A Dunaferr közleménye: ál-Habsburg után újabb álképviselők tűntek fel

doszerk - 2022. november 21. 17:44

Szabálytalan közgyűléssel, alaptalan nyilatkozatokkal tesznek próbát a cégfoglalásra az ISD Dunaferr Zrt.-t támadó körök, áll a vállalatcsoport friss közleményében. Betűhív közlés.

Tavaly széles körben járta be a sajtót a hír, hogy egy ál-Habsburgot küldtek a DUNAFERR társaságcsoportot folyamatosan támadó körök, akik jogtalan döntésekkel, hamisított meghatalmazással, fizikai erőszakkal, zsoldoscsapattal is megpróbáltak gyárat foglalni. Most ismét szabálytalan közgyűléssel, alaptalan nyilatkozatokkal tesznek próbát a cégfoglalásra.

Legális vezetés irányít

Reméljük, a ciprusi bíróság ezen utolsó akció láttán végre rendet tesz a STEELHOLD Limited tulajdonosai között, és elrendeli a szabályos közgyűlés megtartását. Addig is az előző igazgatóság által kinevezett, illetve a jóváhagyásával létrehozott jelenlegi menedzsment, tehát a legális munkahelyi vezetés irányítja a napi működést, mint ahogy így zajlott ez a privatizáció óta mindig, minden korábbi évben is a DUNAFERR-nél. 
Ennek a szervezetnek az élén áll Tankhilevich Evgeny mint legfőbb-, általános vezérigazgató-helyettes, akit az Igazgatóság 2012-ben alkalmazott ebben a beosztásban, és aki az Igazgatóság által korábban jóváhagyott Szervezeti és Működési Szabályzat szerint a DUNAFERR legmagasabb vezető beosztású munkavállalója azóta is. 
Nem ez a vezetés illegitim tehát, hanem az a törekvés, amivel a tavalyi érdekcsoport most újra próbálkozik, még ha most részben új emberekkel is teszi. 

Több milliárdos kárt okoztak

Bencze Bálint a HUNGARO INVEST Kft. jogásza, aki sorra bukja a pereket a DUNAFERR-el szemben. Annak a HUNGARO INVEST-nek a jogásza, amely céget az ismét feltűnt Lukács Péter korábbi műszaki fejlesztési vezérigazgató-helyettes regnálása alatt több milliárd forint indokolatlan kifizetésben részesítette a DUNAFERR korábbi vezetése. Ezen ügyek miatt már gyanúsítottjai is vannak a Nemzeti Nyomozó Iroda által folytatott büntető eljárásnak. Molnár László, akinek vezetésével az előző évek sajtóban zajló lejárató kampányai közel 8 milliárd forint kárt okoztak a társaságnak. Itt és így tűntek el a pénzek a DUNAFERR-ből, melyek egy része is elegendő lenne most a fellendüléshez. 
A jelenlegi vezetés próbálja ezeket a pénzeket is visszaszerezni. Ez a DUNAFERR alapvető érdeke, és nem az, hogy megbízhatatlanság miatt elbocsájtott korábbi dolgozók, perbeli ellenfelek vegyék át a vezetést a vállalatnál jogtalanul. Ezt továbbra sem engedheti meg a felelős menedzsment, és nem is fogja megengedni.

(Archív fotó: Németh Zsolt)

A rovat további hírei: Dunaferr

Emelik a vasműs dolgozók bérét

Emelik a vasműs dolgozók bérét

2016. jan. 28.

Három százalékkal többet vihetnek haza a vasműs dolgozók a tavalyi alapbérükhöz képest. A 2016. évi bérmegállapodással kapcsolatban tárgyaltak a szakszervezetekés a vasmű vezetése. A felek közti egyeztetés eredményesnek bizonyult, hiszen akár már pénteken aláírhatják a megállapodást.

Tankilevics: "A Dunaferr a túlélésért küzd"

Tankilevics: "A Dunaferr a túlélésért küzd"

2015. nov. 25.

Folytatja és kiterjeszti költségcsökkentési programját a Dunaferr, ha szükséges, további megszorító intézkedéseket hoz - közölte Jevgenyij Tankilevics, a Dunaferr cégvezetője a társaság szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, ahol kikangsúlyozta: meg kell értenie mindenkinek, hogy a Dunaferr a túlélésért küzd.

Kritikus vízállás

Kritikus vízállás

2015. nov. 24.

Novemberben elérte a kritikus szintet a Duna vízállása. A nyár óta tartó folyamatos alacsony vízszint így tovább nehezíti a kikötői anyagmozgatást. A vízszint normalizálásához jelentős mennyiségű csapadékra lenne szükség.

Mi ez az éles, süvítő hang a város "felett"? Kiderítettük!

Mi ez az éles, süvítő hang a város "felett"? Kiderítettük!

2015. nov. 20.

Napok óta, bizonyos időközönként éles, hangos süvítést lehet hallani a város "felett" Olvasóink is találgatták már, hogy mi lehet ez. Aki a Vasműre "gyanakodott", annak lett igaza.

58 éve adták át a második nagyolvasztót a Vasműben

58 éve adták át a második nagyolvasztót a Vasműben

2015. okt. 19.

A mai napon van az évfordulója, hogy a Dunai Vasműben átadásra került a II. számú nagyolvasztó. A monumentális fejlesztés nagyban hozzájárult a gyár fejlődéséhez.

Újabb elbocsátások a Vasműnél?

Újabb elbocsátások a Vasműnél?

2015. szep. 30.

A sajtóból származó információk szerint újabb, ezúttal 97 főt érintő elbocsátás lesz a Vasműnél, főleg adminisztrációval foglalkozó munkatársakat küldenének el, de a leépítés a fizikai dolgozókat is érinti. A DO utánajárt, hogy vajon tényleg igaz-e a hír.

Vasasnap a Duna-parton

Vasasnap a Duna-parton

2015. jún. 21.

Ismét megrendezték a Vasas- és Kohásznapot az alsó Duna parton. Az idén 39. alkalommal megtartott eseményen számos érdekes és izgalmas programmal várták a látogatókat.