Ismét az Üstökös Kupáért küzdenek

spigott - 2022. október 28. 17:17

Hatvanhét csapat közel ezer játékosa ragadhat labdát a 18. Üstökös Kupa elnevezésű utánpótlás kézilabda tornán az előttünk álló hétvégén.

Kép: DO-archív

Idén újra megrendezi a Fejér Megyei Kézilabda Szövetség az Üstökös Kupa elnevezésű utánpótlás kézilabda tornát, melyen immáron tizennyolcadik alkalommal csapnak össze egymással a megméretésre nevező leány és fiú együttesek szombaton és vasárnap. Csapatokból szerencsére az ismert nehézségek ellenére sem lesz hiány, ugyanis a lányoknál mind az öt korcsoportban (U11-U15), míg a fiúknál az U11-es, az U12-es és az U14-es korcsoportban rendezik meg a tornát, összesen hatvanhét együttes, s közel ezer ifjú kézilabdázó részvételével.

Ahogy azt már az Üstökös Kupákon megszokhattuk, ezúttal is több helyszínen meccselnek majd egymással a csapatok, hiszen a Dunaújvárosi Sportcsarnok mellett az egyetemi sportcsarnokban, az Arany és a Gárdonyi iskola tornatermeiben, valamint a Rácalmási Sportcsarnokban ragadnak labdát a játékosok. A hivatalos program szerint szombaton délelőtt fél kilenctől kezdődnek meg a csoportküzdelmek, s a lányoknál az U11-es és az U15-ös korosztály, míg a fiúknál az U11-esekés az U12-esek viadala lesz egynapos, a többiek szombaton és vasárnap is pályára lépnek.

Ami a mezőnyt illeti, harminckét egyesület hatvanhét csapata vesz részt az idei Üstökös Kupán, s természetesen itt lesznek a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia fiataljai is, akik az U11-es (Gárdonyi iskola), U13-as (Dunaújvárosi Sportcsarnok), U14-es (Rácalmási Sportcsarnok) és U15-ös korosztályban (Dunaújvárosi Sportcsarnok) is pályára lépnek a lányok között, természetesen a minél jobb szereplés reményében.

A rovat további hírei: Sport

Rangadó vár a DFC-re

Rangadó vár a DFC-re

2025. okt. 04.

A tabellán harmadik Kaposvár elleni mérkőzéssel folytatja a harmadosztály küzdelmeit a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután.

Nagy pofon az éllovastól

Nagy pofon az éllovastól

2025. okt. 04.

Kiütéses vereséget szenvedett a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata a címvédő Gyergyói HK elleni székesfehérvári mérkőzésen az Erste Liga pénteki játéknapján.

Nehéz ágra került a női válogatott

Nehéz ágra került a női válogatott

2025. okt. 03.

A január-februári Európa-bajnokság varázslatos helyszínén, Madeira szigetén, Funchalban tartották meg a női torna sorsolását. A magyar válogatott a spanyolokkal került egy csoportba, azaz vagy az olimpiai bajnokot, vagy a középdöntőben szembejövő, címvédő hollandokat kell legyőzni a négy közé jutásért.

DSTV: elégedett szakvezetés

DSTV: elégedett szakvezetés

2025. okt. 03.

Két győzelemmel, csoportelsőként jutott tovább a Bajnokok Ligája selejtezőjéből a DFVE női vízilabda csapata, így dr. Sike József vezetőedző is elégedetten értékelhette játékosai teljesítményét. Hangkép.

A címvédő ellen folytatja a DAB

A címvédő ellen folytatja a DAB

2025. okt. 03.

Az idei szezonban még hibátlan Gyergyói HK lesz a Dunaújvárosi Acélbikák következő ellenfele az Erste Liga ma esti fordulójában.

DSTV: véget ért az idei ÚDL

DSTV: véget ért az idei ÚDL

2025. okt. 02.

A Munkásművelődési Központ aulája megint pontos találatoknak adott helyet múlt szombaton. A Dunaújvárosi Darts Club  az ÚDL utolsó egyéni fordulóját rendezte meg, 32 versenyző állt a táblák elé. Hangkép.

Igazolta a papírformát a Loki

Igazolta a papírformát a Loki

2025. okt. 02.

Csak a második félidőben tudta megnehezíteni a házigazda DVSC dolgát a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata a két gárda szerda esti bajnokiján.