Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 24. Ádám, Éva
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Végül biztos siker a Szeged ellen

Sport
vízilabda
DFVE
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2022. okt. 21., 14:12

Hullámzó játékkal aratott hatgólos, 14-8-as győzelmet a Szeged elleni hazai bajnokin a DFVE női vízilabda csapata ma délelőtt.

Kép: DO-archív

Alig két nappal a III. Kerületi TVE otthonában aratott 10-5-ös sikert követően újabb bajnoki várt a DFVE felnőtt női vízilabda csapatára, mely ma délelőtt tizenegy órától a Szeged együttesét látta vendégül a Fabó Éva Sportuszodában.

A mieink természetesen a győzelem reményében ugrottak medencébe a szezont két vereséggel kezdő vendégek ellen, s ennek megfelelően is kezdték a találkozót, hiszen bő három perc elteltével már 3-0-ra vezettek Mahieu, Dobi és Sümegi találataival. A folytatásra valamelyest feljavult a szegediek védekezése, nehezebben jutottak el helyzetekig a mieink, ám így is sikerült növelni az előnyt, mert a vendégek szépítő találatát követően Jonkl, Sümegi és Mahieu is pontosan célzott volt, így a 12. percben már 6-1-es hazai fórt mutatott az eredményjelző.

Ekkor azonban egy kicsit megakadt a mieink játéka, míg Varga Tamás együttese egyre bátrabban játszott, s nemcsak csökkentette hátrányát, hanem 6-3 után sem engedte újra meglépni vízilabdázóinkat. Akik támadásban és védekezésben sem mindig a legjobb döntéseket hozták meg a kapuk előtt, így a harmadik felvonásban több alkalommal támadhattak azért a vendégek, hogy feljöjjenek kettő találatra (9-6). Az utolsó tíz percre újra összekapta azért magát csapatunk, mely egy 5-0-s sorozattal szakította le végleg ellenfelét, s bár a meccs utolsó két gólját az SZNVE szerezte, a mieink végül magabiztos, 14-8-as győzelemmel tartották itthon a bajnoki pontokat.

DFVE - SZNVE 14-8 (4-1, 4-3, 2-2, 4-2)

DFVE: Maczkó - Dobi 2, Horváth 2, Mahieu 3, Garda 3, Mucsy 1, Sümegi 2. Csere: Eikel (kapus), Jonkl 1, Sajben, Szabó, Kardos D., Erdélyi, Kardos L. Vezetőedző: Mihók Attila.

A rovat további hírei: Sport

Kupafeladatok előtt a DKSE

Kupafeladatok előtt a DKSE

2025. nov. 04.

A DEAC elleni hazai mérkőzéssel kezdi meg a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének párharcát a DKSE röplabda csapata az egyetemi sportcsarnokban ma este fél héttől.

Ráfáztak a sok kihagyott helyzetre

Ráfáztak a sok kihagyott helyzetre

2025. nov. 03.

Vezetése után nem tudta lezárni a Fehérvár FC elleni rangadót, így elszenvedte első vereségét az idei bajnoki szezonban a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata.

Nem adtak esélyt az MTK-nak

Nem adtak esélyt az MTK-nak

2025. nov. 03.

A meccs végére alaposan kiengedett, de így is nagyon sima, háromgólos győzelmet aratott a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az MTK II. elleni hazai bajnokin.

Egy gól döntött a Csíkszereda ellen

Egy gól döntött a Csíkszereda ellen

2025. nov. 03.

Péter Balázs második harmadban szerzett emberelőnyös találatával győzte le a jól küzdő Acélbikákat a Csíkszereda gárdája az Erste Liga vasárnapi fordulójában.

Nem borult a papírforma

Nem borult a papírforma

2025. nov. 02.

A vendég Fino Kaposvár három szettben vitte el a pontokat a DKSE röplabdázóitól a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának harmadik fordulójában.

Pontmentés a véghajrában

Pontmentés a véghajrában

2025. nov. 02.

Hatalmas küzdelemben ért el 18-18-as döntetlent a Mosonmagyaróvár elleni hazai bajnokin a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese.

Újabb nagy pofonba néztek bele Acélbikáink

Újabb nagy pofonba néztek bele Acélbikáink

2025. nov. 01.

A véghajrában összeomlott és összesen tíz gólt kapva szenvedett vereséget a DVTK Jegesmedvék ellen a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

  2. Karácsonykor is előzzük meg a tűzeseteket!

  3. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

  4. "A közösség ereje ilyenkor válik igazán láthatóvá..."

  5. Csábító üzenetek, súlyos következmények

Videók

Embedded thumbnail for Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

Embedded thumbnail for DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

Embedded thumbnail for DSTV: jótékonyság a Restiben

DSTV: jótékonyság a Restiben

Top hírek

  1. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  2. Rablás miatt tartóztatták le a buszmegállók üvegtörőjét

  3. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  4. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  5. DKIK: új titkár az iparkamaránál

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő