Javában tart már az Európai Mobilitási Hét – városunkban is
Az önkormányzat idén is csatlakozott az Európai Mobilitási Héthez, adta hírül a város hivatalos oldala. A programsorozat csütörtökön fut a csúcsra!
Az eseménysorozat célja idén is a környezetbarát és fenntartható városi közlekedés népszerűsítése, hosszútávú célkitűzése pedig, hogy rávegye a rendszerint autóval közlekedő polgárokat, hogy az utazáshoz fenntartható alternatív közlekedési módokat vegyenek igénybe, úgy, mint például a kerékpár; vagy tegyenek egy próbát akár gyalog. A rendezvény részeként Dunaújvárosban ebben az évben is lesz egyebek mellett a már hagyománynak számító "Tiszta utcák, tiszta terek – tegyél a helyemre" várostakarítási akció, a "Hivatali Zöld Nap", de szeptember 22-én, csütörtökön autómentes napot is szerveznek.
Európa legnagyobb közlekedési-környezetvédelmi kampányának idei mottója: "Hangold össze." A több napon át tartó programsorozat célja ezúttal is a környezetbarát és fenntartható városi közlekedés és a környezettudatos gondolkodásmód népszerűsítése. Ennek keretében szeretnék felhívni a figyelmet a megnövekedett autóforgalom okozta környezeti, baleseti és városképi problémákra.
Az eseménysorozat már pénteken elkezdődött a takarítási akcióval (ez naponta zajlik a város közterein), míg szombaton a Fuss Velünk, Fuss Értünk! jótékony célú közösségi kezdeményezését rendezték a programsorozat égisze alatt.
A Hivatali Zöld Nap keretében a Polgármesteri Hivatal klímavédelmi programjával ismerkedhettek a fiatalok, míg Orosz Tamás a Kerékpár-mustra című kezdeményezés keretében ingyenes állapotfelmérésre várta a bringásokat a Városháza térre. Figyelem, ez utóbbi két program elem szeptember 20-án, azaz kedden is várja az érdeklődőket; a klímavédelmi programra 9-14, a bringás felmérésre 9-17 óra között kerül sor.
A takarítási akció is folytatódik szeptember 21-én, szerdán, az eseménysorozat csúcsának a 22-én, csütörtökön esedékes program ígérkezik. A Bringás reggeli keretében 8 és 9 óra között péksüteménnyel vendégelik meg a kerékpárral munkába (esetleg iskolába) igyekvőket a Béke téren, míg az Európai Autómentes Nap keretében óvodások aszfaltrajz-versenye, kerékpáros ügyességi akadálypálya, biztonságos közlekedés rendőrségi állomás, valamint a Dunaújvárosi Egyetem bemutatója és kiállítása, továbbá az elektromos járművek kipróbálása várja az érdeklődőket a Petőfi ligetben. A program 9 órakor kezdődik és 13 óráig tart, a fent említett tételek mellett környezetvédelmi totó és kreatív foglalkozás is csalogatja a vendégeket.
Az eseménysorozat nyitott – mindenkit szeretettel várnak!
(Címlap- és nyitókép: DO-archív; belső oldali kép: DO)
A rovat további hírei: Közélet
DSTV: újabb útfejlesztési tervek
2025. nov. 06.
A beszámolóval jelentkeztünk már, most itt a DSTV összegzése a legújabb belterületi útfejlesztésekről. A Venyimi úti kereszteződéstől egészen a McDonald's gyorsétteremig megújulhat az Aranyvölgyi út a Versenyképes Járások Program keretében. Hangkép.
Csöndes és nyugalmas, meghitt gyásznapok
2025. nov. 05.
Idén is meghitten emlékezhettünk eltávozott szeretteinkre a temetőben, a Duna-parton, valamint a Krisztus Király főtemplom urnatemetőjében. Mindenszentek és a halottak napja valóban a fájdalomról, a méltó emlékezésről, a családi és baráti kötelékek fontosságáról szólt.
Jót futott a város – szép eredménye lett
2025. nov. 05.
Emlékeznek még a "Jót, Fut a Város – Dunaújváros!" rendezvényre? A támogatók újfent jótékony cél érdekében fogtak össze. Az összefogásnak hála pedig terápiás-fejlesztő relaxációs szobával gazdagodott az Aprók Háza Tagóvoda.
A szabadságharc eltiprására emlékeznek
2025. nov. 05.
Ünnepélyes keretek között emlékezhetünk az 1956-os forradalom és szabadságharc városi vérbefojtásáról a forradalmi emlékműnél. A megemlékezésre pénteken várják az ünneplőket!
A kegyelet koszorúival emlékeztek a világháborúk áldozataira
2025. nov. 04.
Bensőséges és fájdalmas, egyúttal a történelem borzalmaira is emlékeztető ünnepséget szervezett a világháborúk áldozatai előtti tiszteletadás jegyében a Pentele Baráti Kör még múlt pénteken. Három helyszínen két település áldozatainak emléke előtt adóztak.
Újabb szakaszon újulhat meg az Aranyvölgyi út
2025. nov. 03.
A Venyimi úti kereszteződéstől egészen a McDonald's gyorsétteremig megújulhat az Aranyvölgyi út a Versenyképes Járások Program keretében.
Adjon vért az év végi hajrá előtt, várják az önkénteseket!
2025. nov. 02.
Különleges alkalmak, folyamatosan intenzív vérigény, több kitelepülés – az év végéhez közeledve is sűrű programról számolhatunk be a véradások frontján. Minden csepp segítség számít; nagyon várják a véradókat!









