Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 24. Mátyás
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Küzdelmes iksz hazai pályán

Sport
labdarúgás
DFC
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2022. szep. 11., 18:45

Ugyan megtartotta veretlenségét, ám nem sikerült győznie a forduló rangadóján a Dunaújváros FC labdarúgóinak a Hódmezővásárhely ellen.

Főoldali és belső kép: DO-archív

A tabellán éppen előtte, a harmadik helyen álló Hódmezővásárhely elleni hazai összecsapással folytatta az NB III Közép Csoportjának küzdelmeit a Dunaújváros FC labdarúgó csapata ma délután négy órától. Horváth Ferenc alakulatára igen nehéz találkozó várt a rendkívül szervezett vendégekkel szemben, s ezt bizonyította az is, hogy a vásárhelyi gárda az eddig lejátszott hét meccséből hat alkalommal hagyhatta el győztesen a pályát.

Itthon azonban egyértelműen a három pont megszerzése volt a célja együttesünknek, mely igyekezett erősen is kezdeni, ám a Hódmezővásárhely is jól állt bele a meccsbe, így nem sikerült kiépíteni azt a fölényt, amiben reménykedtünk. Akadt ugyan egy-egy lehetősége a Horváth-csapatnak, ám a nagyon rendezetten védekező vendégek nem igazán hagytak helyet a DFC labdarúgóinak, ráadásul a támadásaikban is volt veszély, s bizony két-három alkalommal okoztak is zavart a hazai kapu előtt. Ahogy azonban a mieink, úgy a vásárhelyi játékosok sem tudták eredményesen lezárni helyzeteiket, így a szünetre gól nélküli állással vonultak a felek.

A második felvonásban már sikerült átvennie az irányítást csapatunknak, ám továbbra sem sikerült fogást találni az vásárhelyieken, így egyszer sem tudták megtornáztatni az ellenfél kapusát labdarúgóink. A túloldalon Hegedűsnek sem volt védeni valója, az pár távoli lövés, amivel a vendégek próbálkoztak, nem vitte feljebb senki pulzusát, így az inkább küzdelmes, mint látványos mérkőzés végül igazságosnak mondható 0-0-s döntetlennel ért véget.

DFC - Hódmezővásárhelyi FC 0-0

DFC: Hegedűs L. - Ferenczy (Szunyog, 46.), Hesz, Papp, Galambos - Irimiás (Barna, 63.), Kesztyűs, Jakab (Szepessy, 84.) - Varga (Csiki, 46.), Novák (Székely, 63.), Gosztonyi. Vezetőedző: Horváth Ferenc.

A rovat további hírei: Sport

Nagy csatában nyert a címvédő

Nagy csatában nyert a címvédő

2024. nov. 21.

Izgalmas, rengeteg kiállítást hozó mérkőzésen vitte el a három bajnoki pontot a Fabó Éva Sportuszodából az UVSE női vízilabda csapata szerdán este.

DSTV: átadták az új szőnyeget

DSTV: átadták az új szőnyeget

2024. nov. 20.

Új birkózó szőnyeggel gazdagodott a mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola. A modern leporelló szőnyeget, amely összehajtható, verseny méretű birkózó szőnyeg, pályázati forrásból, illetve a Dunaújvárosi Központi Sportegyesület által biztosított támogatásból finanszírozták, majd adták át ünnepélyes keretek között. Hangkép.

Újabb rangadó előtt a DFVE

Újabb rangadó előtt a DFVE

2024. nov. 20.

A címvédő UVSE elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket a DFVE női vízilabda csapata szerdán este hét órától.

Tavasszal folytatják

Tavasszal folytatják

2024. nov. 19.

Véget értek az "őszi" küzdelmek a városi kispályás labdarúgó bajnokság kiemelt középszakaszában.

Parádés hajrá a fővárosban

Parádés hajrá a fővárosban

2024. nov. 19.

Kétgólos hátrányból fordítva aratott 5-3-as győzelmet az ELTE-BEAC elleni rangadón a Dunaújváros Futsal együttese a bajnokságban hétfőn este.

Ellenfelünk Európa második legjobb válogatottja

Ellenfelünk Európa második legjobb válogatottja

2024. nov. 19.

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott keddi ellenfele, a német csapat Európa második legjobbja, ezért nem fog kísérletezni a Nemzetek Ligája utolsó fordulójában.

Közös mozgás a jótékonyság jegyében

Közös mozgás a jótékonyság jegyében

2024. nov. 18.

A Dunaújvárosi Gárdonyis Tanulókért Alapítványt, valamint az Útkeresés Segítő Szolgálat Érted Vagyunk 1987 Alapítványát támogatják a szervezők és résztvevők az Adventi Fitnesz Fesztiválon, melyet a Szent Pantaleimon iskolában rendeznek meg december első napján.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  2. Fontos győzelmeket arattak

  3. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  4. Friss diplomások köszöntése az egyetemen

  5. Csapadékos nyitány után beúszik a tavasz!

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

Embedded thumbnail for DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Embedded thumbnail for DSTV: reflektorfényben a tehetség

DSTV: reflektorfényben a tehetség

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  3. Szociálpolitikai kerekasztal Dunaújvárosban

  4. DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

  5. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 7. szám - 2026.02.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő