Minősített emberölés kísérlete miatt kért súlyosbítást az ügyészség
A Fejér Megyei Főügyészség a Székesfehérvári Törvényszék előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt meghozott ítélete ellen fellebbezett, értesült a DO.
A fellebbezés tényét a megyei főügyészség közleménye is megerősítette. Az összegzés felidézi a DO hasábjain is nagy vihart kavart eset részleteit: a vádirat szerint a két büntetett előéletű férfi 2019. december 17-én, hajnalban bántalmazott két dunaújvárosi férfit lakásukban – a sodrófával, kalapáccsal és vascsővel elkövetett támadás következtében a sértettek életveszélyes sérüléseket szenvedtek. Mint az ügyészség közleménye megerősítette, az egyik sértett esetében a bestiális támadás az egyik szemet érintő végleges vakságban megnyilvánuló maradandó fogyatékossággal járt.
Az összegzés arra is kitér, hogy a brutális bűncselekmény csak azért maradt kísérleti szakban, mivel a sértettek állapotát a gyors orvosi beavatkozással sikerült stabilizálni.
A bíróság a vádlottak egyikét 13 év, míg társát 12 év fegyházbüntetésre ítélte, továbbá mindkettőjükkel szemben 10 év közügyektől eltiltást szabott ki. Az ügyész az ítélet ellen a minősítő körülmények fokozott figyelembevételére hivatkozással, hosszabb tartamú szabadságvesztés kiszabása érdekében fellebbezett.
(Archív fotó: FMRFK)
A rovat további hírei: Sziréna
Szirénapróba: ha hétfő, hát újra morgatnak
2023. aug. 06.
A bevált havi gyakorlathoz híven Dunaújváros mellett Ercsiben, Szabadegyházán és Ráckeresztúron, valamint Paks harminc kilométeres körzetében lesz hallható szirénapróba hétfőn; a városban ezúttal is 11 órakor morgatnak.
Veszélyes anyagot szállító kamion borult fel, teljes útzár a 62-es főúton (FRISSÍTVE)
2023. aug. 04.
Maró anyagot szállított az a kamion, amely Seregélyesnél borult fel a 62-es főúton kora reggel, értesült a DO. Teljes az útzár, még mindig tart a terelés. Mint megtudtuk, a rakományt átfejtették, a veszélyes anyag továbbfolyását megakadályozták. (FRISSÍTVE)
Verekedés a börtönben – vádemelés a vége
2023. júl. 28.
Súlyos testi sértéssel vádolják azt a fogvatartott férfit, aki zárkatársát bántalmazta a pálhalmai bv-intézetben – az öklével a sértett fejére mért ütések okoztak sérülést, értesült a DO.
Rendőrség: fokozott ellenőrzés – de most minden fronton
2023. júl. 27.
Fejér vármegye rendőr-főkapitánya rendelte el, péntektől több mint egy héten át tart – és minden lehetséges területre kiterjed.
Rongált a börtönben – vádat emeltek ellene
2023. júl. 26.
A pálhalmai bv-intézet egyik zárkáját rongálta meg a fogvatartott még tavaly nyáron – az ügye vádemelési szakba jutott, igaz, ő már egy külföldi börtönben csücsül.
Tűz volt a dunaújvárosi papírgyárban
2023. júl. 21.
A kültéren tárolt papírbálák gyulladtak meg a papírgyárban kora délután.
Bréking: baleset a 6-oson, félpályás útzárral (FRISSÍTVE!)
2023. júl. 21.
Munkagép és személygépkocsi ütközött össze Kisapostagnál ma reggel. Itt a gyorshír, az állomány frissülhet. Csak óvatosan! (FRISSÍTVE!)