Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 19. József, Bánk
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Éremeső Zalaegerszegen

Sport
birkózás
diákolimpia
utánpótlás

facebook megosztás

spigott - 2022. okt. 20., 12:29

A DKSE és fiókszakosztályainak húsz birkózója is bejutott a diákolimpia országos döntőjébe a Diák I. és Diák II. korcsoportban.

Kép forrása: DKSE

Zalaegerszegen rendezték meg a Diák I. és Diák II. korcsoport dunántúli régiójának területi diákolimpiai fináléját a birkózók számára, s a megméretésre több mint kétszáz versenyző nevezett. A résztvevők között ott voltak a DKSE és fiókszakosztályainak (Gurics György BDSE, Enying VSE) sportoló is, akik igen népes különítménnyel, huszonhét fővel képviselték magukat a megméretésen.

A magas versenyzői létszám mellett az ugyanezen a helyszínen és időpontban megrendezett gyermek gála, valamint egyéb okok is maratoni hosszúságúra nyújtották a versenynapot, ami komolyan nehezítette a fiatal sportolók koncentrációját. Ennek ellenére becsülettel és nagyon eredményesen küzdöttek a gyerekek, összesen húszan kvalifikálták magukat az országos döntőre úgy, hogy fiataljaink négy arany-, egy ezüst- és kilenc bronzéremmel zárták a viadalt. A Diák II. korosztály november 4-én szintén Zalaegerszegen, a Diák I-esek 5-én, Budapesten mondhatják el az olimpiai esküt és szerezhetnek dicsőséget maguknak és iskolájuknak.

Eredmények

Diák II.
Kaszala Máté (32 kg) - 3. hely
Fekete Csanád 54kg - 3. hely
Kató Barnabás (26 kg) - 5. hely
Kovács Kornél (29 kg) - 3. hely
Rafael Krisztián (29 kg) - 5. hely
Pavelka Levente (38 kg) - 5. hely
Pudelka Viktor (+69 kg) - 1. hely
Bocskai Boton (+69 kg) - 5. hely
Bányai Levente (26 kg) - 2. hely
Twardon Áron (26 kg) - 5. hely
Réger Hannibál (32 kg) - 5. hely
Kovácsik Nimród (32 kg) - 5. hely
Hegedűs Alex (46 kg) - 5. hely
Kopasz Sámuel (54 kg) - 5. hely

Diák I.
Tombor Benedek (32 kg) - 1. hely
Nagy Erik (38 kg) - 3. hely
Csőregi Zalán (54 kg) - 1. hely
Parádi László (54 kg) - 3. hely
Fierpasz András (58 kg) - 3. hely
Fekete Csaba (58 kg) - 3. hely
Szloboda Kende (58 kg) - 3. hely
Éva Balázs (63 kg) - 4. hely
Zámbó Gergő (69 kg) - 1. hely
Pesei Sándor (76 kg) - 3. hely

Gyermek gála eredményei
Szabó Viktória - 1. hely
Pintér Olivér - 1. hely
Katona Kristóf - 2. hely
Kovács Bene Árpád - 2. hely
Szloboda Lóránt - 2. hely
Boromisza Nándor - 3. hely
Szabó-Völcsei Olivér - 3. hely
Telek Emma Ilona - 3. hely
Erdősi Krisztofer - 1. hely
Bíró Gergő - 2. hely

A rovat további hírei: Sport

Debrecenbe látogat a DKSE

Debrecenbe látogat a DKSE

2025. dec. 16.

Újra hazai pályájától távol lép pályára a DKSE röplabda csapata a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának tizedik fordulójában ma este nyolc órától.

Négypontos szentesi évzáró

Négypontos szentesi évzáró

2025. dec. 15.

A DFVE serdülő leány együttese ötméteresek után szenvedett vereséget, az ifjúságiak viszont simán nyertek a Szentes elleni  korosztályos bajnokin a mögöttünk hagyott hétvégén.

Nem volt esély a pontszerzésre

Nem volt esély a pontszerzésre

2025. dec. 15.

Csak az első harmadban tudta tartani a lépést fővárosi ellenfelével a DUE-Worm Angels csapata a jégkorongozók Andersen Ligájának szombati találkozóján.

Nem borult a papírforma a fővárosban

Nem borult a papírforma a fővárosban

2025. dec. 14.

A második szettben megszorította a favoritot a DKSE röplabda csapata, de a házigazda Pénzügyőr végül három szettben győzte le együttesünket a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának szombat esti fordulójában.

Bravúros sikerrel búcsúzott az évtől a DFVE

Bravúros sikerrel búcsúzott az évtől a DFVE

2025. dec. 14.

Négygólos hátrányból fordítva győzte le 11-10-re a vendég UVSE együttesét a DFVE női vízilabda csapata a Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában szombaton este.

Hazai BL-meccsel búcsúzik az évtől a DFVE

Hazai BL-meccsel búcsúzik az évtől a DFVE

2025. dec. 13.

Az UVSE elleni rangadón ugrik a Fabó Éva Sportuszoda medencéjébe a DFVE női vízilabda csapata Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában ma délután öt órától.

Röplabda: a Pénzügyőr következik

Röplabda: a Pénzügyőr következik

2025. dec. 13.

A tabellán negyedik Pénzügyőr vendégeként lép pályára a DKSE röplabda csapata TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának kilencedik fordulójában ma este hat órától.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Miért népszerű a scrapbookozás?

  2. Egri előny a negyeddöntőben

  3. DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

  4. Rangos elismerés az elhivatott munkáért

  5. Alakul az alsóházi rájátszás menetrendje

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

Embedded thumbnail for DSTV: harmadjára is nagy siker

DSTV: harmadjára is nagy siker

Embedded thumbnail for DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő