Több mint harminc tétel a csütörtöki közgyűlés napirendjén
A nyári szünet utáni első ülésén fajsúlyos tételek egész sora vár a testületre a Városházán csütörtökön – rendeletek sora módosulhat, és sok zsebbevágó kérdésről is dönthetnek a képviselők.
Előbb 28 tervezett napirenddel nyílt, majd további 3 döntés erejéig zárt ülésen folytatja munkáját az önkormányzat – a közgyűlés szeptember 15-én, csütörtökön 9 órakor kezdődik a Városházán.
Rendeletről rendeletre
A szokásos kezdő napirendek – vagyis az utolsó rendes ülés óta végzett munkát összegző tájékoztató, továbbá a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról szóló jelentés – után azonnal a dolgok közepébe vághatnak a képviselők: módosulhat a költségvetési rendelet, és változhat az önkormányzat fenntartásában működő szociális és gyermekjóléti intézményekről szóló rendelet is. Elfogadhatják a fél éves pénzügyi terv teljesítéséről szóló tájékoztatót, majd bérlőkijelölési jogról is dönthet a testület. Szintén a csütörtöki ülésen dönthetnek előirányzat átcsoportosítására is – ez személyi juttatások pénzügyi fedezetét biztosíthatja majd.
A Dunaújvárosi Kézilabda Akadémia beruházás című projekt kapcsán elállás miatt keletkezett kötelezettség forrásának biztosításáról szóló javaslat is terítékre kerül, és elkészíttetheti a város településkép védelméről szóló rendelet módosítását is. Dönthetnek a képviselők a Dunaújváros hatályos településrendezési eszközeinek (településszerkezeti terv és helyi építési szabályzat) felülvizsgálatáról is, majd Baracs településrendezési eszközei tervezetének egyeztetési anyagát véleményezik a képviselők.
Fejlesztésekről is dönthetnek
Az ülésen dönthetnek a Kerékpárút fejlesztése Dunaújvárosban című TOP-os projekt szerződésmódosításairól, és egy stratégiai döntés is születhet: napirendre kerül ugyanis az Élhető éghajlatért – helyi klímastratégia és szemléletformálás Dunaújvárosban című pályázathoz kapcsolódó az elkészült klímastratégia elfogadását célzó javaslat.
Döntés születhet a nyílt ülésen a város területén kijárt zöldterület zúzottkő terítésének, járda felújításának, akadálymentes lejáró átalakításának munkálataira kötött vállalkozási szerződés módosításáról, majd a munkálatokról külön is határozhatnak a képviselők.
Több módosításról is dönthet a közgyűlés – előbb az Innopark Nkft. támogatási szerződése, majd a Dunaújvárosi Szennyvíztisztító Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság alapító okirata kerüllesz a téma, az utóbbi kapcsán az ahhoz kapcsolódó döntéseket is hozhat a közgyűlés, ráadásul a gazdasági társaság felügyelőbizottsága ügyrendjének elfogadásáról is dönthetnek.
Elfogadhatják a Volánbusz Zrt. 2021. évi összevont jelentésének megismerését célzó javaslatot, és dönthetnek a menetrend szerinti személyszállítási közszolgáltatás megújításával kapcsolatos pályázati kiírás módosításáról is. Dönthet a közgyűlés a DSE Röplabda Akadémia Nonprofit Kft. 2018. és 2019. évi önkormányzati támogatás elszámolásának elfogadásáról, és módosíthatják a a Jókai utca 19. szám alatti ingatlanra, a Göllner Mária Waldorf Pedagógiai Alapítvánnyal megkötött bérleti szerződést is.
Dönthet a testület a Dunaújvárosi Egyetem Bánki Donát Technikum területén lévő önkormányzati tulajdonú ingóságokkal kapcsolatban, és határozhatnak az időskorúak támogatása időpontjáról is. Elfogadhatják a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2023. évi fordulójához történő csatlakozást célzó javaslatot, és új közművelődési együttműködési megállapodás születhet a Dunaferr-Art Dunaújváros Alapítvánnyal. Támogathatja az önkormányzat a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség tevékenységét, és dönthetnek az önkormányzat alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolásáról is. Végül, de közel sem utolsósorban elfogadhatják a Zalagast Kft.-vel közétkeztetési feladatok ellátására kötött vállalkozási szerződés módosítását célzó javaslatot.
Zárt ajtók mögött – 3 tételről
A nyílt ülést követően zárt ajtók mögött folytatódik a döntéshozói munka – előbb a Dunaújvárosért díj adományozását célzó javaslat kerül napirendre. Ezt követően az Egyesített Szociális Intézmény és Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthonai intézmény magasabb vezetőjének megbízásáról dönthetnek a képviselők, végül egy júliusi határozat módosításáról határozhat a testület.
(Archív fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Jól sikerült a jubileumi "Szalki tali"
2025. aug. 25.
Immáron egy évtizede szervezi meg az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesülete az éves találkozóját, amely keretében autizmussal vagy más egyéb fogyatékossággal élő gyermeket/felnőttet nevelő családok találkozhatnak az ország területéről.
Ajándékkal búcsúzott Nárcisztól a Rosti gimnázium közössége
2025. aug. 24.
A közös munka a sikeres érettségivel ugyan véget ért, de a kapcsolat nem szakadt meg a Dunaújvárosi Rosti Pál Gimnázium és Általános Iskola, valamint az intézményben tanult súlyosan beteg diáklány, Lisztes Nárcisz között. Az iskola egy jeles összefogás nyomán hasznos ajándékkal lepte meg Nárciszt.
DSTV: komoly segítség az álláskereséshez
2025. aug. 24.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése a rendhagyó kezdeményezésről: a vasmű csoportos létszámleépítése nyomán álláskeresővé vált munkavállalóknak szerveztek gyakorlati tanácsadó napot a Városháza "C" szárnyában. Hangkép.
Boldog születésnapot, Magyarország! – együtt emlékeztünk az államalapítás ünnepén (galériával)
2025. aug. 21.
A hagyományoknak megfelelően közösen, de ezúttal a Mondbach-kúria udvarán ünnepelhettek a városlakók az önkormányzat által rendezett programon augusztus 20-án, az államalapítás és az új kenyér ünnepén.
Ünnepi forgatag a kúriában
2025. aug. 20.
Töltsük együtt a jeles napot államalapításunk és az új kenyér ünnepén! Augusztus 20. alkalmából városunk önkormányzata közös ünneplésre vár mindenkit a Mondbach-kúriában ma délután – itt az estébe nyúló ünnepi forgatag részletes kínálata!
Nagyon kell segítség az álláskereséshez
2025. aug. 19.
Elsősorban a vasmű csoportos létszámleépítése nyomán álláskeresővé vált munkavállalóknak szerveztek gyakorlati tanácsadó napot a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvénytermében a közelmúltban. Első nekifutásra is szép sikerrel.
Monumentális alkotás festékszóróval
2025. aug. 18.
Az utóbbi években a graffiti szó egyre kedveltebb Dunaújvárosban – számos helyen díszítették fel művészek trafóházak, falak oldalát. AZ Arany János Általános Iskola egyik fala hatalmas alkotással gazdagodott – Harsányi Zotmund Bence és Boros István jóvoltából átalakult az intézmény látképe.