Nehéz meccs előtt a futsalosok
A szezont remekül kezdő Mad Dogs Futsal elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese ma este hét órától.
Kép: DO-archív
Az UTE ellen elveszített hazai szezonnyitót követően hamar sikerült javítania a Dunaújváros Futsal felnőtt együttesének az NB II Nyugati Csoportjában, miután a második bajnoki fordulóban 8-4-es sikert aratott a Tolna-Mözs vendégeként. Tóth Árpád együttese a 33. percben még döntetlenre állt ellenfelével szemben, ám a véghajrában már értékesíteni tudta azokat a helyzeteket, melyekből korábban sem volt hiány, így végül magabiztos győzelemmel szerezte meg első pontjait a másodosztályú bajnokságban.
A négygólos győzelmet követően sem örülhettek azonban sokáig futsalosaink, gyorsan meg kellett kezdeniük a felkészülést a rájuk váró következő feladatra, mely nem ígérkezik könnyűnek, ugyanis ma este hét órától, a remek erőkből álló Mad Dogs Futsal csapata látogat az egyetemi sportcsarnokba. Együttesünk mai vetélytársa eddig egyetlen mérkőzést játszott a bajnokságban, ám azt remekül teljesítette, mivel a nyitófordulóban valósággal átgázolt a Tolna-Mözs együttesén, s végül 13-2-es sikernek örülhetett.
Komoly kihívás előtt állnak tehát futsalosaink, ám a mieink abban reménykednek, hogy megszerzik első hazai győzelmüket is a szezonban, amihez elsősorban a helyzetek kihasználásában kell feljavulniuk az első két meccshez képest. Amennyiben ez sikerül, illetve a még védekezésén is tud javítani az együttes, úgy élvezetes, izgalmas meccset játszhat mai vetélytársával, s itthon tarthatja nagyon fontos bajnoki pontokat.
A rovat további hírei: Sport
A DEAC ellen a nyolc közé jutásért
2025. szep. 04.
A Debrecen csapata lesz a DKSE felnőtt röplabdázóinak ellenfele a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében.
DSTV: bemutatkoznak a DKSE reménységei
2025. szep. 03.
A héten is maradunk kajak-kenu utánpótlás vonalon, a múlt hét folyamán már megismerhettük Katona Réka Sárát a DKSE kajak-kenu szakosztály tehetséges versenyzőjét. Most ismét fiatalok mutatkoznak be – Blényesi Réka, Györkő Huba és Bebők Lara személyében utánpótlás versenyzők álltak kameránk elé. Hangkép.
Ismét a világ elitjét látják vendégül
2025. szep. 03.
Idén is Szombathely ad otthont a hazai torna challenge világkupának, amely szeptember 26–28. között zajlik a Schaeffler Aréna Savariában. A rangos esemény közvetlen főpróba a tornászok számára, hiszen alig három héttel a jakartai világbajnokság előtt mérhetik össze tudásukat a világ legjobbjai.
Új név a Szuperkupa serlegén
2025. szep. 02.
A Kemi-Ker gárdája nyerte a városi kispályás labdarúgók idei szuperkupáját, miután 3-1-es sikert aratott a tavalyi bajnok Hangover ellen a DLSZ Arénában hétfőn este.
DSTV: világbajnokot köszöntöttek
2025. szep. 02.
Világbajnokot köszönthetett Dunaújváros – Hajdu Jonatán, a DKSE kiváló kenusa a milánói világbajnokságon a kenu négyesek 500 méteres versenyszámában szerezte meg a szépen csillogó aranyérmet. A versenyen egy ötödik helyet is bezsebelt – a csónakházban köszöntötték a kiválóságot a közelmúltban. Hangkép.
Fiatal kanadai bekk az Acélbikáknál
2025. szep. 02.
Ponterős hátvéddel erősítették meg keretüket a Dunaújvárosi Acélbikák felnőtt jégkorongozói.
Biztosan tovább a kupában
2025. szep. 01.
Nagyon sima, hétgólos győzelemmel jutott tovább a Nagykanizsa gárdáján a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata a Simple Női Kupa harmadik fordulójában.