Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 26. István Karácsony
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Kohász-siker a fordulatok meccsén

Sport
kézilabda
DKKA
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2022. szep. 24., 17:42

Óriási csatában, rettentő hullámzó játékkal aratott kétgólos, 25-23-as győzelmet az MTK elleni hazai bajnokin a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata.

Hazai környezetben, az MTK elleni összecsapással folyatta a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese ma délután négy órától, s bár a két gárda nyári edzőmeccsén a fővárosiak örülhettek kétgólos sikernek, a mieink most egyértelműen a győzelem reményében léptek pályára.

A kezdés azonban kissé akadozott mindkét oldalon, sok volt a hiba a csapatok játékában, így az első nyolc percben mindössze két-két gólig jutottak a felek. Bár Poczetnyik második találatával ekkor még visszavettet az előnyt együttesünk, a folytatásban kihagyott hetes, rosszul előkészített lövések mellett azért is szomorkodhattunk, mert a fővárosiak sorozatban négy alkalommal is könnyű gólt szerezve léptek el 6-3-ra. Jött is azonnal Rapatyi Tamás időkérése, s bár a következő gólt is a vendégek szerezték, erre most a mieink válaszoltak egy 4-0-s etappal, így a 19. percben ismét egált mutatott az eredményjelző (7-7).

Ezúttal az MTK-n volt az időkérés sora, de ez sem törte meg kézilabdázóink lendületét, akik Farkas, Horváth és Borgyos találataival nemcsak fordítottak, hanem a 23. perc legvégén már háromgólos, 11-8-as fórnak örülhettek. Innen még egyszer feljött 11-10-ra a kék-fehér alakulat, de a véghajára most nagyon odafigyeltek kézilabdázóink, s Arany, Kazai, Farkas és Borgyos góljainak köszönhetően a félidei pihenőre már 15-11-es vezetéssel vonulhattak.

Farkas Johanna hét góllal járult hozzá a Kohász sikeréhez (Képek: DO-archív)

Ezzel együtt persze nem dőlt el a meccs, nagyon oda kellett figyelni a második felvonásban is, főleg úgy, hogy az MTK négy találattal, míg a mieink hat-hét elrontott támadással kezdték a játékot, így a 38. perchez érve egalizált az ellenfél (16-16). Együttesünk több mint nyolcperces gólcsendjét Borgyos szakította meg, de hiába kerültek emberelőnybe kézilabdázóink, a játékrész derekán újra a fővárosiak vezetése miatt szomorkodhattunk (17-18).

Ezzel azonban még mindig nem volt vége a liftezésnek, mert a bajban ismét nagyon összekapta magát a Kohász, mely a visszatérő Farkas vezérletével előbb egalizált, majd ismét meglógott hárommal a fővárosiaktól az 50. percre (22-19). Ezzel együtt bőven ígért még izgalmakat a véghajrá, melyben 23-21-es állásnál sorozatban rontották el támadásaikat a felek. Arany Rebeka a lehető legjobbkor, az 56. perc elején szerezte második találatát, amivel végre ismét hárommal vezettek a mieink (24-21). Az utolsó percekre azonban emberhátrányba kerültek kézilabdázóink, de Krupják-Molnár nagyon fontos találata végleg lezárta a meccset, melyet 25-23-ra nyertek az akadémisták, míg az MTK három mérkőzést követően is pont nélkül áll a tabellán.

DKKA - MTK Budapest 25-23 (15-11)
Jegyzőkönyv később

A rovat további hírei: Sport

Bogdan Zorin marad az Acélbikáknál

Bogdan Zorin marad az Acélbikáknál

2025. aug. 08.

A fiatal orosz támadó már harmadik szezonját kezdheti el a Dunaújvárosi Acélbikák felnőtt jégkorongozóinál.

Ellenfelet kapott a DFC a kupában

Ellenfelet kapott a DFC a kupában

2025. aug. 08.

A BLSZ I-ben szereplő Kelen SC lesz a Dunaújváros FC labdarúgóinak vetélytársa a Magyar Kupa második fordulójában.

DSTV: szeretik a népautót

DSTV: szeretik a népautót

2025. aug. 07.

Úgy tűnik, az országban egyre többen tudják, Dunaújváros remek helyszíne a különböző autós találkozóknak, fesztiváloknak. Az elmúlt napokban Volkswagen-fanatikusokkal is találkozhattunk a Szalki-szigeten. Hangkép.

Biztos győzelem Pakson

Biztos győzelem Pakson

2025. aug. 07.

Négy gólt szerezve arattak győzelmet a Paks második csapatának otthonában a Dunaújváros FC labdarúgói az NB III dél-Nyugati csoportjának második fordulójában.

DSTV: hasították a Duna vizét

DSTV: hasították a Duna vizét

2025. aug. 06.

Újra a motorcsónakok búgásától volt hangos a kikötői öböl. Múlt héten ugyanis a városunkban rendezték meg a Formula Future Gyermek- és Ifjúsági Motorcsónak Világbajnokságot. A verseny sokakat vonzott, ugyanis a nemzetközi futamokon mintegy 12 ország versenyzői mérték össze a tudásukat. Hangkép.

Fiatal hátvéd az Acélbikáknál

Fiatal hátvéd az Acélbikáknál

2025. aug. 06.

Az újpesti nevelésű Balázsi Márton is a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatában folytatja pályafutását a 2025/2026-os szezonban.

Elkészült a DKKA végleges bajnoki menetrendje

Elkészült a DKKA végleges bajnoki menetrendje

2025. aug. 05.

A Vasas elleni fővárosi meccset szeptember 6-án, míg a MOL Esztergom elleni hazai bajnokit szeptember 13-án játsszák le a DKKA női kézilabdázói.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Ünnepi forduló az Erste Ligában

  2. DSTV: együtt a szeretet ünnepén

  3. Szép gesztus a szenteste előtt

  4. DSTV: a Wesley eredményei

  5. Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: együtt a szeretet ünnepén

DSTV: együtt a szeretet ünnepén

Embedded thumbnail for DSTV: a Wesley eredményei

DSTV: a Wesley eredményei

Embedded thumbnail for Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

Top hírek

  1. Rablás miatt tartóztatták le a buszmegállók üvegtörőjét

  2. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  3. Szép gesztus a szenteste előtt

  4. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  5. DKIK: új titkár az iparkamaránál

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő