Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 22. Zénó
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Nem borult a papírforma

Sport
futsal
Dunaújváros Futsal
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2022. okt. 11., 12:01

Erősen tartalékosan is nagyot küzdött, de így is kétgólos, 3-1-es vereséget szenvedett pécsi bajnokiján a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese.

Főoldali és belső kép: DO-archív

A Haladás II. elleni hazai vereség után újabb nagyon nehéz feladat várt a Dunaújváros Futsal felnőtt együttesére, mely idegenben, a PTE PEAC vendégeként folytatta az NB II Nyugati Csoportjának küzdelmeit hétfőn este nyolc órától. A találkozónak inkább a hazai pályán még hibátlan pécsiek voltak az esélyesei, főleg úgy, hogy Tóth Árpás együttese erősen tartalékosan, több kulcsjátékosát nélkülözve, s mindössze két mezőnycserével tudott nekivágni az összecsapásnak.

Futsalosaink azonban ennek ellenére is jól álltak bele a meccsbe, stabil védekezéssel igyekeztek megakadályozni a hazaiakat a gólszerzésben, s ezt a feladatot egészen a 14. percig meg is tudták oldani, ám ekkor Koronics találatával megszerezte a vezetést a házigazda (1-0). A mieink próbálkoztak persze az egyenlítéssel, de a vendéglátók nem tették meg azt a szívességet, hogy hibázzanak, így az első felvonás minimális pécsi fórral ért véget.

A térfélcserét követően sajnos ismét erősebben kezdett a házigazda, s a 23., majd a 28. percben is bevették a dunaújvárosi kaput, így Vénosz és Koronics góljai után még nehezebb helyzetbe került együttesünk (3-0). Mely ennek ellenére sem adta fel a küzdelmet, ám hiába tett meg mindent, Kovács szépítő találata későn, az utolsó percben született csak meg, így végül a PTE PEAC gárdája örülhetett a 3-1-es győzelemnek. Futsalosaink legközelebb a velük azonos pontszámmal álló Hidegkúti SC ellen lépnek pályára az egyetemi sportcsarnokban, október 17-én este hét órától.

PTE PEAC - Dunaújváros Futsal 3-1 (1-0)
Gólszerzők: Koronics 2, Vénosz, illetve: Kovács

Dunaújváros Futsal: Bán - Ivacs, Kovács, Perjési, Németh. Csere: Cseresnyés (kapus), Váradi, Dobrovitz. Edző: Tóth Árpád.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: kiváló év a medencében és nyílt vízen is

DSTV: kiváló év a medencében és nyílt vízen is

2025. nov. 21.

Idén is rengeteg hazai és nemzetközi versenyen vett részt a DKSE tehetséges úszója, Kovács-Seres Hunor. A felnőtt válogatottnál is számításba vett tizenkilenc éves versenyzővel, valamint edzőjével, Szabó Gergővel a mögöttük hagyott évet értékeltük a Fabó Éva Sportuszodában. Hangkép.

Bajnokok előtt játszhatnak a focisták

Bajnokok előtt játszhatnak a focisták

2025. nov. 21.

A Paksi FC második csapata elleni mérkőzéssel búcsúznak az évtől a Dunaújváros FC labdarúgói ma délután négy órától, s a találkozó azért is különleges lesz, mert a kezdés előtt a pályán köszöntik a Dunaferr SE 2000-ben bajnoki címet nyert csapatát.

Felemás hétvégi forduló a Pingpong Házban (videóval)

Felemás hétvégi forduló a Pingpong Házban (videóval)

2025. nov. 20.

A Pentele ASE második számú gárdája 11-7-re nyert, míg az harmadik számú gárda hasonló arányú vereséget szenvedett a csapatbajnokságok hétvégi fordulójában.

DSTV: hétvégi éremeső

DSTV: hétvégi éremeső

2025. nov. 20.

Összesen egy arany és öt bronzéremmel zárták a legutóbbi lábtoll-labda versenyt a Dunaújvárosi Lábtoll-Labda SE sportolói a mögöttünk hagyott hétvégén. A 28. Ifjúsági Országos Bajnokság küzdelmeinek a szokott módon a Szent Pantaleimon Iskola tornaterme adott otthont. Hangkép.

Klasszisai szállították a győzelmet a címvédőnek

Klasszisai szállították a győzelmet a címvédőnek

2025. nov. 20.

A végül hat gólig jutó Keszthelyi Rita vezérletével aratott 16-11-es győzelmet a Fradi gárdája a DFVE női vízilabdázói ellen a két csapat dunaújvárosi rangadóján szerdán este.

Előnyben a BJA

Előnyben a BJA

2025. nov. 19.

Hiába egyenlített 0-3-ról, végül háromgólos vereséget szenvedett a Magyar Kupa kvalifikáció harmadik fordulójának odavágóján a DAB jégkorong csapata a BJA HC ellen.

Sikeres évet zárt a DKSE úszója

Sikeres évet zárt a DKSE úszója

2025. nov. 19.

Több hazai és nemzetközi versenyen megmérette magát idén a DKSE tizenkilenc esztendős úszója, Kovács-Seres Hunor, aki jó érzésekkel tekintett vissza a mögötte hagyott szezonra.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Borongós karácsony, vegyes halmazállapotú csapadékkal

  2. Hogyan védd meg otthonodat a betörésektől, miközben a nyári pihenésed élvezed?

  3. Nem borult a papírforma a Brassó ellen

  4. DKIK: új titkár az iparkamaránál

  5. Az elmaradt karbantartás veszélyei az ingatlankezelésben

Videók

Embedded thumbnail for DKIK: új titkár az iparkamaránál

DKIK: új titkár az iparkamaránál

Embedded thumbnail for DSTV: a véradókat köszöntötték

DSTV: a véradókat köszöntötték

Embedded thumbnail for Karácsonyfákkal készülnek a körzetben

Karácsonyfákkal készülnek a körzetben

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Hármas karambol, útlezárás a 6-oson

  3. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  4. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  5. Új kezdeményezés valósul meg Dunaújvárosban

Galéria

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Sportolók köszöntése (2025) - fotó:

Sportolók köszöntése (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő