szirénapróba hétfőn: most csak morgatnak

Szirénapróba hétfőn: most csak morgatnak

2021. ápr. 11.

Városunk mellett Ercsiben és Ráckeresztúron, valamint Paks harminc kilométeres körzetében lesz hallható szirénapróba április 12-én, hétfőn.Nálunk 11-től morgatnak.

Tiltottak? Köröznek? Akkor is vezetek!

Tiltottak? Köröznek? Akkor is vezetek!

2021. ápr. 08.

Elfogták, előállították, szabálysértési őrizetbe vették. De még így is biztos megérte!

Letartóztatásban a dunaújvárosi díler

Letartóztatásban a dunaújvárosi díler

2021. ápr. 06.

Indítványozta a múlt héten bukott dunaújvárosi díler letartóztatását a Dunaújvárosi Járási Ügyészség – kábítószer kereskedelem bűntette, valamint egészségügyi termék hamisításának bűntette miatt, értesült a DO.

Rendőrség: mindegy, ha tiltanak, beülök, de be ám!

Rendőrség: mindegy, ha tiltanak, beülök, de be ám!

2021. ápr. 02.

Jogerős eltiltás hatály alatt bukott, őrizetbe vették.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Örömfotós várostárlat a könyvtárban

  2. Maradtak a negyedik helyen a fiatalok

  3. Izgalmas, jó meccseket játszottak

  4. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

  5. Záporokkal éri el térségünket a hidegfront

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Embedded thumbnail for "Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

"Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

Embedded thumbnail for DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. FitCity Dunaújváros: a testi és lelki egészségért (galériával)

  4. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  5. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő