Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 18. Piroska
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Újabb győzelem a bajnokságban

Sport
vízilabda
DFVE
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2022. okt. 20., 07:00

Négyből három harmadot megnyerve aratott 10-5-ös sikert a III. Kerületi TVE vendégeként a DFVE felnőtt női vízilabda csapata a bajnokság második fordulójában.

Kép: DO-archív

A III. Kerületi TVE elleni fővárosi találkozóval folytatta a bajnoki küzdelmeket a DFVE felnőtt női vízilabda csapata szerdán este hét órától. Bár a meccs esélyesének a mieink számítottak, a vendéglátók nem szerették volna olcsón adni magukat, s mindent elkövettek, hogy megnehezítsék a Mihók-gárda dolgát.

Ez a meccs elején sikerült is, mivel bő öt perc elteltével már 3-1-re vezetett a fővárosi alakulat a kissé lassan kezdő dunaújvárosiak ellen. A harmad hajrájára azért összekapta magát együttesünk, s Dobi és Garda találataival egalizált, majd a második negyed első perceiben csapatkapitányunk mellett Szabó is bevette a hazai kaput, s már 5-3-as DFVE-előnyt mutatott az eredményjelző. A vendéglátók nem adták fel, Kudella harmadik góljával egyre csökkentették hátrányukat, de Sümegi emberelőnyben eleresztett pontos lövésének is köszönhetően 4-6-os fórból várhattuk a harmadik felvonást.

Melyből szűk három perc telt el, mikor Mahieu találatával már 7-4-re vezettek a mieink, ám a folytatásban hiába volt lehetősége mindkét csapatnak az újabb gólok szerzésére, a védelmek és kapusok jól tették dolgukat, így az utolsó szünetig nem változott az eredmény. A záró etapban Dobi találata végleg eldöntötte a meccset, s bár a fővárosiak gyorsan szépítettek, erre Sümegi és Kardos Dominika válaszolt a véghajrában, kialakítva ezzel a 10-5-ös dunaújvárosi sikert jelentő végeredményt.

III. Kerületi TVE - DFVE 5-10 (3-3, 1-3, 0-1, 1-3)

DFVE: Maczkó - Dobi 2, Mahieu 1, Szabó 1, Garda 3, Mucsy, Sümegi 2. Csere: Jonkl, Sajben, Horváth, Kardos D. 1, Erdélyi, Kardos L. Vezetőedző: Mihók Attila.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: sokan voltak

DSTV: sokan voltak

2024. jún. 23.

Rengeteg nevezővel s közülük is nagyon sok DKSE versenyzővel rendezték meg az Intercisa Kupát a Fabó Éva Sportuszodában a közelmúltban. A helyi versenyzők pedig nagyon sok szép eredményeket értek el – mondhatjuk azt is, hogy éremeső volt a hétvégén. Hangkép.

Könnyed siker Kanada ellen

Könnyed siker Kanada ellen

2024. jún. 23.

A harmadik negyedben nyújtott remek játékának is köszönhetően aratott hétgólos győzelmet a Kanada elleni felkészülési meccsen a három DFVE-játékossal felálló magyar női vízilabda válogatott.

Gyász: elhunyt Kovács Péter

Gyász: elhunyt Kovács Péter

2024. jún. 22.

Életének 64. esztendejében elhunyt a Dunaújvárosi Kohász SE olimpiai bronzérmes egykori tornásza, fájó szívvel búcsúzunk a Kovács-szaltó névadójától.

Kialakult az elődöntő mezőnye

Kialakult az elődöntő mezőnye

2024. jún. 22.

Egy szoros és egy sima meccsel folytatódott a városi kispályás labdarúgók Dunaújváros Kupájának küzdelemsorozata a DLSZ Arénában.

DSTV: bajnokot avattak a kispályások

DSTV: bajnokot avattak a kispályások

2024. jún. 21.

Helyi és országos viszonylatban is kiemelkedő eredmény született a kispályás labdarúgó bajnokságban. A Karmacsi Autó csapata 25. alkalommal hódította el a bajnoki trófeát – néhány napja bajnokot avattak. Hangkép.

Kajak-kenu: szinte végleges a párizsi keret

Kajak-kenu: szinte végleges a párizsi keret

2024. jún. 21.

Az MKKSZ elnökségének döntése után hivatalosan is eldőlt, hogy a DKSE kiválósága, Hajdu Jonatán is ott lesz a párizsi ötkarikás játékokon.

Már az elődöntőért küzdenek

Már az elődöntőért küzdenek

2024. jún. 20.

Az ST Solar és a Campus osztályból is egy-egy csapat jutott be a Dunaújváros Kupa elődöntőjébe a sorozat legutóbbi összecsapásain.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Sikeres seregszemle a boldogító "igen" jegyében (galéria)

  2. Felértékelődő könyvek

  3. Megyei derbivel zárják a hetet az Acélbikák

  4. DSTV: szeretik a stand-up műfaját

  5. A tisztes helytállás lehet a cél

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: szeretik a stand-up műfaját

DSTV: szeretik a stand-up műfaját

Embedded thumbnail for DSTV: toboroznak az úszók

DSTV: toboroznak az úszók

Embedded thumbnail for Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

Top hírek

  1. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  2. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  3. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  4. DSTV: erős a jótékony oldal

  5. DSTV: jeges Dunaújváros

Galéria

Esküvő kiállítás (2026)

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 2. szám - 2026.01.16.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő