Óraátállítás – és akció a biztonságosabb közlekedésért
Október végéhez képest még viszonylag kellemes időjárásban van részünk, ez azonban ne tévesszen meg senkit: a naptárra nézve egészen biztosan tudhatjuk, hogy vastagon benne járunk az őszben. Egy fontos mérföldkő: vasárnap óraátállítás!
Egyre rövidülnek a nappalok, korábban sötétedik, később világosodik. Éppen ezért sokkal megfontoltabban kell közlekednünk is. Látni és látszani a fő elv – ezúttal a látszani kérdésében igyekezett segíteni az önkormányzat.
De mielőtt a részletekre térnénk: olyannyira ősz van, hogy a hétvégén már a téli időszámítás veszi kezdetét, ami október 30-án, vasárnap kezdődik. Ez egyben óraállítást is jelent, az órák mutatóit hajnali 3-kor 2-re állítjuk vissza. Egy órával korábban fog sötétedni, cserébe viszont reggelenként ugyanennyivel korábban kel a nap. De akárhogy is variálunk az órákkal, egyre többet fogunk rossz látási viszonyok között az utcán tartózkodni. És gyermekeink is.
Dunaújváros önkormányzata egy apró, de annál kedvesebb ötlettel állt elő: városunk minden első osztályos diákjának felajánlott egy-egy láthatósági vállpántot, amellyel szeretne hozzájárulni a gyermekek biztonságos, balesetmentes közlekedéséhez. A vállpántokat városvezetőink, valamint az önkormányzati képviselők juttatták el az iskolákba, amelyek kiosztását az intézményvezetők végezték.
Az akció során kilenc általános iskola mintegy 500 első osztályos tanulója kapott láthatósági vállpántot, amelyeket az iskolák visszajelzése alapján a diákok nagy örömmel fogadtak, és azonnal használatba vettek. Az önkormányzat célja, hogy ezzel az apró lépéssel még inkább hozzájáruljunk a következő generáció tudatos és biztonságos közlekedési kultúrájának fejlesztéséhez.
(Címlap és nyitóképünk illusztráció; belső oldali fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Mozaik
Roller Park Jam: remek közösség kerekített remek extrémsport-bulit! (galériával)
2025. aug. 21.
Ahogy ígérték, ahogy vártuk: bár elsősorban a rolleresek örülhettek, de minden "kerekes" előtt nyitva állt a kapu, és jöttek is szép számmal: nagy sikert aratott az idén először, de remény szerint nem utoljára szervezett Dunaújváros Roller Park Jam összetartása múlt vasárnap.
Száraz marad a baba bőre – új korszak a pelenkák területén!
2025. aug. 21.
Amikor pelenkát választasz, lehet, hogy elsőre mindegyik egyformának tűnik. Puhának, kényelmesnek látszik, elnyeli a nedvességet, de ha jobban megnézed, óriási különbségek lehetnek a gyártástechnológia és a felépítés terén. Az utóbbi években a gyártók egyre nagyobb figyelmet fordítanak arra, hogy a pelusok a kényelem mellett a lehető legjobban óvják a baba bőrét is – még akkor is, ha hosszabb ideig viseli őket. (X)
DSTV: újabb siker a gasztrofronton
2025. aug. 20.
Visszatérő vendég városunk éttermeiben, kávézóiban, cukrászdáiban a Street Kitchen csapat, derül ki a DSTV összegzéséből. A közelmúltban titokban keresték föl a nemzetközileg is elismert CsoKiss Csokoládé Manufaktúra bázisát – ahol megkóstolták az aktuális kínálatot. Hangkép.
Védekezzünk együtt a szúnyogok ellen!
2025. aug. 19.
Kisebb szúnyoginvázióra hívta fel a figyelmet közleményében az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). Mint írták, a július végi Dunán levonult kisebb árhullám után a Duna mentén – így Dunaújváros térségében is – sok szúnyogtenyészőhely jött létre, amelyekben tömegesen fejlődnek az ártéri fajok egyedei.
A gyerekek kedvence: terepes élmények két és négy keréken
2025. aug. 19.
A motorozás és a quadozás élménye már egészen fiatal korban magával ragadhatja a gyermekeket. A friss levegő, a szabadság érzése és a jármű feletti irányítás öröme egyszerre nyújt szórakozást és kihívást. (X)
Káprázatos mutatványokkal debütált a rolleres rohambrigád (galéria)
2025. aug. 18.
A fizika törvényei? Gravitáció? Áhh, mindet idézőjelbe tették az I. Dunaújváros Roller Park Jam részvevői vasárnap délután. Masszív és merész szubkultúra közössége választotta helyszínül a dunaújvárosi bázist – először, de remény szerint nem utoljára. A beszámoló készül, a hangulatról addig is meséljenek a képek!
Érdekességek a tüdőről
2025. aug. 18.
A tüdő egy nagyon fontos szervünk, mindenki tudja, hogy vigyázni kell rá, de mégsem tesszük. Nemcsak a dohányzás árthat neki, hanem a szmog, a különféle káros részecskék is, amelyek a levegőben találhatók. (X)