Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 24. Mátyás
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Idegenben javíthatnak a futsalosok

Sport
futsal
Dunaújváros Futsal
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2022. szep. 05., 07:30

A Tolna-Mözs vendégeként folytatja az NB II Nyugati Csoportjának küzdelmeit a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese ma este nyolc órától.

Kép: DO-archív

Nem pont úgy alakult a Dunaújváros Futsal felnőtt együttesének bajnoki nyitánya, ahogy azt a gárda vezetői, játékosai és drukkerei remélték, ugyanis Tóth Árpád csapata hazai környezetben szenvedett 5-3-as vereséget az UTE gárdájától. Pedig nem kezdődött rosszul futsalosaink számára a találkozó, ám hiába a korán megszerzett vezető gól, a folytatásban a fővárosiak játszottak higgadtabban, s miközben a mieink ziccereket, büntetőt is hibáztak, addig a lila-fehérek éltek lehetőségeikkel, s elvitték a három pontot az egyetemi sportcsarnokból.

Nem szomorkodhattak azonban sokáig futsalosaink az elveszített összecsapás után, egy kis pihenőt követően megkezdték felkészülésüket az NB II Nyugati Csoportjának második fordulójára, melyen idegenben, a Tolna-Mözs otthonában lépnek pályára ma este nyolc órától. Együttesünk mai vetélytársa a Mad Dogs Futsal elleni mérkőzéssel kezdte meg a bajnoki csatározásokat, ám finoman szólva sem úgy, ahogy azt remélték játékosai, ugyanis a fővárosiak 13-2-es győzelmet arattak a volt dunaújvárosi Reveland Zoltánt is foglalkoztató mözsiek ellen.

Bár az osztály erőviszonyainak kialakulásához még kell jó pár találkozó, a mieink egyértelműen a javítás, vagyis a győzelem reményében lépnek pályára a ma este nyolc órakor kezdődő találkozón. Ehhez azonban lényegesen higgadtabb és hatékonyabb játékra lesz szükségük, mint az UTE ellen, ám ha sikerül megvalósítani a begyakorolt taktikát, úgy elhozhatja a három pontot az újonctól együttesünk.

A rovat további hírei: Sport

Torna: Indulásra kész a magyar Eb-csapat

Torna: Indulásra kész a magyar Eb-csapat

2021. ápr. 15.

Szombaton, azaz április 17-én indul útnak a Balázs Krisztián, Bátori Szabolcs, Dobrovitz Ádám, Kállai Zoltán, Mészáros Krisztofer, Vecsernyés Dávid alkotta felnőtt férfi és a Kovács Zsófia, Székely Zója, Péter Sára, Bácskay Csenge összeállítású felnőtt női csapat az április 21-25. között megrendezésre kerülő bázeli torna Európa-bajnokságra.

Hét magyar arany születhet a legfrissebb számítás szerint

Hét magyar arany születhet a legfrissebb számítás szerint

2021. ápr. 15.

Az Egyesült Államok végezhet a tokiói olimpia éremtáblázatának élén, míg Magyarország 28 dobogós helyet (7 arany, 8 ezüst, 13 bronz eloszlásban) szerezhet, ami 13-mal lenne több, mint 2016-ban, Rio de Janeiróban - a Gracenote Sports adatszolgáltató és elemző cég legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott jelentése szerint.

DSTV: helyes gyakorlatok otthon

DSTV: helyes gyakorlatok otthon

2021. ápr. 15.

Sok esetben kockáztatják egészségüket azok a mozogni vágyó emberek, akik szakértő támogatása nélkül vágnak bele otthoni gyakorlataikba. Hangkép.

Ismét a Fradi örülhetett

Ismét a Fradi örülhetett

2021. ápr. 15.

Becsülettel küzdött, négy gólt is szerzett, de így sem tudta megszorítani a Ferencváros együttesét a Dunaferr DUE Dutrade FC futsal csapata a bajnokság alsóházában.

Szép siker Debrecenben

Szép siker Debrecenben

2021. ápr. 14.

Hátrányból fordítva aratott 3-1-es győzelmet a DEAC otthonában a DKSE röplabda csapata az Extraliga kvalifikációs körének szerda esti fordulójában.

Hozta a kötelezőt a DPASE

Hozta a kötelezőt a DPASE

2021. ápr. 14.

Magabiztos, 3-0-s győzelmet aratott a sereghajtó Majosi SE otthonában a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata az NB III Közép csoportjának ma délutáni fordulójában.

Új listavezető a Campusban

Új listavezető a Campusban

2021. ápr. 14.

Simán nyert, így élre állt a városi kispályás labdarúgó bajnokság Campus osztályában a Kemi-Ker csapata.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  2. Fontos győzelmeket arattak

  3. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  4. Friss diplomások köszöntése az egyetemen

  5. Csapadékos nyitány után beúszik a tavasz!

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

Embedded thumbnail for DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Embedded thumbnail for DSTV: reflektorfényben a tehetség

DSTV: reflektorfényben a tehetség

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  3. Szociálpolitikai kerekasztal Dunaújvárosban

  4. DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

  5. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 7. szám - 2026.02.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő