Hazai pályán javíthat a DKKA
Elsősorban védekezésben kell fejlődnie a DKKA kézilabdázóinak ahhoz, hogy pontosan zárják a Budaörs elleni hazai találkozót szombaton délután.
Kép: DKKA-archív
Nem pont úgy alakult a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesének legutóbbi bajnokija, ahogy azt a játékosok, a szakvezetés és a drukkerek remélték, mert hiába a 31 lőtt gól, végül sima, 13 gólos vereséget szenvedett csapatunk a Mosonmagyaróvár otthonában. Ez egyben azt is jelentette, hogy kézilabdázóink visszacsúsztak a tabella hetedik helyére úgy, hogy öt meccsükből kettőt nyertek meg, s egy döntetlen mellett két alkalommal hagyták el pont nélkül a pályát. Bár a mosonmagyaróvári vereség természetesen senkinek nem esett jól, most itt a lehetőség a javításra, ugyanis szombaton délután öt órától hazai környezetben, a Dunaújvárosi Sportcsarnokban látja vendégül Rapatyi Tamás együttese a Budaörs gárdáját.
Könnyű meccsre azonban senki ne számítson, mert Buday Dániel alakulata rendkívül szervezett, jó csapatot alkot, s ezt az idei eredményei is bizonyíthatják. A bajnokságot két vereséggel kezdték ugyan, ám a Győr és a Fradi ellen nem sokan reménykedhetnek a pontszerzésben, azóta viszont két meccsen is bravúrnak örülhettek, mivel előbb Kisvárdán arattak 25-24-es sikert, majd a tavalyi bronzérmes Debrecent is legyőzték 25-23-ra, így jelenleg éppen a mieink mögött, a nyolcadik helyen állnak a bajnoki tabellán.
Kemény, nagy csata előtt állnak teát kézilabdázóink, s bár hazai környezetben csak a két pont megszerzése lehet a mieink célja, ehhez mindenképpen hatékonyabb védekezésre lesz szüksége együttesünknek annál, amit egy héttel ezelőtt bemutatott. Amennyiben ezt sikerül megvalósítani, úgy itthon tarthatják a bajnoki pontokat kézilabdázóink, s még előkelőbb helyről várhatják a pontvadászat decemberi folytatást.
A rovat további hírei: Sport
Mozgás, mozgás mindenkinek – közös Mikulásfutásra várják a családokat szombaton
2025. dec. 05.
Újabb közösségi élménnyel hangolódhatunk az ünnepekre: december 6-án, azaz most szombaton délelőtt elrajtol az I. Családi Mikulásfutás a Dunaújvárosi Egyetem – Városháza tér útvonalon.
Ismét remekeltek az ifjú birkózók
2025. dec. 05.
Rengeteg dobogós helyezéssel zárták hétvégi versenyeiket a DKSE és fiókszakosztályainak ifjú birkózói.
Három szettben nyert a Dág
2025. dec. 05.
Csak a harmadik játszmában tudta megnehezíteni a házigazda Dág dolgát a DKSE röplabda csapata a TippmixPro Férfi NBI Extraliga csütörtök esti mérkőzésén.
Sportban és tanulásban is remekeltek
2025. dec. 04.
A DKSE négy birkózóját, valamint Fehér Krisztián edzőt is elismerték az adonyi Bálint Ágnes Művelődési Ház és Könyvtárban megrendezett Dunaújváros körzet "Jó tanulója - jó sportolója" ünnepélyes díjátadóján.
Gász: elhunyt a Dunaferr SE egykori kiválósága
2025. dec. 04.
Ötvenkét esztendős korában elhunyt Mohácsi Árpád a Dunaferr SE férfi kézilabdázóinak egykori kiváló játékosa.
Hozta a kötelezőt a DFVE
2025. dec. 04.
Minden negyedet megnyerve aratott tizenhárom gólos győzelmet a Szeged elleni hazai bajnokin a DFVE női vízilabda csapata szerdán este.
Nincs megállás a röpiseknél
2025. dec. 03.
A Dág KSE elleni fővárosi mérkőzéssel folytatja a bajnokság alapszakaszának küzdelmeit a DKSE röplabda csapata csütörtökön este nyolc órától.








